2021. november 22., hétfő

MÉG HÁNY BŐRT?

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2021.11.19.


Schmidt Mária, a miniszterelnök ideológiai holdudvarának egyik vezető embere fejébe vette, hogy ezekben a nehéz napokban Sólyom Lászlónak elő kellene lépnie tudósi remeteségéből, és mint korábbi köztársasági elnöknek szóvá kell tennie, hogy az ellenzék választási kampányában alkotmányos puccsot hirdet. „Alaptörvényünk – panaszolja Schmidt –, amire egyébként mindannyian felesküdtek, megsemmisítésével, kétharmados törvények feles többséggel való hatályon kívülre helyezésével fenyegetnek.” Levelének ez a fő gondolata, de biztos, ami biztos, belekever mindent, Hegedűs Andrástól az ötvenes éveken keresztül az őszödi beszédig: a múzeumigazgató asszony jól láthatóan az a típus, aki úgy gondolja, minél több elemet ír bele egy szövegbe, és minél hosszabb a levél, annál inkább igaza lesz. Végül odáig jut, hogy „önnek döntő szerepe volt abban, hogy Magyarországon nem valósulhatott meg a történelmi igazságtétel, nem vonhattuk felelősségre a minősített hazaárulókat. (...) Ön, véleményével és döntésével az igazsággal szemben a jog mellett állt ki, és ezzel meg akarta fosztani az újonnan kiépülő demokratikus rendszert erkölcsi legitimációjától.”

Schmidt Mária egyszerű gondolkodású ember. Mindent pótol azonban a kormányzó erő iránti lojalitása, így aztán ma már Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. A XX. és XXI. Század Intézet főigazgatója, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgatója.

Pillanatnyilag az a meglátása, hogy a 2021-re kialakult bonyolult politikai helyzetben egy momentán közjogi felhatalmazás nélküli, de kétségtelenül tekintélyes jogtudósnak kellene közbelépnie, hogy ne történhessen alkotmányos puccs. Ennek elemeit föl is sorolja: Sólyomnak azért kellene szólnia, mert az ellenzék „diktatórikus eszközök használatát, a legfőbb ügyész azonnali letartóztatását, a bankszámlák miniszterelnöki döntés alapján történő zárolását, egyesek földönfutóvá tételét, repülési tilalom elrendelését, vagyonelkobzást” ígér híveinek. Felszólította Sólyomot, hogy „foglaljon állást a jelenlegi magyar ellenzék által tervezett alkotmányos puccs ügyében”.

De mégis, mi ennek a Schmidt által veszélyesnek minősített szituációnak a lényege? Mint ismeretes, a 2022-es választások tétje a demokratikus rend, a parlamenti demokrácia visszaállítása, amire azért van szükség, mert a hatalomban lévő politikai erő a jogrend erőszakos és a jogállam szellemiségével össze nem férő megbuherálásával gyakorlatilag kizárólagos hatalomra tett szert. Most ennek a túlhatalomnak a megszüntetése ügyében folyik hetek-hónapok óta komoly szakmai és politikai vita. Az országossá nőtt polémia számtalan elképzelést hozott felszínre interjúk, kommentek, médiabeszélgetések és újságcikkek formájában, részben vagy egészben kapcsolódva az eredeti koncepcióhoz. Megállapítható, hogy a kibontakozó vita az utóbbi hetekben elérte az alkotmányjogász-közösséget is, ezúttal már a legnevesebb jogtudósokat is megszólalásra késztetve. Mi több, a probléma a politikai szférában is elsőrangú beszédtémává vált, egyre-másra rendezett vitafórumok tárgya lett, és további megszólalók reagálását váltotta ki szóban és írásban egyaránt. Egyik fő kérdése, miként szüntethető meg a Fidesz-kormány törekvése, a hatalmi ágak, főhivatalok, országos hatóságok vezetőinek ész és időtartam nélküli, ciklusokon átívelő bebetonozása. Erről folyik a vita, amit Schmidt Mária tűrhetetlennek tart, és ez ügyben Sólyom Lászlóhoz fordul, de olyan hevülettel, hogy elmondja róla: Sólyom is a demokrácia kerékkötője volt már a rendszerváltáskor is. Nem mellékesen: mivel Sólyom nem rendelkezik Facebook-regisztrációval, Schiffer András válaszolt Schmidtnek, amiben felhívta a figyelmét, egyrészt, hogy Face­bookon keresztül a levél nem jut el a címzetthez, továbbá az LMP alapítója azt is írta, hogy Sólyom majd akkor szólal meg „nyilván”, „ha az alkotmánypuccs reális veszéllyé válik” – írja a Népszava. „Választási kampányba viszont eddig sem folyt bele.” Schiffer szerint a történelmi igazságtétel elmaradását „azoktól tessék számonkérni, akik elszabotálták az alkotmányozást ’90-ben (van köztük hajdani liberális, aki Sólyom elnökkel ellentétben ma is aktív politikus)” – utalt Orbánra és a Fidesz vezetőire, akik annak idején a tulajdonkárpótlás leghevesebb elutasítói voltak, az időről időre napirendre kerülő ügynöktörvényt pedig biztos, ami biztos, többnyire leszavazták. Legutóbb 2012-ben, amikor pedig már kétharmaduk volt, de ezt bezzeg nem szavazták meg, akármennyire akarták is föltárni a múltat...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.