Szerző: LENGYEL LÁSZLÓ
2020.07.18.
„A szépfejedelem… az unalom királya: a politikai unalomnak egyedül ő parancsol. Azért jött, arra van elhívatva, hogy a populáris művészet szórakoztató eszközeivel legyőzze az unalmat az államban. Épp ezért a legnagyobb veszély, ami a szépfejedelem hatalmára leselkedik – az unalom. A legnagyobb bűn (nem is bűn, egyenesen hiba!), amit elkövethet, hogy unalmas. Mindent megbocsáthatnak neki, csak ezt nem!” - írta Szilágyi Ákos az Állam és unalomban.
Orbán Viktor unalmas
Orbán Viktor megbocsáthatatlanul unalmas. Egyáltalán nem szórakoztató. Nem érdekes. Unalmas, ahogy hatalmaskodik. Ki lepődik meg, ha bármire fölhatalmazza magát? Unalmas, ahogy lop. Kinek újdonság még, hogy a válság közepén három összefonódó családnak jutnak százmilliárdok? Valamennyi trükkjét ismerjük. Összes szófordulatát kívülről – igen: Soros, Brüsszel, migráns, liberális és megint elölről – tudjuk, tudjuk és tudjuk. Félni tőle – unalmas. Gyűlölni – unott dolog. Szeretni – ásításig. Hazugságon kapni – érdektelen. (Ha egyszer igazságon kapnánk, az lenne meglepő!) Külsője unalmas. Belsője unalmas. Képét leszarták a legyek. Érdekelne-e a véleménye, ha nem lenne hatalmon? Kíváncsi lennél, mit gondol a világról, ha nem uralkodna fölöttünk?
Putyin és Vučić, Kaczyński és Erdoğan is pokolian unalmasak. Putyin a maga végtelenül elhasznált és brezsnyevizálódott uralmát azzal próbálta érdekessé tenni, hogy a lehető legdurvább szavazási komédiával Oroszország örökös urává tette magát. A szerb Vučić, miután figyelmesen tanulmányozta Milosević és Orbán hatalomtechnikáját, egy korlátlan propagandagépezettel és megosztott ellenzékkel szemben jól látható csalással választást nyert. Kaczyńskinél is unalmasabb bábja, a „térdeplő Duda”, az érdeklődést nemcsak állandó falusi térdre hullásával igyekezett fölkelteni, hanem buzizással és zsidózással, s így győzött egy arasznyival.
Miért ennyire nehéz rendszert váltani az autokráciából a demokráciába? Miért volt könnyebb leváltani a 89-90-es rendszerváltások rendszerét autokráciákra? Lehet erre egyszerű és kézenfekvő választ adni: nem nekünk, kelet-európaiaknak találták ki a demokráciát. A tekintélyuralmat, legyen az Horthyé vagy Kádáré, Piłsudskié vagy Gomułkáé, Antonescué vagy Ceauşescué, lehet, hogy unjuk, nehezen viseljük, de féljük és tűrjük: ez az otthonunk. A demokráciát, a szabadságot nem unjuk, nem félünk tőle, csak éppen idegen nekünk, migránsok vagyunk. Hazánk az autokrácia. Hazátlanokká leszünk a szabadelvű demokráciában.
Ha intézményeinket demokratikussá és jogállamivá teszik külső hatalmak vagy tesszük mi magunk, nem találjuk meg benne magunkat. Hiányzik hozzá a demokratikus kultúránk, a jogállami civilizációnk. S mire felnő egy valamirevaló demokráciában szocializálódott, jogain és kötelezettségein nevelkedett nemzedék, apáik megcsonkították és lerombolták a demokratikus intézményeket. Itt kínlódunk hosszútávon az 1820-as évek, a reformkor óta a nyugati típusú rendszerváltással, hol közelítve, hol távolodva tőle. Nagy reményekkel vágtunk bele középtávon, 1989-ben. S végül a legújabb tekintélyuralmi rendszerrel szemben gyürkőzünk immár egy évtizede – eredménytelen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.