HÁZAK, JÓSZÁGOK, KÉT NŐ, MEG AZ ORBÁN

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.06.05.

A kampány kiteljesítése volt az ígéret a hétre, a „java” érkezése, ami az, hogy Orbán levelét állítólag a Fidesz aktivistái cipelik el több millió háztartásba. Hogy hány millió az a több, azt nem kötötték az orrunkra, mint ahogyan azt sem, ki fizeti a cuccot. Bár tudjuk, hogy mi magunk, az azonban érdekes volna, hogy pénzünknek az a része-e, amely a párt zsebében, illetve az-e, amely a kormány brifkójában landolt. Mert ez nem mindegy.

Ez az utalás az ÁSZ-nak szólt, de kik vagyunk mi, hogy ötleteket adjunk, és nem is ez a lényeges, mert évtizede szokva vagyunk ahhoz, hogy a saját pénzünkből hazudnak a saját képünkbe. Ez Orbánnak a win-win helyzet, semmibe nem kerül, és neki hajtja a hasznot, azt, hogy a többit meg ellophassa. A mostani kampányban tehát nem is ez az érdekes, hanem a morális és szellemi mélypont, az a mocsáralja, amiről nem hittük, hogy lehet. Pedig de.

Orbán tehát levelét megírta, fényképül pedig azt a retusáltat választotta, amelyen olyan, mint egy valahai Rákos transzparens vagy valamely ’isztán urának képe minden utcasarkon. Hogy elrémülhetne meglátva magát, mivé lett, hová jutott, és ugyanezt mutatja a nyelvezet is, ahogyan érezhetően a falusi mimagyarokat (is) akarja megszólítani az apokaliptikus riogatással, miszerint a háború elpusztítja a házat meg a „jószágot”. Delikát, sőt, döfi.

Nem mennék végig betűről betűre a decens dolgozaton, de ugyanígy a „Feri bátyámok” a célközönség az ukrán gabona emlegetésével, amiből kies hazánkba ugyan egy gramm nem jutott, de tönkre tette a gazdákat. Illetve az is, hogy a Brüsszel beengedte a migráncsokat meg a gendert az édes anyaföldre. Az ember azon kezd el gondolkozni, azt vizsgálgatja aztán, hogy az írásjeleken kívül van-e valami igazság a szövegben. Nem igazán.

De ehhez is szokva vagyunk. Ajánlom – akinek jut ebből a postaládájába vagy becsöngetvén az otthonába a saját kezébe -, ne dobja ki olvasatlan, hanem tanulmányozza, mivé lesz csodálatos anyanyelvünk a propaganda szolgálatában, és még csak a valóságtartalmát sem kell vizsgálni. Ha ez a széles tömegeknek szól, a nemzeti szellemi leépülés ékes bizonyítéka, egy olyan ország képe, amely már rég elveszett, hogy alig is lehet majd újjá építeni, ha egyáltalán.

Emellett azt már csak így magunk közt jegyzem meg, mert a gombáknak minek, hogy ezzel párhuzamosan le is buktatja magát a kedves vezető. Kiderül – bár amúgy is tudtuk -, hogy semmi sem igaz abból, hogyha rá szavazunk, akkor béke lesz és boldogság, ugyanis egy interjúban bizonyságát adta annak, hogy nem ő irányít itt semmit sem, amit így fogalmazott meg: „két nő kezében vagyunk”. Ha most leesett az álla, segítek a helyére rakni.

Ez a vallomás nem egyebet takar, mint azt, hogy a lázálmok világában megjelenő európai szélsőjobb hatalomátvétel – amelynek trónjára képzelte magát ez a mi picike kis köpcösünk -, nemhogy kilátásban lenne, de soha nem volt messzebb, mint most. Ugyanis semmi mástól nem remélhető (akkor se igazán), mint a Salvini-Le Pen összeborulástól, erről azonban nemrégiben mondta azt az olasz: azt már nem. Hiába álmodozik és könyörög Orbán...

ITT OLVASHATÓ