Szerző: MAJTÉNYI GYÖRGY
2025.01.30.
„A brutalista egyetlen kitalált, magyar hős emblematikus, de nem egyedi története, és megfordítva: megannyi kettétört sorsú Tóth László élete a film. Fiktív, mégis jellegzetes kelet-közép-európai élet- és művészsors az ő valóban elképzelhető és kívülállók számára elmesélt története.” Majtényi György történész értelmezi a három Golden Globe-bal kitüntetett, sokszorosan Oscar-jelölt slágerfilmet. Kritika.
Bazdmeg! – ez a magyar káromkodás szakad fel a A brutalista című film főhőséből a film elején. Brady Corbet – három Golden Globe-díjjal elismert, Oscar-jelölt – alkotásának központi témája egy elképzelt karakter, Tóth László, magyar építész élete. Magyar nyelvű párbeszédeket, utalásokat hallunk, magyar származású a főszereplőt alakító Adrian Brody, magyar a vágó, Jancsó Dávid, s több magyar színész jelenik meg kisebb-nagyobb szerepekben. Sőt: amerikai helyszínekként is budapesti házakat és tereket látunk. A film általánosságban a magyar nyelvet és kultúrát olyan központi motívumként kezeli, amely az építész identitását, cselekedeteit is magyarázza. Mintha az alkotásban minden titkok nyitja, a főszereplő lelkének kulcsa volna a magyarság: egy olyan kultúra, amelynek távolisága az amerikai néző számára még egy hétköznapi ’fuck you’-nak is misztikusabb köntöst kölcsönöz. Történészi szempontból is érdekes kérdés, miképp teszi/teheti a főszereplő karakterét az alkotás megfejthetővé magyar múltja és identitása révén.
A brutalista főhőse 1947-ben, a második világháború és a holokauszt traumái után emigrál az Egyesült Államokba. Tóth László az Újvilágban próbál meg boldogulni, miután „zsidóként” hazájában nem nyílt számára lehetőség sem a szabad életre, sem a művészi kiteljesedésre. Még ha erről nem is mesél részletesen a film, döntése hátterében bizonyosan ott tudhatjuk Magyarország közelmúltját: tragikus részvételét a háborúban, szövetségét a náci Németországgal, a holokausztot, a nyilas uralmat, majd a szovjet megszállást és az ebből fakadó politikai és társadalmi változásokat. A brutalista a főhős zsidó származását és vallását magától értetődően magyar identitása és sorsa részeként s nem különálló történetként ábrázolja (mint ahogy a magyar identitású zsidóság ellen – részben magyarok által magyarokkal szemben elkövetett – bűnök természetesen a magyar nemzeti történelem eseményei is).
A szabadságot keresve az építésznek az Egyesült Államokban ugyancsak kirekesztéssel és egzisztenciális nehézségekkel kell szembenéznie. Nem véletlen, hogy egyetlen barátja egy hozzá hasonlóan kitaszított helyzetű afroamerikai férfi lesz. A hatóságok hosszú évekig nem engedik belépni az országba Tóth családját: feleségét és unokahúgát. A film teljes cselekménye a hidegháború világában játszódik, és úgy tűnik, hogy nemcsak a szocialistává lett Kelet, hanem a kapitalista Nyugat is elzárja az építész elől a boldogság lehetőségét. Az elmesélt történet valósággal sulykolja azt az üzenetet, hogy az egyén szabadságát nemcsak az állam és intézményeinek önkénye, hanem más embereké is korlátozhatja; példázata szerint a kapitalizmusban a gazdagok hatalmaskodása fenyegeti a szegényeket, a kiszolgáltatottakat. Ehhez Magyarországon – magunkban nagyot sóhajtva – nem lehet nem hozzáfűzni, hogy az elnyomásnak valóban különböző formái léteznek, ám ezek nemcsak a társadalom, hanem az egyének szempontjából sem azonosak: nem hasonló brutalitásúak. Emblematikus, hogy az építész unokahúga végül az Izraelbe való kivándorlás mellett dönt – abban a hitben, hogy létezhet olyan ország, amely a teljes egyenlőséget kínálja számára. A film többszörösen szembesít azzal a kérdéssel, milyen hatással voltak a politikai rendszerek az egyének szabadságára, illetve hogyan hatott, s egyáltalán hatott-e az ő személyes szabadságkeresésük a különböző rezsimekre.
Tóth László filmbeli történetét valós életutak, elsősorban az Egyesült Államokba kivándorolt magyar Bauhaus építész, Breuer Marcell élete ihlette, de más művész-értelmiségiek alakja is hatással lehetett a forgatókönyvírókra (Corbet-ra, illetve alkotó- és élettársára, Mona Fastvoldra). Az építészeti brutalizmus nyers, monumentális esztétikája a pusztulás utáni megújulást, valamint az emberi kitartást tükrözi általánosságban és a filmen is, s talán azt, hogy a ’szép’ korábbi fogalmát a történelmi tragédiák végérvényesen megváltoztatták. Az irányzat negatív esztétikum-felfogása nyilvánvalóan nem áll messze attól az adornói trópustól, hogy „Auschwitz után verset írni barbárság”.
A brutalista stílus – a nyers beton és a tiszta formák révén – a társadalmi elvárások korlátozó béklyóitól való szabadulás szimbólumává válik a filmbeli építész életében. Számos ellentmondás vagy inkább belső harc feszíti e törekvését. Az épületben a nyersbetont a még a háború előttről ismert művészbarátja által megtalált és kifaragott márvánnyal egészíti ki. Művészként Tóth a hagyományt szeretné megtörni, mindeközben zsinagógákban imádkozik, és evangélikus kápolnát tervez, nagy, napfénytől megvilágított üvegkereszttel, az általa megálmodott épület részeként. Az alkotás nemcsak építészi ambícióinak, hanem személyes küzdelmeinek, identitásának és múltjának a kifejeződése, illetve az ezekben megbúvó ellentmondásoké. A megálmodott épület minden bizonnyal emlékmű is: emlékezés az áldozatokra és saját korábbi életére. Hogyan lehet továbblépni a személyes veszteségeken, megőrizve és megörökítve az elpusztított egyének és közösségek emlékét, identitását, s nemcsak a tragédiákon keresztül emlékezni rájuk? E kérdés számára csak a művészet transzcendens dimenziójában válaszolható meg. Ha egyszer elkészül, akkor az alkotás a megváltást vagy a beteljesülést is jelentheti – a múlt fájdalmait maradandó és jelentőségteljes művé változtatva; félbemaradása ugyanakkor kudarc s elveszített küzdelem volna. (A film utóhangjából megtudhatjuk, hogy alkotása végül nem marad torzó: makettjét és fotóit az első, 1980-as Velencei Építészeti Biennálén tárják a szakmai közvélemény, illetve a nagyközönség elé.)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.