2020. május 23., szombat

KENTAURBESZÉD - TAMÁS ERVIN: SZABAD A GAZDA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: TAMÁS ERVIN
2020.05.23.


...A Fidesz hatalmi aspirációinak mindig szerves része volt a „pillanat uralása”, s annak élén a kommunikáció. Kampánygurui már a Twitter-korszak előtt legyártották/gyártatták a gasztrofol-mondatokat, sillabuszt adva a nyilatkozók kezébe, miközben a vezérkar, ha csak tehette, távol tartotta magát a nyilvános kerekasztaloktól, s habozás nélkül bojkottálta azokat a lapokat, stúdiókat, amelyekkel ütköztek, pontosabban ütközni akartak. Érdekes módon önkényes, kritikát nem tűrő reakciójuk alig-alig okozott számukra kommunikációs kárt, a médiumok java megrettent nyuszi módjára inkább udvarlással, megilletődött, óvatos kérdezéssel fogadta el a különös helyzetet. A tájékoztatás gyarmatosítása kiterjedt az információk egyre szigorúbb centralizálásáig, szelektálásáig, gyakran tudatos visszatartásáig. Az értékelhető médiumok munkatársai kisebb létszámmal és eszközparkkal heroikus küzdelmet vívnak ma azért, hogy tényekkel, adatokkal birtokukban elemezhessenek, lebbenthessék fel a fátylat ügyekről, amelyekbe sűrűn beleütköznek, de végükre járni – különösen úgy, hogy az eredményes legyen – nehezen tudnak. Tíz év legnagyobb skalpja az államfő elmozdítása volt, bár Schmitt Pál disszertációs plágiuma ellenére továbbra is a kormányzati körök áldozatként számon tartott kedvence, protokoll-események állandó meghívottja. A visszaélések, a korrupciós esetek tömegéhez viszonyítva nehéz sikerként értékelni Mengyi Rolandnak az ország legkomfortosabb börtönében töltött napjait, vagy néhány vég nélkül húzódó eljárást Simonka György, avagy Boldog István ellen (nyilván többek közt azért, hogy egy ítélettel ne kerüljön idejekorán veszélybe a kétharmad). Az egyik legnevesebb oknyomozó portál újságírója lassacskán egy éve már kamionsofőr, mert úgy érzi – leleplezéseikkel akarva-akaratlanul ők is a gépezet részévé váltak: „mi vagyunk a NER Hofija”.

Könnyű volna az áldatlan sajtóállapotok miatt az újságírókat hibáztatni, de ez olyan, mintha a fogpasztát okolnánk a szuvas fogakért. Orbán Viktor népes csapata, élén a főnökkel harcállásponttá változtatta a nyilvánosság legkisebb szegletét is. Harcosai néhány omladozó, de még be nem vett vár előtt most letáboroztak, de úgy, hogy a megviselt bástyákról jól lehessen látni fenséges sátraikat. Az amúgy is fogyatkozó munícióval bíró szerkesztőségek – a járvány erre csak rásegített – maradék hirdetőiket vesztik el, szerzőiket arra kérik, tekintsenek el a honoráriumtól, belső munkatársaik bérük egy részéről mondanak le, közönségüket pedig adakozásra ösztönzik, hogy holnap is legyenek. A műhelyek vegetálása, az egzisztenciális bizonytalanság, a viharos közállapotok, ahogyan az oktatásban, úgy ebben a szférában is a hivatástudat mellé jó idegeket és kitartást követelnek. Az uralkodói érdek pedig lépcsőről lépcsőre próbálja a maga világához szabni a közgondolkodást, mintákat adni a betagolódáshoz, saját, kivételezetten kezelt káderképzőiből útjára bocsájtani az új nemzedék ehhez szívesen alkalmazkodó, gyors érvényesülésre vágyó tagjait.

Szabad a gazda. Pályán kívülre szorított a kérdező riporterek java, akik még vannak, azok nem kapnak válaszokat, minden nappal nehezebb betekinthető dokumentációhoz, kikérhető adathoz jutni. Vitákra alig nyílik lehetőség, Orbán és Gyurcsány 2006-os, emlékezetes találkozója óta tavaly még Tarlóst sem engedték pástra. Az illetékes elvtársak jobbára készületlenül, de dölyfösen ülnek kamera elé, a riporter kérdez is, meg nem is, egyszerre félti presztízsét és munkahelyét, majd legközelebb, fölturbózva esik neki egy-egy adásba tévedt, kevésbé ismert civilnek. (Az operatív törzs nyilvánosságot megalázó sajtótájékoztatóit már a beküldött kérdésekkel sem szabadna megzavarni, mert ezek paródiái annak, amit a mintának kinézett Ausztriából látunk. Az pedig egyenesen rémes, amit a rendőrség a rémhírterjesztés teljes félreértésével művelt.) Az ellenzék két helyszínen érezheti magát félig-meddig otthonosan, a Hit Gyülekezete ATV-s stúdiójában és az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) Klubrádiójának (bár csak 14 százalékban tulajdonos) mikrofonja előtt. Tessék, itt egy újabb nemzeti kuriózum.

Közben a sajtószabadság rangsorában egyre lejjebb csúszunk, mára a 180 ország médiahelyzetét értékelő listán a 89. hely a miénk, az unió tagállamai közül egyedül Bulgária került mögénk. A kormánykoalíció ezt felháborodva, a szokásos stigmákkal utasítja vissza, s még azzal sem hajlandó szembesülni, hogy a sokáig köreikben hitt, fiatal és tehetséges konzervatív újságírógárdát is maguk ellen fordították. Azért váltak árulókká, mert a hajdanvolt, de velük botrányosan szakító jó barát, Simicska Lajos sajtóbirodalmában maradtak, s a gazda bukása után sem vállalták a karámújságírást.

Túl a racionalitáson – ez a címe az Élet és Irodalomban, Bajomi-Lázár Péter és Szilágyi-Gál Mihály tollából megjelent esszének (2020. április 30.), amelyben a szerzők leszögezik: „A kommunikációs panelek tartalomsűrítő és identitásnyújtó funkciói akkor válhatnak ártalmassá a társadalom kommunikációs jóléte szempontjából, ha a politika érvelő, vitatkozó jellege nagymértékben megszűnik (...), s már nem az érvelés, hanem a szemfényvesztés eszközei”. Kevésbé tudományos nyelven: vénségemre újabb és újabb pörölycsapás beleütközni az „átkos” legátkosabb időszakából fölporló mondatszerkezetekbe, jelzőkbe és szituációkba, melyekkel személyesen már nem is igen találkoztam. Idősebb kollégáim idézték azokat, vigasztalva az ifjoncot, hogy volt ennél rosszabb is. Magamat becsapva megkönnyebbülten sóhajthattam, hogy mekkora szerencsém van, lám, részletekben is meg lehet váltani a világot. Nem sikerült.

A negyedik hatalmi ág mára ismét a negyedik legkiszolgáltatottabbá vált.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése