NEM AZ IDŐSEK ELLÁTÁSÁNAK A JAVÍTÁSA, A KÖZÖNY KERÜL SOKBA, AZ ÁLLAMI FÜLEK VISZONT SÜKETEK

NÉPSZAVA
Szerző: FORGÁCS IVÁN
2024.02.18.

Minél jobban belelát valaki az idősgondozás problémáiba, az ellátórendszer hiányosságaiba, annál több aggodalommal gondolkozik el, hány éves is, és mi várhat rá 65 fölött. Gyarmati Andrea szociológus hosszú évek óta tanulmányozza a területet, és egyre türelmetlenebbül szólít fel a szemléletváltásra, az ápolási-gondozási formák bővítésére, korszerűsítésére. Interjú.

Nagy teher a civilizált társadalmaknak, hogy idősödnek?

A demográfusok az idősödést úgy definiálják, hogy a 65 év feletti korcsoport aránya megnövekszik a fiatalabb korcsoportokhoz viszonyítva. Ebből aztán negatív forgatókönyvet szoktak előre jelezni, hogy mekkora terhet jelent majd a munkaerőpiacnak, az egészségügyi és szociális ellátórendszernek, nyugdíjrendszernek, a családoknak, egészében a jóléti államoknak. Valójában sokkal összetettebb a probléma, és a demográfusok mutatói kevés fogódzót adnak az érzékeltetéséhez. Az időskori eltartási ráta például azt mutatja, hogy a 15–64 éves korcsoporthoz viszonyítva mekkora a 65 évnél idősebbek aránya. De azt nem tudhatjuk meg belőle, hogy a ténylegesen dolgozók számához viszonyítva mennyi a ténylegesen eltartottak száma. Ideáltipikus mutató, mert azt feltételezi, a 15–64 éves korcsoporton belül mindenki dolgozik, 65 év felett pedig mindenki nyugdíjas. Egyik sincs így. A pontosabb megközelítések arról tanúskodnak, hogy hosszú távon a ténylegesen dolgozók és eltartottak aránya nem változik.

Hol találhatunk ilyen muta­tókat?

Például az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének (ILO) anyagaiban. De Magyarországon senki sem használja ezeket.

Ön nyilván megismerkedett velük. Árnyaltabb megvilágításban milyen problémákról kellene beszélnünk?

Az egyik, hogy mi történik a munkaerőpiacon. Demográfiai mutatók alapján azt mondhatnánk, egyre kevesebb a dolgozó, de ez nincs így, mert ha csökken a populáció, a munkaerőpiac beszippantja az addig nem dolgozókat, növekszik a rugalmasság. Kisgyerekes anyákat, akár fogyatékkal élőket is. Teljesen homályos a képünk arról is, mi vár az egészségügyi és a szociális ellátórendszerre.

A hazai forgatókönyvek szerint növekszik a gondozásra szorulók száma. Honnan tudjuk? Az Eurostat kutatásai felmérik, az idősek hány százaléka érzi magát gondozásra szorulónak. Magyarországra vonatkozóan a 65 év feletti korcsoportban van erre egy 50 százalékos adat, de további felmérések híján nem világos, hogy ez konkrétan mit takar. A krónikus és mozgásszervi betegek, érzékszervi problémákkal küzdők, demensek számából lehetne érdemi információhoz jutni, vagy abból, hányan várakoznak valamilyen ellátásra. Mostanában vonulnak nyugdíjba az 1953 és 1956 között születettek, ez köztudottan egy népes generáció, így öt-hét év múlva bizonyára nőni fog a gondozási szükséglet. De utánuk már kisebb létszámú korosztályok jönnek. A kérdést folyamatában kell vizsgálni, figyelembe véve az egyes csoportok összetételét is. Az említett korosztály például átlagosan alacsonyabb iskolai végzettségű, márpedig a fizikai munkát végzők általában hamarabb szorulnak gondozásra. Ha erre a hullámra nem készül fel az egészségügyi és szociális ellátórendszer, öt éven belül kezelhetetlen problémák lesznek.

Az egészségügy terheltsége mennyire függ az idősek arányától?

A kettő között nincs korrelatív kapcsolat. Mint ahogy az sem függ az idősek arányától, mennyit költ az állam erre a területre. Sokkal inkább meghatározó az ország értékrendje, hogy milyen típusú jóléti államot működtet, mennyire és hogyan próbálja az egyenlőtlenségeket csökkenteni.

A nyugdíjrendszert viszont bizonyára komolyan érinti az idősödés.

Itt is túlzott,

megalapozatlan félelmek vannak azzal kapcsolatban, hogy az idősödés következtében a nyugdíjrendszer összeomlik. Ez tévedés, mert nyugdíjkorhatár után is lehet dolgozni, másrészt a nyugdíjrendszer az adókból finanszírozott, azok elosztását pedig lehet és kell is újraszabályozni. Amiről inkább beszélni kéne, a gondoskodási krízis.

Nincs elég kapacitás a növekvő gondozási szükségletek kielégítésére. Még úgy sem, hogy nagyrészt a családok vállalnak szerepet ebben. Végeztem ezzel kapcsolatos számításokat. Jelenleg a 65 év felettieknek nagyjából a harmada-fele szorulna valamilyen szinten segítségre, de idős­otthoni férőhely például csak 3 százalékuk számára elérhető. Minimálisan duplázni kellene az állami kapacitásokat, mivel hiába nő a szükséglet, hiába jelentkeznek egyre többen az ellátásokra, egyre nehezebb hozzájuk férni. Ez tényleg gond, és az állam nem hajlandó tudomást venni a helyzetről. Nem fordít több pénzt a területre.

A családokra bízza a megoldást…

– Igen, a jelenlegi kormány konzervatív szemléletéből is az következik, hogy majd a családtagok ellátják az időseket. De ez tévhit. Egyre többen költöznek külföldre, így idős hozzátartozóik magukra maradnak. Emelkedik a válások száma, a 65 év fölötti korcsoportban duplázódást látunk a 2022-es népszámlálási adatok alapján. Kitolódott a nyugdíjkorhatár, a dolgozók kevésbé tudják ellátni a gondozásra szorultakat. És megváltozott a szemlélet is: egy unoka egyre kevésbé gondolja, hogy fel­adata lenne gondozni a nagyit. Nyugat-európai országokkal ellentétben nálunk nincs elérhető ápolási díj, hiányoznak a családokat tehermentesítő szolgáltatások...

ITT OLVASHATÓ