LYUKSÓGOROK - FEHÉR BÉLA: BANÁNLIGET (KÖNYVKRITIKA)

ÉLET ÉS IRODALOM / KÖNYVKRITIKA
Szerző: BENEDEK SZABOLCS 
2020.08.19.

...A rendszerváltás kudarcát sokan, sok helyütt fölemlegették már, mégis, amikor a Banánliget elolvasása után az embernek az az érzése támad, hogy ez a regény ugyanezt a tanulságot hordozza magában, egyben szöget üthet a fejünkbe az a gondolat is, miszerint a tapasztalatok levonásának és meghaladásának egyik lehetséges útja az a dacosan ironikus megközelítés, amellyel Fehér Béla új könyve operál. A groteszk és a szatíra persze eleve nem áll távol az ő írói alkatától és eszközrendszerétől, sőt egyik meghatározó pillére, ezzel együtt a mostani abszurd attól válik különösen élessé és hatásossá, hogy az elmúlt harminc évre visszatekintve magától értetődőnek tűnhet, hogy a regényben leírtak megtörténhetnek, megtörténtek.

Az alapszituáció szerint két operatív beosztottat, Piricske Tamást és Téli Pált 1988. február 16-án azzal a feladattal telepítik a Drót utca 52. szám alatti, Banánliget fedőnevű konspirációs lakásba, hogy megfigyeljék a szemben lakó Heller Albertet, akit nem sokkal korábban tetten értek, amikor összemázolt egy Lenin-szobrot. A két ügynök tehát beköltözik, és egy fotótávcső segítségével folyamatosan szemmel tartják a szemközti épületet, írják a jelentéseket, teszik, amit az előírtak szerint tenniük kell – a háttérben pedig lezajlik a rendszerváltás, róluk viszont elfeledkeznek. A regény azt beszéli el, miként telnek Piricske és Téli napjai ebben a másfél szobás lakásban, éveken, sőt évtizedeken keresztül, miközben világuk annyira beszűkül, hogy kizárólag az általuk közvetlenül megtapasztalható mikrokörnyezetet képesek befogadni és reagálni rá. Közben összeismerkednek a környékbeliekkel (vannak, akik be is költöznek hozzájuk), ám hiába zajlanak bizonyos események, a két ügynök ezek lényegéből keveset érzékel – a napok monotóniája éppúgy a bennük lévő állandóságot jelzi, mint az, hogy Piricske folyamatosan lyuksógornak nevezi Télit.

Fehér Béla úgymond visszatérő regényének legnagyobb tanulsága talán az, hogy az átlagember számára mindegy, hogy 1989-et, 1998-at vagy 2003-at írunk: az élet a Drót utcában olyan, akár a színdarab, amelyben cserélődnek a szereplők, ám a díszlet tragikomikusan szürke marad, és az első felvonás soha nem ér véget. Telitalálat, hogy a Banánligetben az idő cseppfolyós, nincs jelentősége a linearitásnak, az amúgy is megfoghatatlan történet pedig fölcserélhető, ide-oda tologatható jelenetekre törik szét. És miközben egy másik szálon azt nézzük, hogyan próbál egy rendezőnő filmet készíteni a konspirációban felejtett ügynökökről, különösen nyomasztó lesz az a gondolat, miszerint a fontos és sorsokat eldöntő történések bennünket élesen kikerülve zajlanak, és nekünk nem marad más, mint kukkolni egymás életét.

ITT OLVASHATÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/34. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/34. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)