Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.03.20.
Énekelték mindenfelé a Kossuth-nótát a fene nagy ünnepünkön, amikor boldogok vagyunk, amiért 1848-49-ben meghaltak soktízezren. Nem akarnék én nagyobb jelentőséget tulajdonítani egy ilyen zenés műalkotásnak, mint amekkora van neki, de életemben először elgondolkodtam rajta (mire jó, ha soká él az ember).
Zeneileg két okból nem elemeznék, egyrészt nem igazán értek a magyar népdalt imitáló műdalok zenei felépítéséhez (az igazi népdalhoz is alig - mea culpa), másrészt tárgyunk szempontjából nincs, vagy alig van jelentősége. Az mindenesetre megjegyzendő, hogy bár nem a magyar népdalra jellemző mélyjárású a dal, a második sor "drámai" szeptimugrása a legnagyobb próbatétel az előadónak, különben még így is a decimán belül marad, bárki el tudja énekelni.
Hanem a szöveg, az már igazán érdekes. Bármilyen változatot veszünk (én legalább négyet ismerek), mindegyik arról szól, hogy Kossuth Lajosnak volt egy regimentje, ami elfogyott. Ez már önmagában is elgondolkodtató, hogy ugyanis miért fogyott el. Hazamentek a legények? Négy évvel ezelőtt már írtam erről, akkor más nézőpontból szemlélve az eseményeket (Jóreggelt Európa - 48-as honvédek, 2014. április 18.), onnan most kiveszek egy részt, a könnyebb érthetőség kedvéért:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.