2021. június 21., hétfő

MIT ÉRTEM EL?

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2021.06.20.


Furcsa ez a munka… vagy inkább a megítélése. Személyes szempontból is.

Mindig van, aki azt mondja, hagyjam abba. Mert szerinte nem érdemes harcolnom, megnyerhetetlennek tartja ezt az egészet, más meg félt, vagy sajnálja az erre fordított energiámat, amit másra is fordíthattam volna, aztán, ahogy a helyzet romlik, vannak akik féltenek a radikalizálódástól, a rágalmazásoktól, féltik a lelkem, az egészségem…Sokszor mondják, törődjek már magammal végre, a családommal, rajzoljak inkább, stb.

De közben tudom, a féltésük épp abból ered, hogy szimpatizálnak velem, azzal, amit csinálok….és ők is pontosan tudják, nem kényszerített erre senki, soha, egy pillanatig nem éltem és nem élem meg valamiféle áldozatként ezt a munkát. Ha újra kezdhetném, akkor is ezt az utat választanám.

Mégis, ma, épp a 61. születésnapomon kicsit visszagondolok, tényleg, tulajdonképpen van értelme, haszna, értéke ennek az egésznek?

Nos, azt gondolom, igen. Személyesen nekem a tanulás miatt, a bennem végbement változások miatt, ahogy egyre jobban értem ezt az egészet… és mivel abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ennek a kihangosítása érdekes mások számára, és, ezt valamiféle ösztönös “marketinggel” és sok szerencsés kapcsolódással sokak számára sikerül elérhetővé tennem, a nélkül, hogy erre külön “gyúrnom” kellene, így talán a probléma megértésére egy kis hatással lehetek.

Talán ez a legtöbb, amit elvárhatok magamtól. A probléma értelmezése. Nem elméletben, hanem napi megtapasztalásokban. Terepi tapasztalatokkal, de közben értelmezve a társadalmi beágyazódást is. Minden szinten, a családoktól, a helyi közösségtől az intézményrendszeren át a döntéshozói szintig. Persze annak az ideáját nem bírom elengedni, hogy egyszer talán a rendszer működésére is sikerül hatással lennünk, de megtanultam azt is, hogy erre ne várjak, és inkább más, szakmai csatornákon keresztül próbálkozzunk hatni… a szakembereken át. Mert a politikusokat más érdekek vezénylik, az a világ számomra idegen, és ahogy telik az idő, egyre távolabb kerülök tőle. .

Azt hiszem, ebben az egészben az emberi viszonyulásokról tanultam a legtöbbet. Mert teljesen mást gondoltam, mikor elkezdtem. Ugyanúgy indultam én is, mint sokan, egyszerű érzelmi elköteleződéssel, a segíteni akarás szándékával. Sok keserves kudarc értette meg velem, hogy abból, amit én erről gondoltam, tanultam, szinte semmi sem igaz.

Az elméleti tanulás nem szólt ugyanis azokról az emberi játszmákról, amelyek mentén túlélési stratégiákat építenek a generációk óta szegénységben élő családok. Nem szólt a kriminalizációról, ami zsigerileg épül be generációról generációra. Semmit nem tanultam arról, miért nem “akarnak”, mit lehet ezzel kezdeni. Nem tanultunk az átörökített szocializációról sem, amit rögtön láttam, mikor az iskolás gyerekek családjaival megismerkedtem. És az egyéni és a rendszerszintű felelősségéről sem hallottam semmit, olyat meg, amire azt mondtam volna: igen, ezt az utat járták már előttem, csak követnem kell, és menni fog, szintén nem. Amikor olyan modellel találkoztam, amiről azt mondták, tuti, és közelebbről megnéztem, azt láttam, hogy nem az. Mert nem úgy volt igaz, ahogy azt kommunikálták. Leszedték a sikeres elemeket, azt kihangosították, és mélyen hallgattak a kudarcokról. Ja, és a legfontosabb: ha rákérdeztem, a válasz mindig az volt, hogy ők nem “olyan mélyen” levő emberekkel dolgoztak, mint mi. És egy sem volt fenntartható, hatékonyságában mért történet.

Szóval, a saját káromon kellett megtanulni mindent. Mivel én magam is végigmentem ezen az úton, próbálom megvédeni a jószándékú, segíteni akaró, szociálisan érzékeny embereket azóta is a csalódástól. Mert sokan ma is azt hiszik, hogy a szegénység az egyben egy pozitív etikai viszonyulást is takar. Mint a mesében. “Jótett helyébe jót várj.” Pedig nagyon fontos, hogy ezt értsük. Az etikusság nem vagyoni helyzet függvénye. Ráadásul azt, hogy mi az etikus, abban, bár nyilván van egy általános társadalmi konszenzus is (bár ebben lassan már nem vagyok biztos) mindig az a közeg közvetíti, ahol élünk.

