Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2025.06.12.
A matematika világában egy döntés optimális vagy nem. Van egyértelmű cél, mérhető kimenetel, kalkulálható kockázat. De az emberi elme nem számológép, és ez nem hiba, hanem evolúciós előny volt évmilliókig.
Képzeljük el őseink helyzetét: egy susogó bokor mögött lehet egy ragadozó, de lehet csak szél. Racionális döntés lenne kivárni, elemezni a helyzeteket, súlyozni a valószínűségeket. De aki ezt tette, nem örökítette tovább génjeit. Aki inkább elmenekült minden susogásnál, az túlélte a tévedéseket.
Matematikusként azt gondolom, hogy racionális vagyok (mások szerint túlságosan is).
Próbálok mindent rendszerezni, modellezni, megérteni. De azt is tudom, hogy nem mindig működik. Több mateklecke is szólt viselkedési torzításokról, játékelméleti csapdahelyzetekről, amikor nem racionálisan viselkedünk, vagy nem is az észszerű az optimális.
Egy új sorozatot indítok a racionalitás korlátairól, amelyben lesz szó róla, hogy miért nem vagyunk azok, és miért nem is lehetünk teljesen azok. Néhány kérdés, amit a sorozatban megvizsgálunk: Miért hiszünk inkább a drámai történeteknek, mint a statisztikáknak (reprezentativitási heurisztika)? Miért döntünk másként reggel, mint este (döntési fáradtság)?
Miért vagyunk vakok a véletlenre? Miért akarunk mindig okokat találni (mintázatkeresés és a véletlen tagadása)? Lehet-e egy gép racionálisabb, mint egy ember – és ha igen, akkor jobb döntést is hoz? Mit csináljunk, ha minden opció rossznak tűnik?
A racionalitás korlátainak megértése nem azt jelenti, hogy feladjuk a logikus gondolkodást.
Épp ellenkezőleg: ha tudjuk, hol bukunk el, jobban tudunk dönteni. Ha ismerjük a torzításainkat, kompenzálhatjuk őket. Ha megértjük az intuícióink eredetét, eldönthetjük, mikor hallgassunk rájuk, és mikor ne.
Ha túl racionális vagy, tarts velem. Ha nem vagy az, akkor meg pláne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.