2020. augusztus 27., csütörtök

LEGFRISSEBB NARANCS - LAPAJÁNLÓ

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: MAGYAR NARANCS
2020.08.27.


Interjú
„A Steinway egy elefánt”
Schiff András zongoraművész

Három-négy órát gyakorol naponta, fontos számára a fegyelem. Hogy élőben hallhassuk, ahhoz át kell lépnünk a magyar határt. A Beethoven-évben a szokásosnál kevesebb Beethovent játszik, hiszen a teljes szonátaciklust már huszonhétszer eljátszotta szerte a világban.

VÉLEMÉNY


László Csaba
Ismeretlen vizeken
A járvány gazdasági hatásairól

„A valóság még a legrosszabb elképzeléseket is képes volt felülmúlni” – kommentálta az augusztus 14-én reggel megjelent 2. negyed­éves GDP-adatot Virovácz Péter, az ING Bank elemzője a portfolio.hu-nak.

Sajó László: Öt és feles
A Gólokozó visszatér

Emlékszünk még a mályvaszín svejcisapkás Gólokozóra? Aki ahol járt, góllal járt.

A szerk.
Mint a levegő

Az, hogy Magyarország külügyminisztere hol és hogyan nyaral, nem magánügy.

POLITIKA

A fideszes Megafon-program gyulai előképe
Nettel és szóval

A közvélemény tájékoztatása a valóságról, az ellenzéki manipuláció és hisztériakeltés egyensúlyozása – ezzel magyarázza Alt Norbert gyulai alpolgármester és helyi Fidesz-elnök a vállaltan kormánypárti Facebook-csoport indítását.
Irányított közbeszerzések kormánypárti körzetekben
Eltűnik a ködben

Polgármesterek, önkormányzati tisztségviselők tiltakoznak – néhol kiszivárogtatásokkal – a közbeszerzési gyakorlattal szemben. A településfejlesztési pénzek becsatornázása sok helyütt hasonló szisztéma alapján működik.

KULTÚRA

Koncert
Galaxisok

mi a kotta?
Agent spirituel

Lemez
Mindhalálig elegancia
Jimmy Heath: Love Letter

A legendás szaxofonos 93. születésnapja táján, a múlt év végén rögzítette legújabb stúdióalbumát.

Lemez
Puskapor
James Dean Bradfield: Even in Exile

A Manic Street Preachers kisebb pihenőt tart mostanában, a köztes időt James Dean Bradfield énekes-gitáros használta ki elsőként, de hamarosan Nicky Wire basszusgitáros-szövegírótól is várható új szólóalbum. Ebben az az érdekes, hogy szűk másfél évtizede is egyszerre adtak ki egy-egy lemezt, majd közösen megfogadták, hogy ilyet nem tesznek többé…

Fesztivál
Átmozgató koncertek
Kaposfest

Tizenegy év alatt sok minden megváltozott a Kaposfesten, de a lényeg persze mindmáig ugyanaz maradt: csodálatos zenészek játszanak, a hálás közönséggel közösséget alkotva.
Musical
Öcsi mennybemenetele
Puskás – a musical

Mindenekelőtt kerüljük el a legnyilvánvalóbb zsákutcát: édes mindegy, hogy Öcsi bácsi mit szólt volna ehhez.

tévésmaci
Kecskebékaklub

rés a présen
„Úgy éreztem, letepert a történelem”
Gurubi Ágnes író, szerkesztő

GYEREK + KÖNYV - Kortárs irodalom a NAT-on túl
Valami éhség

Miközben az állam tűzzel-vassal igyekszik ellehetetleníteni a kortárs irodalom tanítását, lelkes, kitartó tanárok, elhivatott szerkesztők meg persze az igyekvő szerzők révén mégiscsak eljut valahogy a diákokhoz az élő irodalom is.

