Szerző: GYURGYÁK JÁNOS
2026.02.12.
Az elkövetkező választásokhoz közeledve mind a nagyközönség, mind pedig a szakértők érdeklődésének középpontjába a hosszú idő után először lehetségesnek tűnő politikai váltás, az Orbán-rendszer esetleges választási bukása, valamint az erre vonatkozó esélylatolgatások kerültek. A rendszernek 2010 óta – legalábbis amit a jelenlegi közvélemény-kutatások mutatnak – először kell olyan komoly kihívóval, Magyar Péterrel számolnia, aki alkalmasint leválthatja a másfél évtizede regnáló politikai erőt. Hosszú idő után először a jelenlegi rendszer névadójának és szűk belső körének, valamint az ennél kétségkívül tágabb, rendszeres támogatásokat és megbízásokat élvező társadalmi, gazdasági és kulturális elit tagjainak szembe kell nézniük azzal a lehetőséggel, hogy akár el is veszíthetik a választásokat, és ezzel együtt politikai-gazdasági hatalmukat vagy legalábbis annak egy részét.
Ez az esély másfél évtizedes regnálás után valóban új fejlemény a magyar politikai életben, ugyanis – ahogy azt néhány évvel ezelőtt megfogalmaztam – Orbán Viktor az elmúlt évtizedekben „túlélt és ledarált mindenkit, aki körülötte volt, támogatót, barátot és ellenséget egyaránt. Politikusokat emelt föl és szorított partvonalon túlra vagy helyezett talonba, pártokat olvasztott be és zilált szét, politikai mozgalmakat hozott létre és tett tönkre, nagy múltú intézményeket formált át és szüntetett meg. Embereket helyezett ide-oda, mintha azok autonómia, tudat és akarat nélküli játékszerek lennének. Nem utolsósorban pedig a
saját pártjából, az egykori bátor fideszes ellenállókból és lázadókból engedelmes, pénzre és helyi hatalomra ácsingózó társaságot csinált,
akik számára azok az egykori fideszes hívószavak, mint autonómia, saját vélemény, kiállás, ellenállás, felelősség ma már mit sem mondanak, vagy majdnem tökéletesen ismeretlen fogalmakká váltak.”
Mint a régi kommunista időkben, maga a párt, valamint a különböző társadalmi szervezetek és médiumok hajtószíjakká váltak Orbán kezében, amelyeken keresztül szinte ellenállás nélkül érvényesítheti akaratát, és eljuttathatja üzeneteit a köznép felé. A magyar vezérelvű politikai rendszer olyan sakktáblává vált tehát, ahol lényegében minden fontos döntést kizárólag a vezér hoz meg, a politikai szereplőket pedig sakkfiguraként mozgatja. Egy sajátos hierarchikus függelmi rendszer alakult ki, ahol is – szemben a Kádár-rendszerrel – a függés nem elsősorban ideológiai természetű, hanem személyes, azaz mindenekelőtt a legfőbb vezetőhöz való lojális magatartás határozza meg. Így a rendszer az autonómia semmilyen formáját nem tűri...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.