Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2026.01.10.
Egy dolgot már az elején szeretnék világossá tenni. Nagy Boldizsárral szemben nem vagyok nemzetközi jogász. Ezt azonban nem hiányként, hanem – paradox módon – előnyként érzékelem. Nem azért, mert a jogászi szakértelem ne volna nélkülözhetetlen, hanem mert minden diszciplína hajlamos saját normarendszerét természetesnek, önmagát pedig végső mércének tekinteni. A kívülállás – ha nem tudatlanságból, hanem filozófiai, történeti és erkölcsi reflexióból fakad – olykor éppen azt teszi láthatóvá, ami belülről már magától értetődőnek, s ezért megkérdőjelezhetetlennek tűnik.
A történelem és az eszmetörténet számos példát kínál arra, hogy egy-egy gondolkodási területet olykor nem belülről, hanem bizonyos távolságból lehet a legélesebben szemügyre venni. Tocqueville nem amerikai alkotmányjogászként, hanem kívülálló megfigyelőként ragadta meg a demokrácia működésének belső feszültségeit. Hannah Arendt nem jogdogmatikai elemzéseken keresztül, hanem politikai gondolkodóként mutatta meg, miként képes a modern jog nyelve elfedni a totalitárius hatalom működését. Kafka pedig – jogi képzettsége ellenére – éppen nem a jog racionalitását, hanem annak önjáró, személytelen logikáját tette láthatóvá. Ezek a példák nem személyes párhuzamként szolgálnak, hanem arra emlékeztetnek, hogy a kívülről nézés nem szükségképpen tudatlanság, hanem olykor módszertani előny: olyan kritikai távolság, amely észrevehetővé teszi azt is, ami a belső használat során magától értetődővé, s így láthatatlanná válik...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.