2018. március 26., hétfő

"ELLENZÉKBŐL" ELLENZÉK?

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: KARDOS ANDRÁS
2018.03.23.


...Akár már az első Orbán-kormány után, de az elhíresült kötcsei beszédet követően mindenképpen végig lehetett volna gondolni, hogy az akkoriban még csak „centrális erőtérnek” nevezett új világ egy alapjaiban új rendszert kíván létrehozni, és az új rendszernek legfontosabb attribútuma egy olyan egyközpontú világ lesz, amely világban a polgári demokrácia játékszabályait részben felfüggesztik, részben az intézményrendszert úgy alakítják át, hogy a fékek és ellensúlyok rendszerét felszámolják. Pontosabban ezeknek az intézményeknek csupán látszat szerinti működését hagyják meg, ám a kulisszák mögött a maffiaállam kiépítése zavartalanul folyik. Még a legjóhiszeműbb szemlélőnek is a magán-nyugdíjpénztárak tönkretételekor és a betétesek pénzének állami elrekvirálásakor, amikor is egyenesen „nyugdíjvédelmi felelős” álcázta e folyamat valódi tartalmát, nos, ekkor aztán végképpen rá kellett volna döbbenie, hogy itt nem csupán rendszerátszabás zajlik, hanem a liberális demokrácia nem is olyan lassú, de szisztematikus felszámolása.

Nem e felszámolás történetét kell most rekonstruálni. Hanem azt a folyamatot, melyben az ellenzéki pártok (és némiképpen az őket körülvevő értelmiség meg más társadalmi csoportok) nem vették észre, hogy ennek a centralizált maffiaállamnak a lényegéhez tartozik, hogy, szemben a liberális demokrácia intézményrendszerével, itt már nem működhetnek valóságos, tényleges ellenzéki pártok, nem lehet ténylegesen szabad a sajtó. Egyáltalán: egy kiépülő autokrácia lényegi jellemzője, hogy a demokratikus intézmények Patyomkin-falai mögött egy kizárólagosan kontroll nélküli „fogadott család” szisztémája működik, ami azt kell jelentse, hogy a parlament mint olyan idézőjelbe kerül, azaz a parlamentben ülő pártok (amúgy ellenzék, és kormánypártok egyaránt) semmiféle tényleges szerepet nem játszhatnak, pusztán fügefalevelei egy autokrata rezsimnek, a maffiaállamnak, az Európai Unió és részben Amerika felé felállított paraván. Ahhoz, hogy a Fidesz (azaz a miniszterelnök) mindezt különösebb nehézség nélkül megtehesse, olyan helyzetet kellett teremtenie, amelyben az általa felkínált megoldások és kényszerek a valóságban részben elfedik a tényleges struktúrákat, részben, amikor ez nem lehetséges, akkor megvédik a paraván mögötti világot.

Számunkra most az a fontos, miként lehetséges, hogy az ellenzék nem vette észre, hogy idézőjelbe került a létezése, azaz egyetlen funkciója, hogy legitimálja Orbán rendszerét, hivatkozási alap legyen, ha éppen ez kell a mindenkori demokratikus szerkezet felmutatására. Az egyik eszköz, amellyel a Fidesz elérte, hogy az „idézőjelezés” folyamata ne tudatosuljon, az magának a nyelvnek a kisajátítása, orwellizálása volt. Ma már mindenki tudja, hogy amikor a NER-ről beszélünk, vagy a nemzeti konzultációt emlegetjük, amikor a „migránsveszedelemről” beszélnek nekünk, amikor a „patás ördög” megjelenik Soros György mint „hazaáruló” képében, amikor a „Soros-szervezetekről” mint a civilszféra úgyszintén hazaáruló csapatairól esik szó, szóval, amikor ezen a nyelven beszél a hatalom és az őt kiszolgáló média, akkor ma már persze evidens, hogy ennek még az ellenkezője sem igaz, na jó, mondjuk, az ellenkezője igen. De a célt Orbán elérte: ebben az „igazság utáni” korban a demokrácia nyelvi készletét egyszerűen lecserélte erre az orwelli nyelvre, és mire az ellenzék észbe kapott, hogy itten nem megsegítik a nyugdíjasokat, hanem rekvirálják a magánnyugdíj-megtakarításokat stb., addigra már minimum kétmillió ember beszélte-hitte az „orwelli konzultáció” nyelvét, az ellenzék pedig átaludta az új helyzetben szükséges új magatartás kidolgozásának elengedhetetlen feladatát. Tudom, erre szokott jönni a kétharmad mint magyarázat. De tessék megnézni, mi történt négy évvel ezelőtt: miután Bajnai Gordon személyében felcsillant a demokratikus alternatíva reménysugara, az ellenzék nem győzte amortizálni nemcsak Bajnait, hanem önmagát is. Pontosabban azzal, hogy Mesterházy Attila lett Bajnai helyett Orbán kihívója, szimbolikusan is befejeződött a folyamat, mely a demokratikus fékek és ellensúlyok lebontását tűzte ki céljának. Ahogyan demokratikus választások tiszta és szabad világa helyett felépült egy egyoldalúan kihasználható, tehát nem arányos és nem demokratikus választási rendszer, azaz: idézőjelbe került a szabad választás, nos, ugyanez történt az ellenzékkel: megfosztatván a kritikai nyelvtől, szépen átalakultak „ellenzékké”, mert az a borzalmas mondat, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”, valójában azt jelenti, hogy a feladat éppen ez: ha megszerezzük a hatalmat, akkor idézőjelbe kell tennünk mindent, ami a hatalom valóságos ellensúlya lehetne. És pontosan ez történt a második Orbán-kormány alatt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése