2020. május 2., szombat

EGYETLEN ÉLETERŐS MAGYAR SINCS EGYEDÜL

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2020.05.02.


Orbán Viktor néhány nappal ezelőtt, a parlamentben mélyen a nemzet szemébe nézett, és egy képviselői kérdésre azt válaszolta, hogy legföljebb három hónap elteltével, mindenkinek lesz munkája. Akkor még úgy sejtettük, hogy valamiféle közmunkaszerűség lehet a bejelentés mögött – de a valóság felülírta a várakozásainkat. Orbán pénteken reggel a Kossuth Rádióban közölte: az életerős fiatalokat szívesen látják a hadseregben.

Utóbbihoz fél-, vagy egyéves átképzés is szükséges, de ez nem lehet akadálya annak, hogy akinek van késztetése a katonásdihoz, hadrendbe állhasson. Orbántól soha nem voltak idegenek a katonai kifejezések és megnyilvánulások, fiatalabb éveiben nem minden nosztalgia nélkül emlegette, hogy az ő falujában nem is tartották igazi férfinak, aki nem volt katona. Ez lett később az alapja annak a – széles körben elterjedt – szóbeszédnek, hogy Orbán és a Fidesz visszahozná a sorkatonaságot. S bár lehet, hogy a szíve mélyén ezzel kacérkodik, legjobb tudomásunk szerint, a téma jelenleg nincs napirenden.

Nem úgy a katonaélettel kapcsolatos kifejezések. Amikor a koronavírus rátört Magyarországra, és elsőként a turizmust és a vendéglátást vágta haza, Orbán előbb azt mondta, hogy a turizmusnak kampó, majd nem sokkal később azt, hogy a turizmus tüdőlövést kapott. Nem azt mondta, hogy nehéz helyzetbe került az ágazat, sem azt, hogy komoly gondokkal küzd – Orbán tábornok olvasatában a turizmus tüdőlövést kapott. És védőfelszerelésekért (maszkokért, fertőtlenítőkért) sem kereskedőket bízott meg a beszerzéssel, hanem fürkészeket és portyázókat küldött a négy égtáj irányába...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.