2019. február 12., kedd

HARSÁNY ÉS GAGYI

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2019.02.08.


Lehetne akár hízelgő is, amit Varga István, a kormánypárti médiakolosszus elnöke nyilatkozott, miszerint az ellenzéki lapok sokkal színvonalasabbak, mint a kormányoldaliak, a történet igazi tartalmát azonban mégiscsak az adja, hogy véleménye elhangzása után alig egy nappal később már lemondani kényszerült. A 24.hu információja szerint Vargánál hétfőn Rogán kabinetminiszter személyesen kondoleált, tájékoztatva őt a kegyvesztettségéről szóló politikai döntésről. Ez a lemondás érzékelteti igazán azt a világot, amit a Fidesz vezetői, élen a miniszterelnökkel kívánatosnak tartanának az országban, és ha ők résmentesen, mindent lefedve uralnák, miféle kordában tartanák a népséget, hogyan vetítenék ki saját beteg lelküket az egész térségre.

Hát így. Valaki elmondja a véleményét, másnap megkapja a selyemzsinórt.

Hogy mekkora hazugság a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amelyre, ne feledjük, az egész kormányzás épül, könnyen belátható, ha a fentebb vázolt esetet összevetjük azzal, amit Orbán Viktor 2010-ben Kötcsén bevezetett a véleménynyilvánítás és szólásszabadság ügyében. Az Itt az idő, hogy helyreállítsuk a demokratikus normákat! címet viselő fejezet kifejti, hogy „minden olyan kezdeményezést támogatni kell, amely erősíti az átláthatóságot, elősegíti a hatalom ellenőrizhetőségét, s „az emberek bizalmának visszaszerzéséhez az első lépést úgy tehetjük meg, hogy lehetőséget adunk nekik a közügyeinkbe való beleszólásra”.

Stimmel. Varga István a NER embere. Úgy gondolta, hogy elmondja véleményét színvonalkülönbségről meg még másról is, de a mondat második fordulata a dühtől fuldokló kommunikációs koponyákig már nem jutott el: Varga ezt a szakmai színvonalkülönbséget azért óhajtja megszüntetni, hogy ezzel a kormánysajtó hatékonyabban tudja képviselni a keresztény-konzervatív eszmerendszert. Nyilatkozatából ugyanis az derült ki, hogy neki egyetlen baja van a kormánysajtóval: nem közvetíti elég sikeresen az orbáni világot, feltűnően átlátszó, differenciálatlan és primitív eszközökkel sulykolja. Hogy lefordítsam: az nem újságírás, amikor a médiaszaktárs mikrofon közelébe kerül, nyomban ordítani kezd, vagy telehízott zakójából kifelé selypegve káromkodik...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése