Szerző: FEKETE-GYŐR ANDRÁS
2020.05.02.
Egy éves voltam, amikor a rendszerváltók - nemzetiek és urbánusok, fiatal és idősebb demokraták, keresztény és nem keresztény demokraták, sőt sokan egyáltalán nem demokraták, reformszocialisták, kisgazdák, itthon maradtak és külföldre szakadtak, kitelepítettek, meghurcoltak és elhurcoltak, akik már sokat veszítettek, s akiknek már nem volt veszítenivalójuk - kikövetelték, hogy Magyarország a demokrácia útjára lépjen. Ennek szimbolikus napja a Magyar Köztársaság szabadon választott Országgyűlésének alakuló ülése volt, 1990. május 2-án. Tisztelet azoknak, akik tettek ezért, tisztelet azoknak, akik kockáztattak. Mertek ellent mondani, mertek ellenálni.
Az azóta eltelt három évtized majd’ a teljes életem. Ha úgy tetszik, amíg én megfordultam, felültem és botladozva, de elkezdtem járni, az új Magyarország is erőre kapott. Az eszmélésem, a tudásom ebből a korból ered, a meghatározó vonásaim ekkor alakultak ki. Azzal kecsegtettek, hogy a mi generációnk már nem abba a koporsóba kerül, amiről egy szakállas, hosszúhajú, szépreményű srác a saját fiatalságára utalva, nem sokkal korábban a Nagy Imre mártír miniszterelnök újratemetésen beszélt.
A rendszerváltó parlament díszülésén Varga Béla, a nemzetgyűlés egykori elnöke, aki több évtized amerikai emigráció után tért vissza a felszabadult Magyarországra, a következőt mondta: „mélyen kell beidegződnie a magyar tudatba annak, hogy hibáinkért most egyedül vagyunk és leszünk felelősek. Az emberi szabadság nem körülmény, hanem feladat. A bilincsek lehullásával együtt jár a magunkra, magunk által szabott emberi kötelesség. Nehezebb olykor szabadnak, mint rabnak lenni.” Vannak emberek, akik szinte jósként látták előre a jövőt, de legalábbis a Magyarországra leselkedő veszélyeket. Varga Béla katolikus pap, az amerikai emigráns magyarság egyik vezéralakja ilyen ember volt.
Beleszülettem a szabadságba, mégsem ez lett az életem meghatározó élménye: sokkal inkább az lett annak szisztematikus lebontása. Politikai értelemben a 20. század Magyarországon még nem ért véget. Én arra a pillanatra emlékszem, amikor először jelent meg ugyanazzal a címlappal több tucat újság. Úgy, mint a szüleim által emlegetett „átkosban”. Arra is, amikor először ítéltek el egy hajléktalant pénzbüntetésre, csak azért, mert nem volt hol laknia. És arra is, ahogy végignéztem, ahogyan a családom, a barátaim és ismerőseim által befizetett adókból kastélyokat és palotákat építenek azok, akik az emberek képviseletére esküdtek fel, mégis az ország urainak képzelik magukat. Ez lett a Momentum-generáció alapélménye. És azért dolgozunk, hogy leváltsuk azokat a rendszereket, amelyek Magyarországot a 20. század nagy vesztesévé tették: hogy ne térjen vissza sem Horthy-, sem a Kádár-, sem az Orbán-féle elnyomó és vereségre ítélt politika...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.