MONDOM A MAGAMÉT - APÁK KÖNNYEI -- APA KOLLEGÁNAK SZÍRIÁBA

HUPPA BLOG
Szerző: L. Alex
2016.08.03.

Szülőként, apaként nézem az internetre feltöltött rövid videót, ahol apák siratják gyermekeiket. Próbálom elképzelni fájdalmukat, ahogy halott gyermekeiket rázzák önkívületben, ölelik, csókolják a halott kis testeket. Érzem, ahogy a könny elfutja az én szememet is, fuldoklom az ő fájdalmuktól, azonosulva velük. Nem számít kik ők, hogy muszlimok, keresztények, zsidók vagy bármilyen más vallás, náció.

Apák!

Apák, akik elvesztették a gyermeküket, mert valakik, valahol úgy gondolták, nekik megéri háborúzni.
 
Mert valakik úgy gondolták, hogy ahol fát vágnak, ott forgács is van, mert valakik úgy hiszik, hogy az ilyen járulékos veszteség belefér, mert vannak, akik úgy gondolják, ez nem más csak statisztika, legfeljebb odaszólnak – bocsesz.

Nézem a járulékos veszteséget, halott kis testek, alig pár évesek, talán öt, vagy hét, szemük vakon nézi az apjuk fájdalmát, mereven, rezzenéstelenül mered bele a szállingózó vakolatporba. Testük ócska kis rongybabamód rángatódzik a tehetetlen, kétségbe esett ölelésben, ajkuk soha többé nem nevet, nem mondja – Apa

Itt van velem a fiam, nyári szünet, apró kis turórudis örömök, maszatos boldogság, miközben írom a sorokat, idehívom, megölelem, szeretem, nehéz a szívem.

Nem akarok arra gondolni, hogy mi lenne, ha nekem kellene átélnem ezt, nem akarok a fájdalomra gondolni, nem akarok a bosszúra gondolni, ami elöntené a lelkemet. Közben eszembe jut egy tavalyi emlék Szegedről a MigSzol faházánál a vasútállomáson.

Leültem egy szír család mellé és beszélgetni kezdtem a családfővel. Honnét jöttek, mióta vannak úton és, hogy sikerült-e az egész családnak elmenekülnie? Az apa az utolsó kérdésre, rázza a fejét, mutatja az ujjaival, hogy 3 gyermeke meghalt, kérdezem hogyan?

– Bumm, bumm – és mutatja a kezével, hogy bombák vagy rakéták pusztították el az otthonukat.

Engem ott akkor bár meleg volt kirázott a hideg. Esetlenül a vállára raktam a kezem, valahogy vigasztalni szerettem volna, rám nézett, halott szomorú szemekkel és azt mondta

– Isten akarata! Tehetetlen voltam, akkor is, most is, csak az indulatok forrtak bennem, a fájdalomé, haragé. Néztem az információt nem tartalmazó, Magyarországot ábrázoló térképszerű valamit az ölében, ahol fel volt tüntetve három város neve, mint kiindulási pont és végcél, a magyar nyelven írt tájékoztatót, ócska, rosszminőségű fénymásolt papírt, amiben le voltak írva a jogai és kötelességei paragrafusokba csomagolva, alig olvashatóan. Kérdeztem tudja-e, hogy mi van a papíron, mit írt alá? Rázta a fejét, megvonta a vállát – Alá kellett írni, hogy továbbindulhassanak....

ITT OLVASHATÓ

És ezt is el kell olvasni:

L. Alex: Mondom a magamét – Apa kollegának Szíriába