KETTŐSLÁTÁS

HVG
Szerző: L. Ritók Nóra
2016.08.31.

Indul a 2016/17-es tanév. A közlemények, nyilatkozatok szerint minden rendben van, minden fejlődik tovább, töretlenül, csodásan.

Büszkén beszélnek arról, hogy 60%-kal nőtt az egyházi iskolák száma. „2010-ben 112 ezer 500 gyermek vett részt egyházi oktatásban a köznevelés keretein belül, 2016-ban pedig már több mint 204 ezren végzik tanulmányaikat egyházi iskolában”. 

De nem beszélnek arról, hogy az egyházi iskolák zömében nem vesznek fel halmozottan hátrányos helyzetű, roma gyerekeket, vonzerőt sokkal inkább ebből kovácsolnak, és nem a vallási meggyőződésből. És arról sem beszélnek, hogy az egyházi iskolák magasabb állami támogatást kapnak, mint az államiak, de rájuk nem vonatkoznak beiskolázási szabályok, és nem kell felvenniük integráltan oktatható sajátos nevelési igényűeket sem. Nem beszélnek arról, hogy az egyházi iskolarendszer visszaállítása ma fontosabb Magyarországon, mint az oktatás esélykiegyenlítő szerepének biztosítása.

Beszélnek arról, hogy a jövőben tankönyv helyett tabletet használnak majd a gyerekek az iskolában.

De nem beszélnek arról, hogy ez csak az iskolák töredékét érinti, és arról sem, hogy hány iskolaépületekben nem tudtak a nyáron felújítani, festeni, iskolabútort cserélni, megjavítani a wc-ket, kézmosókat, új viaszosvásznakat venni az ebédlőbe, vagy udvari játékokat.

Beszélnek arról, hogy átállnak a szakgimnáziumi, szakközépiskolai rendszerre, és itt bevezetik az összevont scince, tudomány nevű tantárgyat.

De nem beszélnek arról, hogy nincsenek tankönyvek hozzá, sőt, tanár sincs, aki egy személyben értene a biológiához, földrajzhoz, fizikához, kémiához is.

Beszélnek arról, milyen fantasztikus lehetőség a labdarúgás kerettanterve, és ez nem kötelező, lehet helyette kézilabda, vagy kosárlabda is.
De nem beszélnek arról, hogy sok iskolában a tornaórák egy részét még mindig a folyosón, vagy a tanteremben tartják.

Beszélnek arról, hogy az 58 tankerület mennyivel közelebb hozza a döntéshozatalt az iskolákhoz, és a tankerületi vezető és az iskolaigazgató mindenről együtt dönt majd.

De nem beszélnek arról, hogy sok helyen a tankerület központja 70 km-re van az iskolától.

Beszélnek arról, hogy az igazgatókat erősítik, pl. a munkáltatói jogkörökből többet visszakapnak és keretgazdálkodási joggal is rendelkeznek majd, sőt érdemi beleszólásuk lesz a pedagógusok alkalmazásába és felmentésébe.

De nem beszélnek arról, hány igazgató mondott fel szeptemberre, sem arról, ők hánynak utasították el indok nélkül a pályázatát, hogy helyére a politikailag megfelelő, általuk preferált ember kerüljön. Nem beszélnek arról sem, hogy továbbra is teljesen mindegy, az adott tantestület kit akar igazgatónak, és az sem érdekes, kit akarnak a szülők. A pályázatokról, kinevezésekről ők döntenek, egyeztetésnek, fellebbezésnek helye nincs.

Beszélnek arról, hogy a KIP módszert alkalmazzák már 17 iskolában, és bevezetik újabb 8-ban, mint az eltérő tudású és kifejezőkészségű gyerekek oktatásának sikeres módszerét, ami fejleszti a szocializációt és ez együttműködést, tehetséggondozás és hátránykompenzálás egyszerre, és integrált oktatás keretében valósulhat meg.

De nem beszélnek arról, hogy az oktatásban közben sem antiszegregációról, sem deszegregációról nem beszélhetünk, semmi sem változik, a szegregáció iskolák között, településen belül is létezik, és iskolákon belül is létező a szegregált tanulásszervezés.

Beszélnek arról, hogy a tankönyvek ingyenesek alsó tagozatban, és a rászoruló felsősök is ingyen kapják.

De nem beszélnek arról, hogy a kísérleti tankönyvek hibásak, a tanárok nem szívesen használják ezeket, inkább fénymásolnak, más tankönyvből dolgoznak, és arról sem, hogy neves szakemberek léptek ki a tankönyvbírálatot végző munkacsoportból. A történelem tankönyveket elemző kritikákat röviden rosszindulatnak minősítik, a szakmai érveket nem elemzik.

Beszélnek arról, hogy ingyenes az iskolai étkezés 1-5.osztályig a rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel rendelkezőknek.

De nem beszélnek arról, hogy 30-40 ezer gyermek éhezik ma Magyarországon, 200 ezerre tehető a kríziséhezők száma, és az év 177 napján nincs iskola.

Beszélnek a Nemzeti Tehetség Program pályázatairól, a tehetséggondozás fontosságáról.

De nem beszélnek arról, hogy a felzárkóztatást szolgáló tanoda pályázatok eredményére március óta hiába várnak a tanodák, miközben kezdődik a tanév, és a tanoda és az iskola munkáját a pályázatnak megfelelően össze kellene hangolni.

Beszélnek arról, hogy Magyarországon demokrácia van, és mindenkinek joga van elmondani a véleményét, akár tüntetni is. (Mert ők nem gumilövedékkel reagálnak, mint a....)

De nem beszélnek arról, hogy a kockásinges tüntetéshez kapcsolódó intézményvezetők iskoláit fokozottan ellenőrzik, ha újrapályáznak, indok nélkül elutasítják őket. És arról sem, hogy a megfelelés kényszerében hány tankerület tartja félelemben az igazgatókat, és hány igazgató teszi ugyanezt a kollégáival a tantestületekben. Nem beszélnek arról a protokollról, ami szerint senki, semmiről sem nyilatkozhat, beszélhet. Csak az hangozhat el, amit „fent” jóváhagynak. Aki ezt megszegi, az az állásával játszik.

A sor még hosszasan folytatható. Ilyen ellentmondások hálójában kezdünk neki a tanévnek, és ezek feszítenek bennünket tovább, a tanév során. Már akit. Mert úgy tűnik, egyre kevesebbünket.

ITT OLVASHATÓ?