2020. december 24., csütörtök

A VÍRUS KOCKÁZATA ÉRTHETŐEN – 4 SZEMPONT, MIELŐTT LÁTOGATÓBA INDUL KARÁCSONYKOR

VÁLASZ ONLINE
Szerző: SZÁSZI BARNABÁS
2020.12.23.


Megéri-e nekem a közös karácsony, annak tudatában, hogy ha elkapom a vírust, olyan eséllyel halok meg, mintha négyszer egymás után hatost dobnék a dobókockával? Ledobnánk-e a szakadék széléről egy téglát a családunkra, tudva, hogy minden 100 dobásból 3-szor találja el a nagypapát? Mintha döntéspszichológus, közgazdász vendégszerzőnk arra játszana, hogy elálljon a lélegzetünk. A közös karácsonyozás kockázatát ugyanis nem homályos ábrákon érzékelteti, hanem ilyen kérdéseken keresztül. Szászi Barnabás, az ELTE pszichológiai intézetének kutatója (korábban Fulbright ösztöndíjas a Columbia Egyetemen, több Nature Human Behavior cikk szerzője) nem riogatni akar, hanem érzékeltetni: a valós kockázatok ismerete mellett döntsünk a közös karácsonyról, és ne kényelmetlenségként fogjuk fel a védőintézkedéseket, hanem védőhálóként, amit kifeszítünk a nagyi és saját magunk fölé
...

Néhány nappal ezelőtt szűk családom mindkét ágán parázs vita robbant ki arról, hogy legyen-e idén közös karácsonyozás. A pszichológia szakirodalma alapján egyértelmű, hogy a kitört vita mögött álló fő probléma az, hogy csak nehezen tudjuk megítélni, mekkora a tényleges kockázata jelen helyzetben egy-egy cselekedetünknek. Még ha tisztában lennénk a pontos adatokkal és a valószínűségekkel (amelyre a járványok világtörténetében most van először valós lehetőségünk), akkor sem tudnánk jó döntést hozni, mert az agyunk egyszerűen nem arra van huzalozva, hogy random valószínűséget, (mint például a 0,013 százalékot) értelmezzen. Mi, emberek, szörnyen bánunk a számokkal: az 1000 afrikai éhező gyermekről szóló információ sokkal kisebb érzelmi reakciót vált ki legtöbbünkből, mint Adamma, a 2 évesen éhező észak-nigériai kislány története. Ha azt halljuk, hogy napi 183-an haltak meg, az sokkal kevésbé befolyásolja a veszélyérzetünket, mint ha egy közeli hozzátartozónk hal meg koronavírus okozta fertőzésben. Mivel e reakcióink félrevezethetnek minket a kockázatok értelmezésében, a következőkben néhány olyan szempontot gyűjtöttem össze, amelyekkel téves intuícióinkat ellensúlyozhatjuk. Ezúttal ugyanis nem elég a megérzéseinkre vagy a szomszéd néni véleményére hallgatni.

Mielőtt megvizsgálnánk a koronavírus egyéni kockázatait, lépjünk túl a szűk családi karácsonyunk keretein. Hiszen cselekedeteinket nem egy döntési vákuumban hozzuk meg, hanem a társadalom tagjaként. Hatással vagyunk egymásra, akár örülünk ennek, akár nem. A Föld ökoszisztémáját sem egy ember teszi tönkre, hanem sokunk együttes viselkedése összeadva, és ez a koronavírusban mutatott viselkedésünkkel sincsen másképp. Ezek mentén a következő kérdést kell feltenni magunknak:

Mi történne az országban, ha a koronavírussal kapcsolatosan mindenki pontosan úgy viselkedne, mint én?

Lenne-e harmadik hullám? Hány hónappal tovább tartanának a lezárások? Hány ember veszítené el az állását? Bár ezekre a kérdésekre átlagemberként nem tudunk pontos választ adni, belső iránytűnk jelezheti, hogy jó vagy rossz irányba mennének-e a dolgok. Ez alapján kicsit könnyebben dönthetünk, hogy nekünk az adott cselekedet belefér-e, vagy sem.

