HAMARABB GYÓGYUL A BETEG, HA NORMÁLISAN BESZÉLNEK VELE, ÉS AZ ORSZÁG IS SPÓROL EGY CSOMÓ PÉNZT

TELEX
Szerző: VINCZE BARBARA
2023.12.03.

- Háromrészes cikksorozatban nézünk utána annak, miért annyira sivár és embertelen az orvos–beteg–hozzátartozó közti bánásmód az egészségügyben. Első cikkünkben hétköznapi emberek mesélték el tipikus vagy abszurd történeteiket.

- Második, aktuális cikkünkhöz szakembereket hívtunk, és velük jártuk körül az okokat, amelyek az évtizedek óta egyre csak romló, mára már tarthatatlan állapothoz vezettek.

- Az egészségügy közismerten katasztrofális állapota magyarázat sok mindenre, de nem innen ered minden; és a témát végigkísérik az ellentmondások.

- A frusztráció, a túlterheltség, a kiégés a rossz kommunikáció melegágya, de jó hír, hogy lehet tenni ellene, ráadásul teljesen ingyen.

- Harmadik cikkünkben átadjuk a szót az orvosoknak és ápolóknak, hogy megtudjuk, ők hogy élik meg a helyzetet, és miben látják a kiutat.

„Ha tehetnénk, az lenne a kórházak homlokzatára írva, hogy együttérző kórházak” – kezdi Mezei Andrea, aki egy egyesületet is létrehozott azért, hogy egyszer elérje ezt a célt. Személyes tapasztalat vitte el idáig: tíz évvel ezelőtt egyetlen év alatt 7-8 kórházi osztállyal találkozott hozzátartozóként, miközben két közeli családtagját kísérte az egészségügy közmondásos útvesztőjében. Emlékei szerint előbb kultúrsokkot kapott, aztán kiborult.

„Hozzátartozóként is kikészít az a tárgyiasítás, amin a beteg családtagod átmegy. Plusz minden egyes helyzetben meg kell küzdeni nemcsak azért, hogy egyenrangú partnerként tekintsenek rád, hanem azért is, hogy egyáltalán észrevegyenek” – magyarázza. Miután feldolgozta hozzátartozói elvesztését, megalapította a PAF-ot, azaz a Pozitív Attitűd Formálás – Az emberibb egészségügyért alapítványt, amely az együttérző orvoslásban hisz. A szervezetfejlesztő tanácsadó Andrea és önkéntes társai elsősorban változásmenedzsmentet végeznek olyan kórházi osztályokon, amelyeken megvan az akarat a belső működés megváltoztatására. Egyik meghatározó forrásuknak dr. Robin Youngson aneszteziológus, egészségügyiszervezet-fejlesztő Együttérző gyógyítás című, magyarul is olvasható könyvét tartják.

Személyes tapasztalat hívta életre az eleinte Babagenetikaként ismert, ma már Élet.Érzés néven működő egyesületet is. Vezetője Sevcsik M. Anna nyolcgyerekes anya, akinek három gyereke úgynevezett átsuhanó baba; Anna öt babának adott életet. „Három átsuhanó baba után pontosan ismerem az érzést, hogy milyen nehéz, ha szülőként nem mindig kapjuk meg a megfelelő támogatást, a kellő információt vagy az empátiát a környezetünktől” – áll bemutatkozásában.

Cikkünkben velük és dr. Varga Katalin pszichológussal, az ELTE egyetemi tanárával, az MTA doktorával keressük közösen a választ arra, miért olyan a kommunikáció az egészségügyben, ami végső soron az egészségügyi dolgozó–beteg–hozzátartozó háromszög egyik tagjának senkinek sem jó.

Jobb bánásmód = gyorsabb gyógyulás

Itthon és külföldön is több kutató kiszámította már, milyen költségekkel jár, ha egy beteget nem vesznek emberszámba, nem beszélnek vele méltó módon, megalázzák vagy infantilizálják; és mennyivel gyorsabban gyógyul az, akivel szeretetteljesen vagy legalább csak normálisan bánnak. A kommunikáció minősége tehát nemcsak etikai, hanem milliárdokban mérhető népegészségügyi kérdés...

ITT OLVASHATÓ