SZÉKY JÁNOS: MAGYAR MINŐSÉG

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: SZÉKY JÁNOS
2025.12.18.

1941. június 22-én, hajnal előtt a Wehrmacht átlépte a szovjet határt. Benito Mussolini aznap este lehangoltan közölte szeretőjével, Claretta Petaccival, hogy ez „a vég kezdete”, Hitler „leszálló ágba került”, el fogja veszíteni a háborút. Ez nem gátolta meg abban, hogy egy hónapon belül a Szovjetunióba indítson egy méretes olasz hadtestet, majd a következő évben a Magyar 2. hadseregnél valamivel nagyobb erőt. (Nagyrészt oda is veszett.) A magyar kormányzatnak tovább tartott a felismerés, egészen decemberig, hogy Hitler vereségre van ítélve, éspedig teljes vereségre, kellett hozzá az USA hadba lépése, meg az, hogy a németek visszavonulásra kényszerültek Moszkva alatt. De némi késéssel mégiscsak tisztában volt vele – és ennek tudatában küldték ki a Magyar 2. hadsereget a pusztulásba, „Oroszországba”, vagyis lényegében Ukrajnába. Mussolinihoz hasonlóan ugyanis le voltak kötelezve Hitlernek, aláírt papírral, és mert a területnövelő döntések után nem tehette meg, hogy megőrzi kényelmes, támogató, de véráldozat nélküli semlegességét. Persze megvolt hozzá az ideológia, hasonló az olasz fasisztákéhoz: a bolsevizmustól védik a keresztény hazát a határoktól kétezer kilométerre.

Két és fél évvel később pedig, amikor az amerikaiak Aachen utcáin harcoltak, a szovjet csapatok pedig már elfoglalták Szegedet és Debrecent, és a náci Németország elitjét beleértve már mindenki tudta, hogy Hitlernek vége, a megmaradt magyar területen sikeresen átvette a hatalmat a művelt középosztály egy részének támogatásával egy elmebajos szadista csürhe, és valósított meg tömeggyilkos rém­uralmat abban a néhány hónapban, ami adatott neki. Mindezt számottevő ellenállás nélkül. Hadseregének elesett katonáit máig hősi halottaknak minősíti a törvény. Mivel az oroszoktól (az akkori, rossz oroszoktól) meg az ő bolsevizmusuktól védték a magyar hazát. Reménynek ott volt a nem létező német csodafegyverekbe vetett hitt.

Egyetlen más európai ország politikai vezető rétege sem volt – végösszegben – ennyire ostoba és erkölcsellenes. Az elmebaj határáig vagy azon is túl ostoba, és nem egyszerűen immorális, hanem antimorális. De javult-e az uralmi elit minősége, mondjuk, 1941 óta? Akárhogy nézem, nem. Mintha az ostobaság és erkölcsellenesség ilyen fokú szintézisére csak a magyar elitek volnának képesek.

Mégis honnan ez a hungarikum?

A kivételes nemzeti jellegzetesség egyik kulcsa egy kivételes nemzeti tapasztalatban, Trianonban keresendő. Ennek nyomán gyökerezett meg a hit, hogy abban lehet megbízni, aki a területi revíziót pártolja elvben és gyakorlatban (még ha akkora árat kell is fizetni érte, ami egy magyar miniszterelnököt öngyilkosságra késztetett); hogy akik szemben állnak a területi revíziót elvben és gyakorlatban pártolókkal, konkrétan a romlott Nyugat sajnálatos módon vezető szerephez jutott politikusai, azok a vesztünket akarják; és a végsőkig primitivizált etnikai nacionalizmus (magyar: jó, idegen: veszélyes). A liberális Nyugat nemcsak romlott, hanem álnok is. Bezzeg mi őrizzük az ősi értékeket és tisztességet. A szomszéd népek, amik bitorolják ősi földjeinket, ellenségeink, de annyi elégtételünk biztos van, hogy magasabb rendűek vagyunk náluk. Aki ezeket a zsigeri meggyőződéseket kihasználja, annak nem kell féltenie hatalmát.

Javult az uralmi elit minősége, mondjuk, 1941-hez képest? Bár – pillanatnyilag – nem olyan sötét a világhelyzet, mint akkor, az említett kör minősége nemcsak hogy nem javult, hanem romlott. Egyfelől nem olyan, hanem ugyanaz. Trianon-fixáció: pipa. Etnikai nacionalizmus: pipa. Álnok, vesztünket akaró liberális Nyugat: pipa. Ezer­éves keresztény értékek, ősi magyar becsület: pipa. (A játékvezető mindig ellenünk téved.) Fölénytudat a szomszédokkal szemben: pipa lenne, ha Orbánnak nem lenne szimpatikus a maffiával összefonódó Fico és az autoriter hajlamú Vučić, a románok pedig nem zárkóztak volna fel túlságosan, így aztán az utálat és megvetés hatóságilag kijelölt célpontjaiként maradnak az élet-halál harcukat vívó ukránok. Akik, ugye, korruptak, és semmi helyük nincs az unióban, nem úgy, mint nekünk, az unió legkorruptabb országának. Orbán és csapata ugyanúgy a korszak agresszív és Európát veszélyeztető, emberiesség elleni bűntetteket elkövető hatalmához törleszkedik, mint annak idején Horthy és köre, és ugyanúgy le van kötelezve Putyinnak, mint annak idején Horthy Hitlernek, mondhatni, ugyanúgy a tranzakciós elv alapján, igaz, más módon, de ezt ne itt feszegessük, jön a karácsony. Mindenesetre a „valamit valamiért” elvén kívül azért is a vonzalom tárgya az agresszor 2025-ben éppúgy, mint 1941-ben, mert a nyámnyila nemzetközi renddel szemben bebizonyítja, hogy létezik erőszakos területi revízió. És a háborús agresszor pártolását, az áldozatokkal szembeni megvetést, ellenszenvet vagy közönyt ugyanúgy a háborúból való kimaradásként igyekszik eladni, mint a nagy előd az 1941-es hadba lépésig.

Nem tudom, vajon a várszínházi gárdából bárki képes lenne-e leírni egy olyan mondatot, hogy „a legpocsékabb nemzet leszünk”. Pedig, pedig… haladunk afelé...

ITT OLVASHATÓ