2020. október 11., vasárnap

HAZÁT VEGYENEK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.10.11.


A Fidesz szerint Donáth Anna és a Momentum hazaáruló. Ez súlyos szó, annak ellenére, hogy tudjuk, nacionalista rezsimek előszeretettel használják, láncos kutyát is szoktak mondani, vagy szürreálisan ürgebőrbe kötött békaembert. Bigott, feudális országokban, mint amilyen ez a miénk, szóba jöhet a felségsértés vagy istentagadás is, olyikért elégetnek, alkalmanként fölkötnek, vagy kegyelemből főbe lőnek. De semmiképp nincs jó vége. Donáth Anna úgy árulta a hazát egy standon a piacon, hogy felhívta Jourovát, aki megsértette a magyar népet. Monnyon le. Donáth is monnyon le, távozzon a közéletből, senki ne maradjon a világon, aki nem ők.

Úgy lett bevisítva ez a nagybüdös magyar feudális éjszakába, hogy mindjárt jön Dontáh Anna Őszödje, a nagy leleplezés, hogy Brüsszelben a csürhe már kaparta a kockaköveket megrohamozni a helyi tévét, mert a belga csoki finom. A Varga igazságügyissel folytatott televíziós vitának csúfolt agytépés volt a kiinduló pont, ahol Donáth, amikor szóhoz jutott két visítás közt, szó szerint azt mondta a patás Jourováról: „Nem szoktam lefekvés előtt arról csacsogni vele, hogy képzeld Vera, már megint mi történt Magyarországon.” Ehhez képest mégis beszélt vele, ez volt az ő Őszödje, és így árulta a hazát a piacon. Ráadásul árleszállítással.

Két csomó retek és fél kiló rohadt krumpli között, újságpapírba csomagolva. Most nem állunk neki azon lamentálni, hogy Donáth Anna hülye volt-e. Az volt, mert tudhatná, ezek még azt is kiderítik és ellene fordítják, hogy kiscsoportban – mármint az oviban – mit súgott a Pistike fülébe kakaózás közben. Azon sem mélázunk ezúttal, hogy Varga miniszter életének lényege a tagadás, hogy amikor kapja a pofonokat a gazdája, miszerint csal, lop, hazudik, mondja, mint akit felhúztak, hogy nem is, nem is, nem is. Ennyit egy leszedált papagáj is tud, ehhez nem kell magas hivatal meg szolgálati autó, kiskosztümök és selyemblúz, ehhez elég egy ketrec, ahová a gazda rakta.

Ha ez a hazaárulás, akkor az a kellemetlen mondandóm van Varga meg a csürhe, illetve sakálfalka többi tagja számára, hogy mi, népek küldtük oda az imperialisták közé ezt a Donáthot, ilyképp hazát árulni. S ha valakinek a csatlósa ő, akkor a miénk, akit úgy hívnak, nép. Jourova nem minket sértett meg, hanem a magát hazának képzelő Fideszt a vezérével az élén, s ha ezt a Fideszt mint hazát árulja ez a Donáth, akkor a megbízásunkból teszi. Világos matematikai képlettel a haza nem egyenlő Varga csürhéjével, s amikor ez a Donáth Jourovával telefonozik, azért cseveg vele, mert mi nem tudjuk neki elmondani, hogy minket bántanak.

A saját hazánkban a hazaárulók, mert és ugyanis, amikor Varga gazdája, ez az Orbán Putyin és a kínai kommunisták függésébe taszítja az országot, a kirgizeknek, vietnámiaknak és bizonytalan identitású afrikai érsekeknek adja a pénzt, amiből a jódógos, jómunkás magyari ember élhetne emberhez méltóbban, nos, ezt nevezik máshol hazaárulásnak, ha már ragaszkodunk az efféle nagy szavakhoz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.