2020. február 3., hétfő

AMIKOR NINCS MIT TENNI

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2020.02.02.


Vannak helyzetek, amikor egyszerűen nem tudunk fogást találni a problémán. Sem a szülők, sem az intézményrendszer, sem mi, civilek, nem tudunk megoldást. Persze amíg nincs baj, addig mindenki megvonja a vállát. Ha baj lesz, nos, hát akkor jön az egymásra mutogatás, a “ki a felelős?” kérdése.

Aztán elcsendesedik minden. Néha eszembe jut, vajon hány ilyen eset történik, hány eseten lépünk túl? Társadalmi csoporttól függetlenül… Persze jó lenne tudni azt is, az esetek hány százaléka van a társadalom perifériáján levő csoportokban.

Nos, az biztos, hogy a nemi érés egyre korábbra tolódik, és a szerelem témája egyre fiatalabb korban kerül elő. A családok többségében kezelhető marad, de sok helyen nem egyszerűen bonyolódik le ez az időszak. Amikor fény derül arra, hogy egy felnőtt egy gyereklánnyal létesít kapcsolatot, ott megvannak a hatósági eszközök, végig is viszik az ügyeket, néha hírt is hallunk ezekről a híradásokban. Bár ez is fura néha, jól emlékszem, talán írtam itt is róla, mikor egy 14 év alatti lány esett teherbe, vett részt a terhesgondozásban, majd mikor megszült, akkor jelent meg a történetben a rendőrség, hogy ki az apa…addig nem izgatott senkit. Bár, ezen ma már nem csodálkozom, azóta jobban belelátok az ágazatok közötti információáramlásba, az egymáshoz nem igazodó protokollba. És azóta tudok több lányról, aki az általános iskolából szült, de nem emlékszem, hogy ezekből különösebb ügy lett volna.

Mert megoldódik, elsimul, végig, bevonva a szülőket, az apát, ha már nagykorú, gyámság, apásítás, és eljön hamar a nagykorúság ideje, akkor meg minden lezárul.

De mi van ott, akiknél nem jön el ez az idő? Ahol mondjuk a lány is és a fiú is 18 év alatti. És a lány esetleg még 14 év alatt van. Vannak helyzetek, amikor mindenki széttárja a karját, és azt mondja, nincs mit tenni. Szerelmesek, úgyis mennek, mit lehet tenni?

Szökésben levő állami gondozott lányok, akikről mindenki tudja, hol van, kivel lakik…. de azt is tudják, ha visszaviszik, szökik majd újra, vissza oda, ahol egyébként nem kellene lennie, mert neki még nem nőként, hanem gyerekként kellene élnie, és nem ebben a szerepben. De itt kapja meg azt, amit keres, a vélt, vagy valós szeretetet, féltést, azt az érzést, hogy fontos valakinek, valamiért, és ehhez a szerephez igazodik, minden áron. Megfékezhetetlenül. A gyám eszköztelen, a szülők sehol, a rendszer tehát kivár, remélve, hogy nem lesz baj, és felsóhajt mindenki, ha elérik a nagykorúságot, és becsukhatják az aktát, elfelejthetik az egészet. Ha terhes lesz, akkor ott az anyaotthon, ott szül, a kicsi ott is marad, mert a lány többnyire megy vissza ahhoz, akitől terhes lett, hátrahagyva a gyereket is, és szülve annak, vagy másnak újabbat, már nagykorúként.

De van gond ott is ezzel az egésszel, ahol családban van a lány. Mert vonzza a kapcsolat, minden tiltás ellenére. A szülő eszköztelenné válik. Próbálja féken tartani, elszámoltatni minden percével, ettől a lány hazudozni kezd, átvágja az iskolát, a családot, mindenkit, csak, hogy a fiúval legyen. A szülők megverik, de ettől csak jobban kötődik ahhoz, akitől gyengédséget, megértést kap. A szülők féltik, nemcsak az idősebb fiúval létesített kapcsolattól, hanem mindattól, ami vele még bejöhet, mert egy fiatal, aki kiesett az iskolából, szakképesítése nincs, munkát nem kap még, hiszen 18 év alatti, nos, az a csoport az un. NEET fiatalok csoportja, minden negatív hatásnak kitett, nem megnyugtató kapcsolat egy gyereklány számára. Kábítószer, bűnözés van benne, bármibe belehúzhatja a lányt is. A szülők félelme jogos.

De hova fordulhatnak? Ki segíthet? A Gyermekjólét? Mit csináljon? A Rendőrség? Mégis miért vonjon felelősségre és kit?

A szülők egy része, sajnos a nagyobb százaléka ilyen esetben nem tesz semmit. Hagyja, hogy megtörténjenek a dolgok, hiszen velük is ezt történt többnyire, nekik sem tudott parancsolni a szülő. Sok helyen eljátsszák még az “elhálás”, vagy “elszöktetés” menetét, ami ma már inkább egy szerepjáték, hiszen már az elején tudják, az a vége, hogy engedik a fiatalokat összeköltözni. A legtöbb helyen ez sincs meg, engedik az összeköltözést, és kész.

Egy része azonban a szülőknek érzi, nem ez a természetes, nem ez a jó. Elismeri, hogy alul maradt, kudarcot vallott. De nincs kitől segítséget kérni. A törvények nem jók? Vagy csak a betarthatatlanságuk? Vannak országok, ahol a fiatalkorúak alkoholfogyasztását is büntetik, és ez visszatartó erő. Mi meg…tényleg csak ennyit tudunk? “Mit csináljak én vele, ha viszket neki?!”, vagy “Mit akarnak, hogy én tartsam a gyertyát?!” “Ugye nem mondja komolyan, hogy azt lessem, mikor kurválkodik az a lány?” “Miért nem tudta megnevelni a lányát? Talán nekem kellene?” (Mert azt mondanunk sem kell, hogy csak a lány lehet a hibás…)

Nem tudom, mit lehetne tenni. Mediátorok, speciális szakemberek biztosan tudnának segíteni, de ilyeneket nem látni a rendszerben. Vagy ez is egy olyan globális hatás, ami ellen nem tudunk semmit se tenni? A családok szétesése, a szexualitáshoz való viszony változásai vezetnek ide? Most nekem olyannak tűnik ez az egész, ami fölött mindenki szemet huny, de közben meg úgy tesz, mintha a téma jogszabályokkal körülvéve megfelelően lenne kezelve. Ügy meg csak akkor lesz belőle, ha valami tragédia történik.

Pedig a rejtve maradt esetek is tragikusak. És főleg: ismétlődnek. Újra és újra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése