Szerző: NÉMETH PÉTER
2020.01.19.
Spiró György: Szinte már egy értelmiségünk sincs (1.)
„A magyar kultúrát folyamatosan meggyalázzák és megalázzák. Ma már ott tartunk, hogy a legnagyobb magyar alapkönyvtár van veszélyben. Ha azt szétbombázzák, a magyar emlékezetet szüntetik meg vele” – fogalmazott Spiró György Kossuth-díjas író a Hírklikknek adott interjúja második részében. Azt is mondja, hogy mára állandósult a szegénység, és sikerült a Horthy-rendszernél is igazságtalanabbat alkotni.
– Azt mondtad a beszélgetésünk első részének végén, hogy egy értelmiségünk van, miközben azt látjuk, hogy jobb- és baloldal szerint akarják felosztani például a kultúra világát is…
– 1945 óta, sőt, 1919 óta állandóan ez folyik. Mindig le akarják váltani az előző rendszer értelmiségét, de soha nem sikerült – maximum kiirtani. A szellemi őrségváltás nem szokott sikerülni. Az infrastruktúrát azonban végleg tönkre lehet tenni. Ezért engem a működési feltételek rongálása érdekel. Érdekel, megtanítják-e egyáltalán olvasni azokat, akik az olvasóim lehetnének. De a személyzeti politika nem érdekel, még akkor sem, ha engem is érint.
– Nem mondod, hogy megint arra készülsz, hogy elhallgattatnak?
– Az se baj, ha így lesz, kibírom. Az szórakoztat, hogy megírjam, ami még bennem van, a többi nem érdekel. De az ország szempontjából rettentően nem mindegy, hogy az infrastruktúra tönkremegy-e, vagy megőrződik, netalán fejlődik is valamelyest. Úgy látom, a rendszerváltás óta folyamatosan és egyre inkább annyira avatatlan kézzel nyúlnak bele a kulturális meg az oktatási infrastruktúrába, ami katasztrofális eredménnyel jár.
– Mit értesz infrastruktúra alatt? Az intézményeket?
– Persze; az iskolarendszert, az egyetemi rendszert, a könyvtárakat, a színházakat, a mozikat, a televíziót, a rádiót, a nyomtatott sajtót, tehát mindazt, ami az oktatási, kulturális lehetőségek szempontjából fontos, és ami a lelkiséget emeli – és aminek a hiánya végzetes és kőkorszaki viszonyokat eredményez. Magyarországon a reformkor eleje, azaz a pesti Nemzeti Színház megalapítása óta, állami színházat nem szüntettek meg egészen addig, amíg egy tollvonással kinyírták a Budapesti Kamaraszínházat 2012-ben. Azóta is ott áll a Tivoli üresen, a kutyának sem kell. Semmi értelme nem volt megszüntetni azt a színházat. Mellesleg ott mutatták be először a Honderű című darabomat, amit most a Pesti Színház játszik. De nem ezért vagyok felháborodva, hanem, hogy a szakma nem tiltakozott a megszüntetés ellen, sőt, olyan vélemény is megjelent, hogy úgyis szar színház volt, hadd dögöljön meg. Tisztán állami finanszírozású színház volt, és az első a reformkor óta, amit megszüntettek. Korszakhatár. Ez a szemlélet persze már akkor működésbe lépett, amikor a rendszerváltás idején, sorozatban szüntették meg a fiókkönyvtárakat és az üzemek könyvtárait, és kidobták az utcára a remekművek tömegét. Volt persze közöttük Lenin, meg Sztálin, meg mindenféle ócskaság, de remekművek is voltak. A magyar kultúrát azóta is folyamatosan meggyalázzák és megalázzák. Ma már ott tartunk, hogy a legnagyobb magyar alapkönyvtár van veszélyben. Ha azt szétbombázzák, a magyar emlékezetet szüntetik meg vele. Két éve nem lehet rendesen használni az Országos Levéltárat, és ez ellen egyetlenegy tiltakozást olvastam összesen. Azóta penészes helyeken őrzik a kiadatlan magyar emlékezetet. Ezt nem kenhetjük sem a németekre, sem az oroszokra. Egy nemzetállamnak egyik elsőrendű feladata, hogy a nemzeti kincseket óvja, és a szabad hozzáférést lehetővé tegye. Másik elsőrendű feladata az állampolgár épségének óvása. Ez az egészsége megőrzését, a lakhatása és a megélhetése minimumának biztosítását is jelenti. Mindegy, kapitalizmus van-e éppen vagy szocializmus. Egyáltalán nem kigazdálkodhatatlan összegekről beszélünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.