„A MINISZTERELNÖK KIESETT A SZEREPÉBŐL”

NÉPSZAVA
Szerző: BALASSA TAMÁS
2020.08.02.

Az embert formáló otthonos nyelvi közösségekről és prédacsoportokról beszélgettünk Kálmán László nyelvésszel, az ELTE docensével.

– Nyelvészként vagy magánemberként rázta meg a libernyák szó? 

– A magyar nyelvben megszokott, hogy az emberek szlávos képzőket használnak bizalmas kifejezések megalkotására, a rádióműsorukban is beszéltünk erről. A rendicsek és a bumburnyák is idetartozik, ezek a képzők valamiért mulatságosak a magyar fülnek. Nyelvészként tehát nem annyira rázott meg a dolog. Amikor meghallottam, akkor viszont azonnal beugrott a HÖK-ös gólyatáboros lista története. Ott használták a liberót is, ami már az Antall-kormány idején vicceskedő megnevezése volt a liberálisoknak. A libernyák a diákokról készített listán tűnt fel először. Borzalmas, nácijellegű listázás volt, mindenféle megjegyzéseket tettek a gyerekekre. 

– Cigó, ratyi, libsi, katkó – volt ott minden. 

– És libernyák. Tisztán emlékeztem, aztán utánanéztem, és azt láttam, ezt a kifejezést hasonló szellemiségű portálokon használják. 

– A kifejezéshasználat csoportidentitásra utal? 

– A szóhasználatból be lehet lőni, hogy milyen tartalmakat fogyaszt, milyen portálokat látogat valaki. Ha azt mondja egy melegre, hogy homár – én ezt régebben nem ismertem –, akkor mindjárt lehet tudni, hogy az illető Kuruc.infót olvasgat. 

– A miniszterelnök milyen megfontolásból vehette a bátorságot a sértő kifejezés használatára? 

– A kormányfőt rendesen fel szokták készíteni, de ez most szerintem kivételesen spontán jött neki. Azért tartottam ezt érdekesnek, és azért írtam róla posztot – hiszen rengeteg hülyeséget mondanak a politikusok –, mert ez egy önleleplező szóhasználat. Véletlenül jött ki a száján, leleplezte, milyen természetű szövegeket olvas, fogyaszt. Többször hallotta az ő köreiben – ez mutatja, milyen körökben van otthon, milyen közösségeket érez a magáénak. Az ember különböző csoportokhoz tartozik, közöttük mozog, és önkéntelenül is átveszi a kifejezéseiket – ez egyfajta azonosulás. Az ember olyan kifejezést nem tesz a magáévá, amiről azt érzi: olyan társaság használja, amelyikhez nem akarna tartozni. Olykor kezembe kerül szélsőjobboldali szöveg, de eszembe sem jutna, hogy az e körökre jellemző szavakat használjam, mert tudom, hogy ez hová helyezne el engem...

ITT OLVASHATÓ