2017. január 16., hétfő

ROVOTT MÚLTUNK

HUPPA BLOG
Szerző: Szele Tamás
2017.01.15.


Kérem szépen, regisztrálni szeretnék, itt kell? Nevem Klebelsberg, keresztnevem Kunó, és ha egy mód van rá, nem szeretnék keresztes lovag lenni, ami ezzel a keresztnévvel majdnem kötelező. Na, jó, a vezetéknév nem kötelez. De be kell vallanom töredelmesen: olvasok rovásírással. Igaz, olvasok futhatrkkal is. Rúna ez is, az is.

Mondjuk a futhark könnyebb egy ábécé. Az úgy volt, tekintetes bíróság, hogy én nagyon szeretem a történelmet, de még annál is sokkal jobban szeretek mindent megtanulni, ami a kezem ügyébe esik. Nyelveket, kultúrákat megismerni: beszélek is vagy tíz nyelven. Van az több, de hát hogy társalogjon az ember ógörögül, mikor nincsenek ógörögök? Kínaiul is nehéz: a mi pesti kínai embereink általában szecsuániak, kedvesek, jók, de nem az irodalmi pinjint beszélik, hanem a szintén szép és igényes dél-kínai nyelvet. Melyről viszont fogalmam sincs. Na, de hogyan kerül ez ide?

Mélységes mély a múltnak kútja, mondja a közhely, és ja. Döbbenten vettem észre a hírt, miszerint a Klebelsberg Központ utasította az iskolaigazgatókat, miszerint írják össze a nebulókat, akik tanulnak – rovásírást. Álljon itt a hír, a maga egyszerűségében.

„Országszerte arra utasították az iskolaigazgatókat, haladéktalanul írják meg, hány gyermek tanul rovásírást választható tantárgyként vagy szakkör keretében az általános iskolákban – értesült több forrásból is a Magyar Nemzet. A kérés a Klebelsberg Központtól (KK) érkezett, méghozzá igen rövid határidővel. Bár csak e hét szerdán késő délután küldték körbe az erről szóló e-mailt, az intézményvezetőknek legkésőbb csütörtök reggelig kötelező volt adatot szolgáltatniuk az intézményvezetőknek.”

Hogy mi a turáni Öregisten lehet ezen ennyire sürgős, én meg nem mondom. Azt tudom, hogy tudás még eddig embernek kárára nem vált, én is olvasom ezeket a jeleket: de hát olvasok én tibeti nyelven is, az sem árt az egészségnek. A magam részéről okosabbnak találnám, ha a srácok angolul tanulnának, merthogy annak van némi haszna is, vagy valami latin nyelvet, mert az meg szép – de a kunókorabeli igények mások.

No, akkor vegyük elő a rovásírást.

Van egy rossz hírem: nem humbug. Tényleg létezett.

Ne is becsüljük alá, arra, amire használták, tökéletesen alkalmas volt. Ahogy elnézegetem a jeleket, ez valami ótörökre vagy szogdra hasonlít, tudni kell a dologhoz, hogy ha Közép-Ázsiában valamiről nem tudjuk, micsoda, arra okos dolog azt mondani, hogy szogd, ugyanis azt a birodalmat a hatalmas Dzsingisz és vezére, Szübüdej-Bahadur az utolsó emberig elpusztította. Ilyenformán bármi lehet szogd. Na, de élt ám a világon Hedin Sven is, aki addig ásott a sivatagban, míg meg nem találta az írásukat, kultúrájukat: hát, lehet, hogy ez a rovásírás hasonlít bizonyos szogd jelekhez, csakhogy az meg az arameus írásból ered…

Aztán ott van az ótörök kérdés. Az ótörököknek, akik még véletlenül sem Anatóliában laktak, volt egy tökéletesen alkalmas rovásírásuk, csak hát ők, szegények, Mongóliában éltek, azért hívjuk ezt az írást Orkhon írásnak, merthogy az Orkhon folyó mellett találták meg a véseteket. Ja, mellesleg az ótörökök nem voltak mongolok, a mongolok nem voltak ótörökök, és ha mégis, akkor dafke.

Ez a szép a mongolisztikában.

Ej, rúgja meg a kánya, nézzünk már rá egy rovásírásos feliratra, szófia beszéd!

Nem nézünk rá.

Ugyanis nincs..
.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése