Szerző: Pilz Olivér
2016.11.16.
...A hermanos nyílt levél egy segélykiáltás volt, mely elsősorban a társadalom érdeklődésére számított, hogy felhívja a figyelmet arra a végveszélyre, melynek egyre lefelé húzó csapdájába kerültünk, de még benne volt a bizakodás is, hogy a döntéshozók is feleszmélnek.
Benne volt, mert azóta kiderült, hogy erre nem számíthat sem a pedagógusok, sem a szülők, sem a diákok tábora, ill. a teljes társadalom sem. Hetekig a letagadás, majd a mögöttes (először anyagi, majd hol bel-, hol külpolitikai) szándék firtatása zajlott a kormány részéről. Aztán végre a hibák létezésének beismerése után megkezdődött a csúsztatások, látszatintézkedések kidolgozásának nagy erőfeszítéseket igénylő sorozata – mely a mai napig folyik.
De hogy is számíthattunk egy olyan politikai erő megoldásban való érdekeltségére, melyben egyetlen szakpolitikus sem volt (és most sincs), aki egyáltalán önállóan képes lett volna a problémák felismerésére, vagy a tanárok jelzései alapján, legalább mert volna hangot adni annak.
Ha a kormányzati kommunikációban néha stratégiai jelentőséget tulajdonítanak is az oktatásnak, hogy vehetnénk ezt komolyan, mikor nincs önálló oktatási minisztérium, mikor az a gyűjtőminisztérium, mely alá besoroltatott az oktatás egy kimutathatatlan támogatottságú párt által vezetett, sőt, az egész rendszert anarchiába fordító köznevelési törvény kidolgozó korábbi államtitkár is KDNP-s, míg a jelenleginek sem végzettsége, sem tapasztalata nincs a közoktatásban, az országgyűlés oktatási bizottságának vezetése pedig a Jobbiké.
Ezek után más következtetésre nem lehet jutni, minthogy a mai magyar közoktatásban vagy a mélységes szakmaiatlanság az úr, vagy a cinikus rosszindulat. Hogy melyik – vagy esetleg a kettő együtt -, azt mindenki eldöntheti saját maga…
Bár az elmúlt hónapokban sokszor elmondtuk, de fussuk végig melyek a legalapvetőbb problémák. Három fő gócpontot különítettünk el. De hangsúlyozom, hogy ezek nem csak egymással, de más társadalmi kérdésekkel is szorosan összekapcsolódnak: szociális-, társadalmi-felzárkóztatási-, esélyegyenlőségi-, szegregációs-, gazdasági-, demokratikus egyeztetési- (és sorolhatnám még tovább, hogy milyen) gondokkal.
Az első, a már említett legfájóbb pont: a gyerekek túlterhelése – hagytuk, hogy odavesszen a gyermekkoruk:
- irdatlan mennyiségű a tananyag, mely tele van felesleges lexikális adatokkal,
- az ismeretek az életkori sajátosságoknak nem felelnek meg,
- elszabadultak az óraszámok: a középiskolásoknak akár heti 40 tanórája, a legkisebbeknek, az elsősöknek napi 6-7 órája is lehet (és ezek után jön még a házi feladat!),
- a tananyagi struktúra lemaradt a kor szellemétől,
- az új tankönyvek nem segítik a tanulást, sőt…
- folyamatos ötletelés zajlik átfogó reformokként „eladva”, melyek állandóan változó követelményeket támasztanak a diákokkal szemben (is), a felmenő rendszer szabályát pedig teljesen figyelmen kívül hagyják.
A második a pedagógusok túlterheltsége:
- a rendszerváltás óta 22-44%-kal nőttek a kötelező óraszámok (attól függően, hogy a gumiszabály alsó vagy felső határán kerül egy-egy pedagógus leterhelésre a tantárgyfelosztásban – tehát egyénenként a különbség több mint 20% is lehet – azonos bérért-, megosztva ezzel (is) a pedagógustársadalmat!)
- nyilván ugyanilyen mértékben emelkedett az egyéb feladatokra (felkészülés, dolgozatjavítás, felzárkóztatás, tehetséggondozás…) fordítandó munkaidő is. (Egy felmérés szerint már a köznevelési törvény bevezetése előtt több mint heti 50 órát dolgoztak a tanárok.)
- az előbbiekhez társul egy igazságtalan, felesleges és álságos, több szintű minősítési rendszer, melynek alapja, hogy ki tud nagyobbat mondani saját magáról. Ezt nevezik ma pedagógus életpályámodellnek…
És ezek a terhek mind-mind a gyerekektől vonják el az értékes időt. Persze lehet az OECD jelentések lényegében egyetlen pozitív minősítésére hivatkozni, mely szerint nálunk alacsony az egy pedagógusra jutó tanulói létszám – de a helyzet ettől bonyolultabb. Mert a gimnáziumok dugig vannak – 40 fős osztályok is léteznek (törvényellenesen!), míg az éppen a szakadék széléről sikeresen a szakadékba kormányzott szakképzés szakgimnáziumai félig, szakközépiskolái harmadrészt kihasználtak – nem beszélve a kistelepülések iskoláinak néhány fős osztályairól. Tehát ez a pedagógusok orra alá dörgölt tény az ára ezen iskolák (jogos!) megmentésének...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.