MIÉRT HAGYTUK, HOGY ÍGY LEGYEN?

DR. SZÜDI JÁNOS BLOGJA
Szerző: Dr.Szüdi János
2016.09.02.


Az arisztokrácia bukásával a világ átalakult, a politikában és a gazdaságban megjelent a szabad verseny. Mi lett ennek a következménye? Azok kerültek hatalomra, akik a versenyre voltak alkalmasak, nem pedig a pozícióra. Van két különleges embertípus: az egyik a pszichopata, a másik a szociopata. A pszichopata nem érez semmiféle megbánást, nincs bűntudata, nincs lelkiismeret furdalása. A szociopata nem képes az együttérzésre, képtelen magát valaki más helyébe képzelni, és felvenni a nézőpontját. Egy versenyben, amely nem minden ízében teljesen a nyilvánosság előtt zajlik, ez a két embertípus óriási előnyben van mindenki mással szemben. [Duncan Shelley]



Miért hagytuk, hogy így legyen?

Az a szerencse, hogy a közpénzen működő, olimpiai híreket sugárzó televíziók egymás mellé hangolását kérés nélkül elvégezte a műsorszolgáltató. Így, aki éber és kellően gyorsak a reflexei, idejében váltani tud, amikor váratlanul feltűnik az egyperces hírműsor, illetve a kormányzati “tudta” szócskával indított kérdés, majd megjelenik a felhívás a Brüsszelnek szóló üzenet elkészítésében való részvételre. Normális viszonyok között azok nézik az adóforintokból finanszírozott csatornákat, akik egyetértenek azzal, hogy hazánkat szögesdróttal vegyék körül, és még a gólyáknak is igazolniuk kelljen, hogy nem gazdasági okokból fészkelnek a kémények tetején. Az olimpia azonban kitűnő alkalom arra, hogy az ország szinte minden lakosát bevonják a kormányzati kvíz játékba. Nem menekülhet, aki látni szeretné, mi folyik Rióban. Érdemes volt két állami sportcsatornát létrehozni. Érdemes volt állami monopóliummá nyilvánítani minden kurrens sportesemény közvetítését. Így biztosítható a megfelelő nézettség. Ez jó lehetőséget teremt ahhoz, hogy a legváratlanabb pillanatban pattanjon a néző elé a harci pózba merevített ifjú, akinek szerepe a bemutatkozás és köszönés, majd az elköszönés a percnyi műsoridő elején, végén. Nem véletlen: a díszlet egy óra, amelynek számlapját komótosan körbejárja a mutató, igazolva, mi minden belefér hatvan másodpercbe, ha gondos kezek fabrikálják a műsort. Jön körítésül: beszámoló a Sziget Fesztiválról, az ország egyre javuló gazdasági teljesítményéről, a munkanélküliségi ráta kedvező alakulásáról. Ezek közé csomagolva a lényeg: a terrorizmus és a migráció kapcsolatáról, a brüsszeli tehetetlenségről, az orbáni adminisztráció nemzetmentő tetteiről. Csupa bosszantó dolog azok számára, akiknek az igazság nem hit kérdése. Nekik szükségük van még a türelemre. Az elköszönő hírnököt követi a kormányzati kérdés, amelyre nem vár választ senki. Majd a kormányzati figyelemfelhívás az október 2-i programra. Hol van a magánélethez való jog, amelyet kivont karddal óvnak a taláros alkotmánybírók, ha a helyzet megkívánja? A sportközvetítés magáncélú élvezete nem kaphat védelmet! Sőt! Az államnak az az érdeke, hogy közlendőivel szabadon mászkáljon ki és be a szobák ajtaján, a nyitott ablakokon át, a sporteredményekre kíváncsi füleken keresztül az agyakba. A hatalom lerázhatatlan. Nincs menekvés. Nem lehet elbújni. Bevált gyakorlat: sokszor kell mondani, akkor sokan, egyre többen elhiszik, úgy van, ahogy a hatalom sulykolja. Nem számítanak, akik meggyőzhetetlenül mást gondolnak. Ők szenvedjenek, amíg a másodpercmutató körbeér, ameddig a hirdetések leperegnek...

ITT OLVASHATÓ