2019. március 20., szerda

KÜSZKÖDÉS A TÖRTÉNELEMMEL - LENGYELORSZÁG ÉS IZRAEL

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: DOMÁNY ANDRÁS
2019.03.14.




Vajon miért kellett ez Benjamin Netanjahunak? A lengyelek amerikai kérésre önként feliratkoztak Irán ellenségei közé, és februárban megrendezték a teljesen haszontalan varsói Irán-konferenciát, nagy szívességet téve az izraeli miniszterelnöknek, aki választásra készülve villoghatott a libanoni és szíriai szerepe miatt fő ellenségnek tartott perzsa állam harcos ellenfeleként. Ám hála helyett tett egy mellékes megjegyzést a folyosón újságíróknak – tehát nem hivatalos megszólalásban –, amiből botrány lett.
*
Utalva a lengyel emlékezettörvény miatti tavalyi viszályra, állítólag úgy fogalmazott valójában, hogy voltak lengyel kollaboránsok a náci megszállás alatt (de lám, végül senkit nem pereltek be, ha ezt kimondta). Ám ez – részben fordítási hiba miatt – úgy terjedt el, hogy Netanjahu szerint „a lengyelek” együttműködtek a nácikkal. Mire pedig ezt sikerült volna tisztázni, megszólalt otthon az újdonsült külügyminiszter, Jiszrael Kac (Katz), aki a Likud párton belül fúrja a miniszterelnököt. Idézte Jichak Samir egykori kormányfőt, miszerint „a lengyelek az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust”.

Egy izraeli történésznek a Haarec című lapban megjelent kommentárja szerint ezzel „szembeköpött egy büszke nemzetet”. Az ilyenkor érdektelen, hogy Samir nem pontosan azt mondta, és utóbb sokszor elnézést kért a fogalmazásért. Valamint hogy amikor 1984-ben először találkozott New Yorkban az akkori lengyel külügyminiszterrel, azt mondta neki: „mi, lengyelek” minek tárgyalunk itt angolul? És könnyes szemmel elkezdte szavalni Mickiewicz Pan Tadeuszának bevezetőjét. Kacnak semmi sem volt drága, és csatlakozott hozzá a frissen alakult Új Jobboldal vezetője, Naftali Bennett oktatási miniszter, valamint a magyar származású liberális Jair Lapid is. Hja, kampány van. Ezek után a lengyel vezetők nem te­hettek mást, mint hogy nem mentek el Jeruzsálembe, a visegrádi négyek ki­he­lyezett ülése helyett csak kétoldalú találkozók zajlottak. Pedig az Orbán Vik­torral is jó okkal barátkozó – és eközben a magyar zsidóság EMIH-en kívü­li többségét lesajnáló – Netanjahunak érdeke jóban lenni a mostani lengyel kormánnyal, hiszen „világ illiberálisai, egyesüljetek!” Ő is egyre inkább az.

A tavalyi felháborodást az a lengyel törvény okozta, amelyről tévesen az terjedt el, hogy csak a „lengyel haláltáborok” kifejezést akarta büntetni. Ez a szóhasználat sértő ostobaság, a lágerek a németek által megszállt területen működtek, bár a sértő ostobaság ellen is célszerűbb eszköz a sajtóhelyreigazítás, mint a büntetőjog. De az a törvény többet mondott: „Aki nyilvánosan és a tényekkel ellentétesen felelősséget (…) tulajdonít a lengyel nemzetnek vagy a lengyel államnak a III. Német Birodalom által elkövetett náci bűnökért, (…) három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.”

Ebből lett világbotrány, hiszen ezt úgy is lehetett értelmezni, hogy lecsukják, aki a lengyel történelem szégyenletes momentumairól beszél. Igaz, a tudományos és művészeti alkotásokat kivették ebből, de például egy tudós sajtóinterjúja nem tudományos mű. Azzal is lehetett védekezni, hogy csak a tényekkel ellentétes állításokat büntetnék, és csak az egész nemzet vagy állam megvádolását, nem egyes egyénekét – „a” nemzetet pedig épeszű ember soha semmivel nem vádolja –, mégsem volt senkinek kétsége afelől, hogy a lengyel nacionalista jobboldal tömegesen küldi majd a büntetőfeljelentéseket, aztán örüljön az a vádlott, akit pár év múlva felment egy függetlensége maradékát még őrző bíró.

Tetézte a bajt Mateusz Morawiecki miniszterelnök 2018 februárjában Münchenben, amikor egy izraeli újságíró kérdésére, hogy börtönbe kerül-e, ha elmondja édesanyja tragikus élményeit az őt annak idején feljelentő lengyelekről, így válaszolt: szó sincs róla, tudjuk, hogy voltak lengyel tettesek, ahogy voltak zsidó tettesek (perpetrators) is. Majd elment megkoszorúzni egy olyan alakulat Németországig menekült tagjainak a sírját, amely kollaborált a nácikkal, és nem ismerte el a törvényes lon­doni emigráns kormányt. Ebből megint botrány lett, mert természetesen kell ugyan beszélni a gettórendőrök és a zsidó Gestapo-ügynökök tetteiről is, de azokat, akik egy iszonyú helyzetben az életösztöntől hajtva léptek túl er­köl­csi normákon, mégsem lehet együtt em­legetni azokkal, akik „önként és kéjjel” öltek és jelentették fel a bujkálókat.

„Belügyeinkbe senki nem szólhat bele, egy szót sem változtatunk a törvényen!” – harsogták a kormánypárt vezetői, majd fél év múlva egy néhány óra alatt keresztülvert módosítással törölték a büntetőjogi részt. „Félremagyarázták a szándékainkat” – szólt az indoklás. (Igaz, a polgári perek fenyegetése megmaradt, de a gyakorlatban tudtommal ilyen se indult.) Ezután Morawiecki és Netanjahu miniszterelnök közös nyilatkozatot adott ki, amely mind az antiszemitizmust, mind a lengyelellenességet elítélte. Netanjahu elismerte, hogy voltak zsidómentő lengyelek, és a földalatti mozgalom próbált segíteni. Ezért saját ultrajobboldali ellenzéke neki is esett, de úgy látszott, hogy rendeződött a kapcsolat. Erre jött a mostani ügy:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.