HVG ONLINESzerző: HVG2026.05.23.
Az inkognitóját nemrég elhagyó ügyvéd részletesen levezette, mi minden nyomhatná Balog püspök lelkét a bicskei gyermekotthonban történtekkel kapcsolatban, és hogyan illeszkedik ez a letűnő Orbán-rendszer logikájába.
Balog Zoltán püspököt nemcsak a Kónya Endrének adott elnöki kegyelemért terheli súlyos felelősség, hanem azért is, hogy az általa állami kitüntetésre javasolt pedofil gyermekotthon-igazgató és segítője, Kónya által elkövetett bűncselekmények egyáltalán megtörténhettek – írta szombati posztjában a kegyelmi ügyet kirobbantó ügyvéd, aki nemrég fedte fel kilétét, Fülöp Botondnak hívják.
Balog Zoltán szerepére Novák Katalin volt államfő kabinetfőnöke, Schanda Tamás világított rá szombati szavaival. A 24-nek azt mondta, Balog volt az, aki nyomatékosan kérte, hogy Kónya Endre kapjon kegyelmet annak ellenére, hogy az igazságügyi tárca nem javasolta azt. Magyar Péter miniszterelnök erre adott reakciójában arra utalt, hogy szerinte Balogot is presszionálta erre valaki.
A Vidéki Prókátor szerint Balog kegyelmi ügyben játszott szerepe már csak azért is rendkívül súlyos, mert
"őt alapvető politikai és erkölcsi felelősség terheli azért, hogy az intézetben élő fiatalkorúak sérelmére elkövetett szörnyű bűncselekmények a Vásárhelyi–Kónya páros által vezetett bicskei gyermekotthonban megtörténhettek".
Felidézte: Balog Zoltán 2012 és 2018 között volt az emberi erőforrások (Emmi) minisztere, ebben a minőségében felügyelete alá tartozott a bicskei gyermekotthon is. Arra sem hivatkozhat, hogy nem tudott azokról a gyanúkról és vádakról, amelyek az igazgatóval szemben felmerültek, mivel már minisztersége első évében, 2012-ben részletes ombudsmani jelentés készült a gyermekotthonban történti visszaélésekkel kapcsolatban, miután több gyermek videóba mondta, hogy mit tett velük az igazgató. Ekkor büntetőeljárás is indult Vásárhelyi Jánossal, az intézmény vezetőjével szemben, amelyet bizonyítottság hiányában a nyomozó hatóság megszüntetett.
„Balog azonban nem gondolta úgy, hogy a Fideszbe beágyazott, »jó keresztény« és »jó magyar« Vásárhelyit ki kellene penderíteni a gyermekvédelem rendszeréből (szemben más munkavállalókkal, akiket egy Facebook-poszt megosztásáért is símán kirúgtak). Baloggal ellentétben alighanem minden egészséges erkölccsel és józan ésszel megáldott ember azonnal eltávolította volna az igazgatót” – fogalmazott az ügyvéd.
A jelentések és a büntetőeljárás ellenére Balog Zoltán volt az is, aki Vásárhelyi Jánost állami kitüntetésre javasolta. (…)
"Ő tehát – Balognak köszönhetően – egy államilag kitüntetett pedofil bűnöző"