2020. március 6., péntek

FÖLDÖNFUTÓ NEMZEDÉK

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: PÁVEL MELINDA
2020.03.06.


Nézem a képeket. A hevenyészett sátrak között szaladgáló gyerekeket. Vidámak, és ez természetes. Nekik ilyen gyermekkor jutott, ebben kénytelenek jól érezni magukat. Ők ebbe születtek bele, talán az anyjuk mesél nekik arról, hogy létezik másmilyen élet is, de azt ők egyelőre el se tudják képzelni. Szüleik még emlékeznek az egykori civilizált életre, de ők már ebbe a másfélébe születtek bele. Ha vannak is emlékeik, azokban már háború, bombák, folytonos vándorlás szerepel, jobb lenne elfelejteni.

Fiatal szír férfi mosolyog bele a kamerába valahol Törökországban és mondja, milyen jövő áll előtte. Most Görögországba megy, onnan Németországba. Húsz éves, az eddigiekből elege van, és valóban elhiszi, hogy most megnyílik előtte egy normális élet lehetősége. Persze olyanok is vannak, akik azt mondják, hogy ez nem igaz, de ezt nem akarja elhinni. Bízni akar Európában, sokaknak sikerült már, neki miért ne sikerülne? Az nem létezik, hogy ne létezzen valahol egy talpalatnyi békesség, ahol végre elkezdhetné élni a saját életét.

Európa pedig úgy tűnik, kérlelhetetlen. Egyre inkább tűzzel-vassal védi a határait, egyre többen mondják, hogy ne jöjjenek ide a migránsok, forduljanak vissza a saját országukba. De hát jelenleg az a saját ország egy tűzfészek, ha lenne is szándékuk újjáépíteni, semmi értelme, mert újra és újra lerombolnák. A Közel-Kelet maholnap pusztasággá válik, csak ellenséges seregek lövik egymást, hol az egyik kerekedik felül, hol a másik, így a háború végtelennek látszik. Az egyszerű embernek, aki eddig valamilyen csoda folytán életben maradt, egyetlen észszerű választása marad: az, hogy még a környékéről is elmenekül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.