2021. november 21., vasárnap

A „FIDESZESEDÉS” FOLYAMATA AZ EGÉSZ KONTINENSEN ÉREZTETI HATÁSÁTAZ EURÓPAI NEOLIBERALIZMUS EREDETE 2.

MÉRCE
Szerző: NICHOLAS MULDER
2021.11.21.


A Lisszaboni Szerződéshez vezető többféle különböző politikai út, a több évtizeden át tartó önkéntes konvergencia nagyon más képet fest, mint a piaci fundamentalizmus egy központból való szétterjedéseként elképzelt „Mont Pèlerin felől vezető út”. Az első lépés a progresszív európai politika felé annak felismerése, hogy a neoliberális konszenzus jelen van az EU minden egyes tagállamában, és ennek megfelelően a nemzetállami szinten kell megküzdeni vele.

A cikk első részét itt közöltük.

Mindazonáltal az tagadhatatlan, hogy az SGP (Stabilitási és Növekedési Paktum) rendelkezései, és annak felturbózott örököse, az úgynevezett Európai Fiskális Megállapodás (Fiscal Compact) még mindig uralkodó Európában. Honnan ered az EU gazdaságpolitikájának ez a határozott konzervatív alapállása? Nagy részben az Európai Unió Tanácsától.

Ez a kormányközi testület, ahogy Perry Anderson jellemezte 1996-ban, „miniszteri ülések kvázi törvényhozó testülete, mely mindenfajta nemzetállami felügyelettől elzárva, egyfajta felsőházként működik”, legalább annyira nagy hatalmú és legalább annyira konzervatív, mint az USA Szenátusa. Azt azonban még Anderson sem láthatta előre, hogy az euró irányítása egy belső fellegvárat hoz létre ezen a szenátuson belül.

Az 1998-ban létrehozott Eurócsoport az eurózóna tizenkilenc országának pénzügyminisztereit tömöríti. Az Eurócsoport nem egy hivatalos EU-s intézmény, és működésének jogi legitimációja a Lisszaboni Szerződés egyetlen cikkelyén alapul, amely megjegyzi, hogy a pénzügyminiszterek „informálisan találkoznak”.

Ijesztő mértékű elszámoltathatatlan hatalmával az Eurócsoport testesíti meg az európai baloldal előtti fő akadályt a megszorító politika elleni harcban.

Az Eurócsoport fegyelmező ereje a teljes valójában 2015-ben a Görögország és a baloldali Sziriza-kormány elleni konfrontációban mutatkozott meg igazán. Ami végül megtörte a görög ellenállást a megszorító intézkedésekkel szemben, az a tizennyolc másik ország demokratikusan megválasztott pénzügyminisztereinek egyesített hatalma volt – beleértve a szintén mély gazdasági válság sújtotta Írországot, Spanyolországot, Olaszországot és Ciprust. Együttesen fordultak a tizenkilencedik ország ellen
...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.