2024. május 13., hétfő

L. RITÓK NÓRA: MÉG EGYSZER A GENERÁCIÓS SZEGÉNYSÉGRŐL

A NYOMOR SZÉLE
Szerző: L.RITÓK NÓRA
2024.05.10.


Minél inkább próbálom magamon átszűrni a generációs különbségek értelmezését, annál inkább látom, mennyire bonyolódik a helyzet a társadalmi leszakadásban. A generációs szegénységből adódó generációs átörökítések ugyanis nagyon másképp rendezik a viszonyulásokat, mint ahogy azt a társadalom más rétegeiből feltételezzük.

Persze, alapjaiban igaz itt is a generációs felosztás, a televízió, a telefon, a digitális tér különféle platformjainak megjelenése, annak időbelisége itt is kategorizál, de a hatások másképp csapódnak le.

Talán, amiben leginkább furcsa és más lesz, az egyrészt a hatások beépülésének minősége, másrészt a változást gyorsabban beépítő társadalmi csoportokhoz képest a rögzült viszonyulások megmaradása. Nyilván itt mindkettő szoros összefüggésben van azzal, hogy milyen oktatásban részesültek és részesülnek, hiszen az alapkészségek, az információk szerzése és értelmezése alapvetően meghatározza a világhoz való viszonyulást, és azt az életstratégiát is, amit felépítenek. Mert az felépül, még akkor is, ha az nem tudatos, és az egyén általi irányítás helyett a körülményekkel és az átörökítésekkel való sodródás mentén körvonalazódik.

Nézzük mindjárt a televíziót… Ez mindenképp később jelent meg a generációs szegénységben, mint máshol. Később jelent meg, és miközben a megnövekedett csatornakínálattal együtt kialakult a választékkal élés képessége máshol, itt ez sokkal lassabban és specifikusabban alakult. Itt megmaradt megkérdőjelezhetetlen információforrásként, vagyis, amit a királyi adón hallani, az az igaz, és ezt nem ingatja meg semmi. Minden úgy van, ahogy a tv mondja. Amit az mond, azt kell elhinni. Jól emlékszem, mikor egy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekkel, akinél tetten értem ezt, beszélgetni kezdtem valami manipulációs szándékú sztori kapcsán. Meggyőzhetetlen volt, és nagyon határozottan mondta: “Nem érted, hogy bemondta a tv?”

Persze világos, hogy nem a híradónézések jellemzők, sokkal inkább a filmek közé, a reklámokba beépített tudatos manipulációk, melyeket egyszerűen, sokat ismételve kell itt megmutatni, újra és újra. Mert akik ezeket az eszközöket tudatosan használják, ők értik a gyenge pontokat, és ezekre tűpontosan céloznak, az érdekeiknek megfelelően.

Ezen olyan sokat gondolkodom…hogy ennek a felelőssége hogyan és miért tűnt el? A tanult réteg miért használja ki a tanulatlan hiányosságait, és teszi eszközzé a saját céljaiban? Mintha a világ ezt tanulta volna meg ebben a modern korban a legerősebben… a manipulatív kihasználását a másiknak. Biztosan szerepet játszott benne a fogyasztói világ elhatalmasodása is, hiszen ebben “tanulta ki” az emberiség ezeket az eszközöket, és csak később vált politikai eszközzé.

A társadalmi leszakadásban, az elszigetelt falvakban kimaradt a videokazetták, dvd-k időszaka is, sem az eszközök, sem a kölcsönzők nem értek le a generációs szegénységig, a szórakoztató filmek a tv szolgáltatásaiban maradtak, a kínálatban pedig a szappanoperák nyertek, melyek megélhető közelségbe hoztak és hoznak pár órára egy elérhetetlen világot, boldogságot. Az, hogy ezek hatása mekkora, pontosan mutatják a sorozatokból átvett nevek. Épp a héten újságolta az egyik kislány, hogy baba érkezett a családba, és mondta is a számomra teljesen ismeretlen keresztnevet. Kétszer is visszakérdeztem, harmadjára azzal, hogy honnan vettétek ezt a furcsa hangzású nevet, mire a válasz az volt, hogy a sorozatból, a tv-ből. Gyakran választanak ilyen neveket, mintha a névvel biztosítani tudnának valamit a viselőjének abból, amit a sorozatban képviselt. Szépséget, gazdagságot, boldogságot.