GYEREK + KÖNYV
Menekülő emberállat
Nyúl Péter és barátai – Beatrix Potter összes meséje

Ez az „összes” a címben elég fenyegetően hangzik, s mi tűrés-tagadás, a kötet be is váltja e fenyegetést: Beatrix Potter meséiért meg kell küzdenünk – leginkább fizikai értelemben.

GYEREK + KÖNYV
„Aki megfürdik, megöregszik”
Zalka Csenge Virág mesemondó

Sajátos, feminista tematikájú mesegyűjteménye, a Ribizli a világ végén az Év Gyerekkönyve díj 2020 nyertese lett. Azt vallja, hogy a mese akkor él, ha mesélik, ezért mesemondóként járja a világot.

GYEREK+KÖNYV
Kukucskálók és motyogók
Minimum tizenegyes! – gyerekkönyvek sikerlistája

Színházi botrány a Sportcsarnokban
A demokrácia diadala

A korabeli sajtó minden idők legnagyobb színházi botrányaként számolt be arról a nehezen besorolható produkcióról, amelyet 1983. május 21-én mutattak be a Budapest Sportcsarnokban. Kossuth-díjas művészeket és válogatott labdarúgókat ígértek, zenét, táncot és társadalomkritikát, de az előadás a paradicsomdobálás miatt maradt emlékezetes.

Kiállítás
Felajzott állapotok
Lovasíjászok Budapest múltjából – A szkítáktól az oszmánokig

Az emberiség története egyben a mind rafináltabb harci és vadászfegyverek históriája is, ez ügyben már eleinknek sem kellett a szomszédba menni ötletekért. Valamiért mégis mentek feszt: a legjobb mesterségbeli fogásokat, harci trükköket, szerkezeti leleményeket egymástól tanulták meg és fejlesztették tovább.

ÉLET + MÓD

kertész lesek
Remete – Csorna

chili&vanília
A sárgarépa hatszor

Hogyan lehet beoltani a világot koronavírus ellen?
Az élet vize

Nagyon úgy tűnik, hogy a világjárványnak és a nyomában kibontakozó gazdasági válságnak csak egy hatékony védőoltás vethet véget. De ha sikerül is a vakcina kifejlesztése, az elosztása körül komoly vitákra számíthatunk.

Orvosok a „tisztánlátásért” itthon és külföldön
Az igaz kevesek

Vírusszkeptikus konferencia, könyv, milliós nézettségű YouTube-csatornák és Facebook-oldalak hódítanak Magyarországon, Németországban és más helyeken. Kik állnak mindemögött és mit csinálnak?

Interjú
„Rendszeresen ismételni kell”
Hajdú Edit infektológus

Idén már hiába is várnánk koronavírus-vakcinára – a következő, 2021/22-es járványszezonra lehet kész a tömegesen is bevethető védőoltás. Már csak azt kell majd eldönteni, hogy elsődlegesen mely kockázati csoportokat lesz érdemes beoltani.

BLOG

Tévésorozat
Lovecraft Country

Film
Leszámolás
Małgorzata Szumowska: A másik bárány

Bár a messzi Amerika mindig is kiváló terep volt magukat megváltónak hirdető erőszakos futóbolondok számára, hogy maguk köré érzelmileg instabil és/vagy intellektuálisan visszamaradott híveket toborozzanak, kollektív öngyilkosságig menően realizálni igyekezvén bizarr üdvtanaikat, ez a film nem az Egyesült Államokban játszódik, még ha fizikailag az az ország is a történések terepe, s nem a vallási megszállottságot kívánja elemezni, még ha van is benne szekta, prédikálás, vakhit és önfeladás.

Interjú
„Háromfejű szörnyeteg”
Michael K. Williams színész

Az HBO új sorozatában H. P. Lovecraft horrorvilága találkozik az ötvenes évek Amerikájának faji szegregációjával. A Love­craft Countryban feltűnő kedvencünkkel egy zoomos kerek­asz­tal keretében beszélgettünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.