Ezt azért fontos értenünk, mert akkor nem várunk el olyat egy szegregátumban, ami nekünk, segítőknek etikus, és azt gondoljuk, nekik is az. Hát nem.

Lassan értettem meg ezt is, sorban, ahogy megpróbáltak rászedni, lenyúlni, meglopni. Meg is történt sokszor, és mindig bennem volt, mikor kiderült, hogy miért nem szégyellik magukat? Én elsüllyednék szégyenemben, ha velem ilyen történne. Aztán láttam, ebben nekik nincs semmi kivetnivaló. Túllépnek rajta, mintha mi sem történt volna. Mert abban a közegben, ahol élnek, ott ez nem etikátlan. A napi túlélés technikái nekik mást diktálnak.

Vagy ott a hazugság. Most nem arról beszélek, mikor olyan krízishelyzetet állítanak, ami nem igaz, azért, hogy adományhoz jussanak, hanem, mikor magukról mondanak valótlant. Én ezt, az én életemben etikátlannak gondolom. Ők viszont nem látnak benne semmi problémát. A többszörösen visszaeső bűnöző azt mondja, gyorshajtásért ült. Egyszer. Aki prostituáltakat futtatott, hosszasan méltatja a családját, miközben a családtagjait is futtatta. A gyerekek kiemeléséről azt állítják, a szegénység miatt történt, miközben felelőtlenül magukra hagyták a kicsiket. Ezekben a hamis információkban vágy van, azt szeretnék, hogy pozitívan tekintsenek rájuk. Annak az ideáját mutatja, amit szeretnének, ám ez csak egy kép erejéig jelenik meg. A kép elsősorban nekünk szól, ők három méterrel arrébb már nem foglalkoznak vele, mert az életvezetési stratégiájuk nem ennek az ideának az irányába mutat.

Ami nagyon nagy felismerés volt számomra, az, hogy ezek a közösségek, vagyis inkább a viszonyulások teljesen lemodellezik a társadalom különböző szintjeit, beleértve a hierarchia csúcsán levőket is. Az, hogy valaki hogyan pozícionálja magát egy közösségben, hogyan manipulál másokat, hogy keresi meg másik gyenge pontjait, hogyan, mikor és mitől csap át az egész agresszióba, nos, azt kell, hogy mondjam, ez azonos. A tekintély, a hatalom itt is tárgyiasul, nemcsak önmaguk, hanem a közösség számára is mutatva az erőt. Ami ott van, ahol pénz van. A “honnan” itt sem lényeges. A reakciók ennek firtatására is azonosak. Félelmetes volt ezt felismernem, és épp ezért félek attól, hogy fogunk tudni kimászni ennek a végletes megosztottságnak a gödréből. Félek, mert pontosan látom a lépéseket.

Hosszasan tudnám még folytatni a tanulságokat. Folyamatosan tanulom azt is, hogyan lehet ezt a tükröt úgy tartani az emberek, vagy a döntéshozók felé, hogy ne sértődjenek meg, és ne támadjanak érte. Miközben tudom, ez az én szubjektív tükröm, bármennyire is törekszem objektivitásra, én is emberből vagyok… De a radikalizálódás óvatosságra int, miközben biztosan nem a visszahúzódás lenne a megoldás. Ám húznom kell határokat, mert öregszem, és sok még a dolgom. Erőm pedig van még. És motivációm is.

Megérteni és végigkövetni az ezekbe a családokba beleszülető gyerekek iskolai, közösségi reakcióit, nos ez az, amit igazán erőt ad ahhoz, hogy az ember csinálja ezt tovább. Hogy megtörje a folyton ismétlődő köröket. Mert meg lehet törni. És muszáj is.

Sok dolgom van még…. Az oktatási rész és az intézményi együttműködés módszertani leírása után várat még magára a társadalmi vállalkozási és a közösségfejlesztési rész összegzése is. Miközben változik az előző kettő is, hiszen a változó társadalmi közeg mindig új kihívásokat hoz.

Remélem, lesz időm még erre is. Jó, hogy nem vagyok egyedül. Ez a kis kiesés, amíg az egészségi állapotom miatt nem tudtam csak home-office-ban kapcsolódni az Igazgyöngy munkájához, nagy örömöt is adott. Láttam, ahogy a csapat nélkülem is teszi a dolgát. Felelősségteljesen, összefogottan. Azonos értékrend szerint.

Talán, ha visszanézek, erre vagyok most a legbüszkébb. A csapatra. Akik viszik majd tovább ezt a munkát, utánam is. Mert ez egy generációs léptékű fejlesztés. A probléma sem 5-10 év alatt nőtt ekkorává, a megoldáshoz is idő kell. És büszke vagyok azokra is, akik mellettünk vannak. Akik segítenek, támogatnak, követnek, megerősítenek….akik nélkül nem tudnánk dolgozni mi sem. Sokan vannak. Talán ez is egy jó hatás. Nekem legalábbis mindenképpen az.

Elköteleződést kiváltani, és fenntartani. Hogy jobb világ legyen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.