Szerző: Kis János
2015.10.16.
Miközben a túlterhelt Németország mindenáron szeretné elérni, hogy az unió fogadjon el normatív szabályok alapján működtethető kvótarendszert, Orbán koalíciót szervez a kvóták ellen. Nem hajlandó Magyarországon átmeneti menekülttábort létesíteni. A menekültválságért a német kancellárt okolja.
Miért provokálja Merkelt és szövetségeseit? Mert vérszagot szimatol. Arra számít, hogy a menekültválság végzetes sebet üt Európa vezetőin. Nem személy szerint Merkelen és Hollande-on. A világháború utáni egész politikai eliten, amely őt a liberális demokrácia leépítése miatt párialétre kárhoztatja. Prognózisa szerint egy „szellemi-ideológiai korszak” végére értünk; annak a korszaknak a végére, amikor az európai politikát a liberalizmus eszméi uralták. Nem azok az eszmék, melyek a liberális közvéleményt megkülönböztetik a konzervatívtól, hanem azok, amelyek a közös alapot jelentik liberálisok és konzervatívok között, mindenekelőtt az univerzális emberi jogok. Amíg ez a konszenzus uralkodott, szalonképtelen volt a „nemzeti-keresztény gondolat”.
Mely gondolat magában foglalja, hogy egy ország akkor sáfárkodik jól a hagyományaival, ha kultúráját, etnikai összetételét megvédi a változástól. Ez minden nép szuverén joga, ami fölötte áll az emberi jogoknak. A bevándorlás Európa iszlamizációjával fenyeget.
Magyarország keresztény ország, Európa keresztény kontinens. Márpedig az iszlám és a kereszténység között demográfiai versenyfutás zajlik, és ezt a versenyt a kereszténység – ha tömegével engedjük be a muszlim bevándorlókat – csak elveszítheti. Ez az aggodalom találkozni fog a változó közvéleménnyel. Az európai választópolgárok nem kérnek a bevándorlókból. A menekültválság nyomása alatt a jelenlegi politikai elitet egy-két éven belül leválthatják a radikálisok.
Orbán az európai szélsőjobboldal programjával és retorikájával lépett ki az uniós politika színpadára. Az első európai politikusként, aki kormányfői pozícióból támadja az EU-n belül uralkodó „szellemi-ideológiai” konszenzust. Nem csoda, hogy a Pegida tüntetői őt éltetik Drezdában, és az ő segítségét kérik Münchenben; mellette rendeznek szimpátiatüntetést xenofób csoportok Prágában és másutt. Rá figyel mindenki, aki a bezárkózást és a jövevényekkel szembeni intoleranciát választaná.
Biztos vereség
Ez a választás Európa biztos vereségéhez vezetne. A határok nyitva tartása kétségkívül próbatétel elé állítja az uniót; talán eddigi legsúlyosabb próbatétele elé. A határok lezárása azonban megroppantaná.
A kerítésépítés és a karhatalom bevetése, az illegális határátlépés drákói büntetése, a menedékkérelmek futószalagon való elutasítása nem csupán erkölcsileg viszolyogtató.
Amíg az európai államok közti viszonyok azon a szilárd feltételezésen alapulnak, hogy vannak kötelező erejű emberi jogok, amíg Európa abból indul ki, hogy mindenkinek emberi joga más államokban menedéket keresni, ha saját államában üldözik, addig az európai államok kötelesek együttműködni a menekültek beléptetésében és elosztásában. Mihelyt sutba vágják az emberi jogokat, az együttműködési kötelezettségnek vége.
Ahogy Orbán mondja: minden országnak szuverén joga, hogy maga döntse el, befogad-e más kultúrájú embereket. Magyarország úgymond tiszteletben tartja a németek, franciák és mások döntését, hogy muszlim közösségekkel éljenek együtt. Nekik is tiszteletben kell tartaniuk a magyarok kívánságát, hogy ne kényszerüljenek a kereszténységtől idegen kultúrájú emberek között élni. Ezen az alapon mindenki kivonhatja magát az együttműködés parancsa alól. Ha az orbáni vízió megvalósulna, már nem másképpen berendezett unióban élnénk, hanem szétesőben lévő unióban.
Ha elhisszük, hogy kerítésekkel távol lehet tartani a menedékkeresőket, ez nem okvetlenül fog aggasztani minket. Csakhogy nincs az a kerítés, amely fel tudná tartóztatni emberek tíz- és tízezreit, akik a pokolból menekülnek. Innentől kezdve pedig létkérdés, hogy Európa országai együtt mozognak-e, vagy senki sem számíthat a többiek együttműködésére. Vessük csak szemünket a Szerbia, Horvátország és Magyarország háromszögében kialakult káoszra, a tranzitországok közti marakodásra, és látni fogjuk, mi lenne egész Európa sorsa, ha a tagállamok külön-külön próbálnának megbirkózni a menekültek áradatával. A menekültügy az európai országok közös problémája. Rendezett megoldást csak európai szintű, összehangolt cselekvés hozhat. A nemzeti szuverenitás bástyái mögé húzódó államok csak arra volnának képesek, hogy egyik a másikához lökdösse tovább a roppant embersokaságot, ami a múlt század eleji balkáni háborúk szintjére vetné vissza egymás közti viszonyaikat.
Amit Orbán kínál Európának, nemcsak az embertelensége miatt riasztó. Belé van kódolva a biztos kudarc. Európa vagy az emberi jogok talaján, közösen birkózik meg a menekültválsággal, vagy sehogy. Vagy megegyeznek az EU tagországai abban, hogy a menekültek regisztrálását közös uniós hatóságra bízzák, és a menekültstátusra jogosultakat méltányos és egységes kvótarendszer alapján osztják szét egymás között, vagy a világot, amelyben élünk, előbb-utóbb maga alá temeti a zűrzavar.
A rendezettebb és méltányosabb befogadás természetesen nem csillapítja a menekültek áradását. Ahhoz köztudomásúlag a menekülés okait kellene kiküszöbölni: békét és rendezett életviszonyokat teremteni a polgárháború sújtotta országokban – most mindenekelőtt Szíriában –, hosszabb távon pedig a klímaváltozást lefékezni, a legkitettebb országok által elszenvedett káros hatásokat ellensúlyozni. Ez világméretű koordinációt kíván, ami – tudjuk – végtelenül nehéz dolog. Ahhoz pedig, hogy Európa a világpolitika aktív és befolyásos szereplője lehessen, megint csak arra van szükség, hogy erős és egységes tényezővé váljék. Még egy ok, ami miatt csak úgy lehet úrrá a rá leselkedő válsághelyzeteken, ha Európa tovább tud lépni – hogy az amerikai alkotmányozó atyákat idézzem – a „tökéletesebb unió” felé...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.