Szerző: MARNITZ ISTVÁN
2020.10.11.
Az energia kerüljön annyiba, amennyit ér. Ez a szakma régi, mégis egyre elérhetetlenebb álma. Hogy amiként a kenyérért, a mosószerért vagy az Xbox-ért, az áramért és a gázért is annyit kelljen fizetni, amennyi még az eladónak és a vevőknek is megéri. Már csak azért is, mert bárki bármit mond, a rezsi a családi költségvetésnek változatlanul az egyik legnagyobb és elhagyhatatlan eleme.
A 90-es években még e téren is bevettük a dumát. Hogy vannak a nagy termelők meg hálózatok, többnyire „természetes monopóliumok”, úgyhogy majd egy irodában becsületes szakemberek kiszámítják, ezek mennyiért adnák az energiát akkor, ha éppenséggel versengenének a vevők kegyeiért. A tulajdonos kiléte úgymond nem számított, csak a „jó szabályok”. Amennyire lehetett, ösztönözték a versenyt is.
Aztán jött a nagy pofára esés. Hogy bizony ezek a nagy tudású, éterien független szakemberek mégsem képesek vegytisztán piaci, ne adj isten néha a vevőnek – nekünk – kedvezőbb árat kiötölni. Mert ugye nem az egyszeri Jóska bácsival ültek egy asztalnál, konferencián, munkaebéden. Hanem ezekkel a bizonyos nagy cégekkel. Velük beszéltek egy nyelvet. A nagy, többnyire külföldi tulajdonba került cégek pedig ezt a közelséget kőkeményen kihasználták. Nyilván, hisz fő céljuk a profitmaximalizálás. Ehhez az akkori, főképp szociálliberális kabinetekben is találhattak maguknak híveket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.