Aztán, ami furcsa még, az azoknak a szerepeknek a rögzült átörökítése, amin valahogy nem fog a kor… Míg máshol törvényszerűek a szerepek változásai, itt marad minden a régiben. Leginkább a női szerepeken látni ezt. És hiába “z” generációs egy anyuka, a generációs szegénységben, hiába él a digitális térben, használva a mobiltelefont, az internetet, rendel rajta profin termékeket, tölt fel videót, manipulál fotókat, oszt meg “napi bölcsességeket”, stb., éppúgy marad a főállású anyaság szűkre szabott karriertörténetében, mint az anyja, nagyanyja. Épp úgy nem tanult, nincs szakmája, ő viszi a hátán a háztartást, a gyereknevelést, ő megy kölcsönkérni, ő jár el a hivatalokban, ő megy be az iskolába, ha “behívatják”, éppúgy viseli el a családon belüli erőszakot, ahogy azt gyerekkorában látta. És épp úgy “csócsálja” meg a szilárd ételt a még rágásra képtelen kisbabájának, mint neki tették. Micsoda ellentmondások ezek!

És ott vannak a férfiak is. Akiknek a szerepe nem változott. Eljárnak dolgozni, pénzt keresni, és otthon semmiből nem veszik ki a részüket. Nem takarítanak, nem mosnak, mosogatnak, nem törődnek a gyerekkel, mindez marad a nők dolga. Az anyáké, és a lányoké. A cigit is ők töltik meg a férfiaknak, akkor is, ha egész nap kiszolgálták őket, bele kell férnie ennek is.

Ebben a világban, ami egy furcsa szövedék, ott van a múlt és ott a jelen is, a 19. századi viszonyulások és a 21. század digitális terében szerveződők is. Hézagok vannak, vagy inkább kimaradó szakaszok… melyek mindent befolyásoló hiányosságokat jelentenek. Be tudunk-e itt pótolni bármit?

Meg tudjuk-e itt értetni valaha pl. a meseolvasás jelentőségét, ami itt szintén kimaradt… és nem pótlódik most sem, az olvasási-mesélési kultúra hiánya miatt. Ide tagozódott be iszonyatos erővel a tv, és a digitalizáció. Ami nem ad időt a gyereknek a kapott információ átszűrésére, beépülésére, sem arra, hogy a kész képek helyett a saját képi világában élje meg mindazt, amit hall. Neki ezt adja, és csak ezt adja a kor. És a leggyakrabban nem is mesét néznek, hanem horrorfilmet, felnőtt tartalmakat, ezekből kellene a saját megküzdési stratégiáiknak a mintázatát kialakítani.

Gyakran beleborzongok, amikor egy-egy gyerek mesél az otthoni éjszakai filmélményéről. Nemrég mesélte az egyik kollégám, hogy a kisfiú úgy beleélte magát egy horrorfilm elmesélésébe, hogy közben majdnem rosszul lett. Mit élhetett át, mikor látta? És most rögtön menjünk vissza arra a vonalra, hogy miért nézi, miért engedi a szülő? Nos, azért, mert neki kimaradt az a lassabb vizuális környezetváltás, amiben a társadalom többi tagja felnőtt, és ezért náluk a viszonyulás ehhez az új világhoz nem alapozódott meg a szülői átörökítésben. Megrekedt gyermeki szinten. Ugyanúgy vonódnak be, ugyanúgy élnek meg ebben mindent, mint a gyerekeik.

Szóval, nem általánosítva, de minden nap felfedezek valamit, ami a társadalmi leszakadásban, a generációs szegénységben másképp alakult, mint a társadalom más csoportjaiban. Mélyen gyökerező viszonyulások, melyeket a tudatlanság és a nyomorúság formált, és melyekre másképp hat a digitalizáció is.

Meg kell tanulnunk használni a digitális teret is az esélyteremtésben. Másképp ezt is, mint ahogy azt a körülöttünk levő világ törvényszerűségei diktálják. Nem íróasztalnál megszületett programok szerint, mint pl. a “digitális szakadék” csökkentésére irányuló programok. Mert ez nem annyi, hogy tudják, melyik billentyű mire való. Ezt is csak a többi tudással, készséggel és attitűddel lehet értelmezni. Ami tele van hiányosságokkal, amelyek bepótlása nélkül nem teremtődik meg az esély. Semmiben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.