Szerző: LAKNER ZOLTÁN
2018.01.27.
Az „elmúltnyolcév”
2010-re minden megkérdőjeleződött, amit a magyar politikai életről addig tudni véltünk. A gazdasági válság sokkja szembesített az ország és a háztartások sebezhetőségével. A megszorítások aláásták a reményt, hogy folyamatos gyarapodás lesz a magyar társadalom – legalábbis a többség – osztályrésze. A 2006-os zavargások és a rendőri fellépés, majd a romák elleni gyilkosságsorozat valószerűvé tették a politikai erőszak és a destabilizáció rémképét. Elhomályosult a rendszerváltás – sokszor ugyan naivnak bélyegzett – célja: a nyugati demokrácia és jólét megvalósítása a magyar viszonyok között lehetséges módon és mértékben.
Mivel a csalódás és kiábrándulás baloldali-liberális kormány idején történt, annak tevékenységétől nem függetlenül, a politikai következmények közé tartozott a választók beállítódásának tömeges jobbra tolódása, az MSZP támogatottságának beszakadása, az SZDSZ kiszenvedése. A baloldali-liberális blokk összeomlása hosszú időre megszüntette a váltógazdálkodást, és e politikai mező máig tartó zűrzavarát idézte elő.
Pedig a szocialista-szabadelvű kormányzás optimistán, nagy célok jegyében indult 2002-ben, amikor az MSZP és az SZDSZ számarányát illetően kicsi, de pszichés hatását tekintve súlyos vereséget mért a Fideszre.
A ciklus elején a koalíció társadalmi konszenzus létrehozásával kísérletezett, amit a miniszterelnök „árokbetemető” retorikáján kívül a kormány programja is tükrözött, demonstratívan megtartva elődje néhány stratégiai intézkedését. A szocialisták megpróbálkoztak a rendszerváltás szociális veszteségeinek kompenzálásával. E törekvés zászlóshajója volt a száznapos program, amiből a nyugdíj és a családi pótlék emelése másfél cikluson át kitartott. A kormány tervei közé tartozott a közigazgatás, a szociális rendszer, a lakáspolitika, az oktatás és az egészségügy átfogó reformja. Mindezt támogatta az uniós csatlakozás, hiszen nemcsak megnyíltak az ország előtt a kohéziós alapok, de a magyar kormánynak végre joga volt részt venni az európai döntésekben is.
A parlamenti, majd önkormányzati választási vereség után válságba zuhanó, aztán az addiginál is centralizáltabbá és főként orbánibbá alakított Fidesz 2003-ban mégis átvette a vezetést a közvélemény-kutatásokban. Medgyessy Péter ugyanis kénytelen volt megszorításokat bevezetni: a költségvetés rosszul viselte a választás előtti és utáni osztogatásokat. A reformtervek csendben szétporladtak, csak részlegesen valósult meg belőlük valami. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a miniszterelnök közjogi találmányaihoz saját koalíciója sem partner, Medgyessy kormányzása végképp tartalmát és erejét vesztette. Sorsát a 2004-es európai parlamenti választás pecsételte meg. Az SZDSZ ugyan hét százalékra erősödött, a szocialisták viszont pánikba estek a mai szemmel csillagászatinak tűnő, 34 százalékos eredménytől.
Az MSZP ekkor meglepte híveit és ellenfeleit: Gyurcsány Ferenc színre lépése merész innovációnak számított 2004 nyarán. Első, másfél éves miniszterelnöksége maratoni választási kampány volt, amely tartást, harci kedvet, győzelmi várakozást adott a szocialistáknak...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.