2020. augusztus 1., szombat

SAJTÓMUNKÁSOK LIII

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2020.07.31.


Lehet vitatkozni azon, hogy az Index bukását Bodolai László döntése okozta, amennyiben kirúgta a főszerkesztőt, vagy az, hogy a főszerkesztő már akkor bejelentette a lap függetlenségének végét, amikor még nem volt indokolt, de ha itt leragadunk, akkor nem beszélünk a lényegről: az egész mögött ez a szörnyű rendszer áll, amelyiket Orbán Viktor üzemeltet. Lehet mondani tárgyilagosan és mértéktartó bölcsességgel, hogy ne lássuk minden rossz mögött Orbán Viktort, de én arra biztatnék mindenkit, hogy ne legyen vak: ha az egész romlott rendszert ő maga vezérli, akkor az ilyen ügyek mögött ott van. Néha saját személyében, de kormányfői pozíciójából fakadóan a szennyes ügyekhez jobbára az eszmei hátteret szervezi és hirdeti, lásd: legyen a magyar sajtó magyar tulajdonban. Lásd, legyenek a magyar bankok magyar kézben. Hogy ennek mi értelme, kérdéses, de így lesz. Ezekkel a hangzatos kinyilatkoztatásokkal megteremti az ideológiai hátteret, ha ez megvan, jöhetnek a trógerek, akik végrehajtanak mindent. Az egyik Vaszily Miklós, aki azonnal készültségbe helyezi magát, amikor a sajtószabadság még meglévő elemeinek valamelyikét le kell rombolni, vagy épp ellenkezőleg: föl kell építeni valamit, ami viszont természetéből adódóan rombolja a nyilvánosságot. Még korábban bevásárolta magát az Indexet kiszolgáló Indamédiába, ezt megelőzően pedig ott ült az Origo, az MTVA, az Echo TV és a TV2 vezetésében is, azok átalakításakor. Ahogy Polyák Gábor nyilatkozta a hvg.hu-nak: ha Vaszily Miklós megjelenik, onnantól kezdve egyértelmű, hogy a háttérben Orbán Viktor maga is hozott már egy döntést.

Az már kicsiny magyar sorstragédia, hogy hétfőn az ATV-ben Bodolai László úgy nyilatkozott, nem értette igazán, hogy a szerkesztőség miért volt mindvégig ellenséges az igazgatósággal szemben, holott ő elég erős garanciákat kapott Vaszily Miklóstól arra, hogy nem lesz ráhatás az Index szerkesztőségére. Harminc éve folyik a magyar médiában az a szerkesztőségi gyötrődés, hogy az éppen tulajdont szerző – nevezzük befektetőnek – mit szándékozik tenni a megszerzett lappal. 1989‑től mostanáig és gondolom, ezután is a befektető úgy jelenik meg a kiadó ajtajában, hogy „talpig becsületes ember, aki érti a sajtót”, a lapot nagyon is becsülve igyekszik működtetni, a szerkesztőség munkájába nem szól bele. Ez volt az első nap meg az első hét. A második héten hozta a maga embereit, a harmadik héten pedig a kétfelé szakadt szerkesztőség egyik része távozott. Ez a rendszerváltás utáni hazai sajtótörténet unalmasan egyforma koreográfiája, amelyben kivételek vannak ugyan, de az egészhez képest elenyészően kevés. Annak idején a Blaha Lujza téri hírlapkiadós székház és a Lapkiadó közötti nagyjából háromszáz méteren nem is kellett nagyon figyelni, hogy az ember lázasan vitatkozó újságírók halálbiztos értesüléseit hallgassa, miszerint az új tulajdonos nagyon jó srác – így: srác –, semmit nem akar beleszólni a lapba. Ilyen tárgyú lázas eszmecserék folytak a Lucullus nevű étteremtől a Nemzeti Szálló söntésén keresztül a földszint alatti Stáhly kocsmáig, ahova ma már nagyon is valószínűsíthető, hogy a realitástól menekülő szaktársak merültek alá, hogy egymást erősítsék, vagy éppenséggel hülyítsék: az új tulajdonos minden józan számítás szerint az ő kivételes tehetségüket honorálandó vásárolta meg a lapot.

Aztán hetek alatt kiderült, hogy szó sem volt ilyenről... 


ÉLET ÉS IRODALOM 2020/31. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/31. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése