2020. augusztus 3., hétfő

"MINDIG MEGJELENIK ITT VALAKI, AKI EL AKARJA VENNI A BALATON-PARTOT" - VIDEÓS RIPORT A CLUB ALIGÁRÓL

HVG ONLINE
Szerzők: BALLA GYÖNGYI, CSNYI NIKOLETT
2020.08.03. 


A PRO-MOT Kft.-ben korábban érdekelt volt Mészáros Lőrinc és Tiborcz István is. Most a cég többségi tulajdonosa az Indotek Group, amelyet a 10. leggazdagabb magyar, Jellinek Dániel vezet. 2013-ban szerződésben állapodott meg a PRO-MOT az állammal és az önkormányzattal, hogy a balatonvilágosi üdülőterület egy részét, a strandot, az oda vezető utakat, a parkot és a vízparti sétányt önkormányzati tulajdonba adja, ha cserébe építési telkeket alakíthat ki az általa megvásárolt részen. A megállapodást a helyi civilek szerint egyedül a cég nem tartotta be, ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek. Ha nem lesz egyezség, perelni fognak.

Általában úgy tartják, hogy az állam nem jó gazda. Balatonvilágoson épp az ellenkezőjét gondolják, azt, hogy addig mentek jól a dolgok a Club Aliga területén, amíg az állam volt a tulajdonos. Amióta ez nem így van, és az üdülő egy része magántulajdonba került, a helyiek szerint csak a profit számít, nem pedig az, hogy mi lesz a csaknem ötven hektárnyi üdülőkomplexummal, a bezárt szállodákkal, a lepukkant uszodával, a stranddal, a közparkkal. És az is kérdéses, hogy szabadon le lehet-e majd menni a partra, vagy a Balatonnak ezt a részét is elzárják a fürödni vágyók elől...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.