2017. augusztus 16., szerda

A FIDESZ PÓRÁZON VEZETETT KONCEPCIÓS ÜGYEI - I.

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Adorján György
2017.08.15.


Milyen vád az, ahol egy személy terhelő vallomása - melyet később vissza is vont - alapozza meg a bűnösséget alátámasztó bizonyítékokat és semmi más.

A Nokiás tömegpszichózis trükk halála. A befuccsoltan is befutott, elhíresült Nokiás dobozos ügyben is pofára esett az illiberális fineszes irányítás alatt álló, nagy nemzeti ügyészség! Pedig, mekkora igyekezettel próbáltak eleget tenni a vezetőjük által rájuk erőltetett megfelelési kényszernek.

Vajon, a lassan már tíz éve ide-oda pattogó ügyben Balogh Zsolt, aki a BKV-megbízott vezérigazgatója volt, és aki 2010-ben azt állította, hogy Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes egy Nokia-dobozban kért 15 millió forintot tőle, miért vonta vissza ezen állítását?

Csak emlékeztetem Polt Pétert és udvartartását arra, hogy “a vád megnyilvánulási formája a vádirat, amelynek egyik elengedhetetlen kelléke a vád tárgyává tett cselekmény leírása. A Legfelsőbb Bíróság egyik kollégiumi véleményében ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a vád akkor tekinthető pontosnak, ha az ismertetett történeti tényállás hiánytalanul tartalmazza a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét tényeket: az elkövetési magatartást, a cselekmény megvalósításának helyét és idejét stb.”

Tehát a vádelv egyik fontos alapfeltétele a vád tárgyát képező cselekmény, mivel kizárólag azok a cselekmények képezik a vád tárgyát, amelyeket az ügyész a vád előterjesztésekor előad. A vád tárgyának az ad különös jelentőséget, hogy megszabja a bírósági eljárás és az ítélet kereteit. A törvényes vád lényegi eleme, hogy a bíróság a vádon túl nem terjeszkedhet, viszont köteles a vádat kimeríteni... (Dunai T. Ilona: A nokiás doboz legendája és a valóság – Galamus.hu)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.