Ezután érdemes próbát tenni a valószínűségek megértésére. Mekkora a tényleges kockázata, hogy ártok magamnak vagy szeretteimnek, ha valamelyikünk elkapja a koronavírust a közös karácsonyozás során?Legtöbben – még ha ezt nem is tudatosítják – a választ néhány egyszerű asszociáció alapján hozzák meg: a közvetlen ismerősi körből hányan lettek betegek, kerültek kórházba vagy haltak bele a betegségbe, mi a legjobb barátjuk vagy közeli családtagjaik véleménye, vagy mi a norma a közvetlen közösségükben. Bár ezek a szabályok sokszor valóban hasznos döntési mankóként segítenek minket abban, hogy a társadalomba illeszkedve sikeresen funkcionáljunk, a koronavírus kockázatának megállapítására tökéletlenek, annak nagymértékű felül- vagy alulbecsléséhez is vezethetnek, ilyen módon pedig nem jó előrejelzői annak, hogy hányan maradnak életben a karácsonyi szünet végére. Szerencsére ma rendelkezésünkre állnak már azok az adatok, amelyek valós választ adhatnak a ránk leselkedő veszély mértékéről.

Képzeljünk el egy családot, ahol 2 nagyszülő, 2 szülő valamint 3 unoka szeretne együtt karácsonyozni. Az egyszerűség kedvéért először csak egy fiatal résztvevőre fókuszálok, és arra az esetre, ha elkapja a koronavírust: amennyiben a 35 éves sógorom megfertőződik, közel 0,07 százalék eséllyel hal meg a betegség eredményeként. (Fontos, hogy nagyon sok tényező befolyásolhatja, hogy személyenként hogyan alakul ez a kockázat, az idősebbek vagy az alapbetegséggel élők jóval nagyobb kockázatnak vannak kitéve.) A lényegi kérdés azonban az, hogy mit is jelent ez a 0,07 százalék? Sok vagy kevés? Az értelmezésben segít, ha olyan példát keresünk, amelynek hasonló a valószínűsége, de van vele kézzelfogható tapasztalatunk. Annak a valószínűsége, hogy egy dobókockával dobva a következő négy dobás mindegyike 6-os lesz: 0,08 százalék. Aki játszott gyerekkorában társasjátékkal, tudja, hogy ez nem gyakori, de azért előfordul. Könnyíthet az értelmezésen, ha következő kérdést tesszük fel magunknak:

Megéri-e nekem a közös karácsony, tudván, hogy ha elkapom a vírust, olyan eséllyel halok meg, mintha 4-szer egymás után hatost dobnék a dobókockával?

Erről már egy fokkal mindenkinek könnyebb döntést hozni.

Azonban a karácsonyi ünnepségek velejárója, hogy nem egyedül veszünk részt rajtuk, hanem jó esetben azokkal, akiket legjobban szeretünk, így nekik talán még kevésbé szeretnénk ártani. Ezért aztán a jó döntéshez nem csak a ránk vonatkozó kockázatokat kell figyelembe venni. Azt is át kell gondolni, a többieknek mennyire árthatunk. Érdemes a legidősebb személy kockázatát figyelembe venni: a példaként hozott családban egy 65 éves nagyszülőnél a fertőzés közel 3 százalékos valószínűséggel halálos veszélyt hordoz (egy 75 évesnél ugyanez már 8,5 százalék). A koronavírussal kapcsolatos legnagyobb nehézség, hogy a gyakori tünetmentes lefolyás miatt sosem tudhatjuk, hogy potenciális fertőzők vagyunk-e, és átadjuk-e nagyszüleinknek a betegséget. A kockázatok figyelembevételénél ezért abból indulok ki, hogy mi történne, ha valaki a családból fertőzött, és átadja betegséget a legsebezhetőbb tagnak. Ahhoz, hogy eldöntsük, a nagyszülőre vonatkozó 3 százalék magas vagy alacsony a számunkra, újból segítségre van szükségünk...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.