LISZKA JÓZSEF: TÖREDÉKEK A PARTVONALRÓL

NÉPSZAVA
Szerző: LISZKA JÓZSEF
2026.01.11.

Magyarország legyen magyar ország. Rendben. Akkor viszont ne lepődjünk meg, ha egyszer csak Romániából román országot, Szerbiából szerb, Szlovákiából meg szlovák országot akarnak csinálni.

Az a helyzet, hogy nem szívesen adom címnek ezt a futball szakszót. Sose érdekelt a cirkuszt a népnek játék, de amióta Magyarországon az épp regnáló miniszterelnök gyerekkori álmainak megvalósulásaként gyakorlatilag a nemzeti minimum része lett, amióta már-már (?) nem is számít magyarnak a labdarúgás iránt nem lelkesedő (mintha Árpád apánk a nyeregtáskájában hozta volna magával a távoli őshazából – ahová egyesek, sokan! azóta is ábrándosan visszavágyakoznak – a „football” kézikönyvét, s tanította volna meg rá először Európa, majd az egész világ népeit), szóval azóta még inkább viszolygom tőle. Nyilván az idegen szívem teszi. Ellenben szívet cserélni nem lehet. Tudjuk ezt Tompa Mihálynak alighanem Horatiusnál gyökerező verssorából, majd a nyilván ebből fakadó, régi szipogós, könnycsordító Kovács Kati-sláger szövegből.

Írhattam volna persze gyepűt is. Mezsgyét. De azt a jómagyarok egy része nyilván nem értené. Maradjon hát a partvonal, mint hívószó, arra a területre, ami két nemzet, jelesül a magyar és szlovák találkozási vonalán fekszik. Ami már nem Magyarország, de többé-kevésbé magyarok (is) lakják, a szlovákok (egy része) meg bizalmatlan bizonytalansággal sandítanak felé.
***
De aztán találkozott a két ország miniszterelnöke, tényleg pontosan a partvonalon, a Dunánál, a 130 éve épült, Esztergomot Párkánnyal (Magyarországot Szlovákiával – így a szlogen) összekötő hídon, híd mellett (alatt?), hogy Orbán Viktor elmondhassa, „Robert Fico tud valamit, amit Európában egyedül csak ő tud. Mégpedig azt, hogy ha Szlovákiában valami félrecsúszik, akkor ő visszatér és rendbe teszi a dolgokat.” Aztán, hogy Fico se maradjon alul és kifejthesse: „olyan Szlovákiát szeretnék építeni, amilyent Magyarországon Orbán Viktor épít”. Miközben nem maradt el a két, szuverén nemzeti politikát valló kormányfő „brüsszelezése” sem. Kebelre borulás, igazi, nemes férfibarátság. Hurrá! Hiszen erre vártunk. Hogy a két ország miniszterelnöke így egymásba szeressen. Mert az nekünk, a partvonal mentén (kívül vagy belül?) élők számára csupa jót hozhat. Ha nem is a Kánaánt, de majdnem. És felejtsünk el mindent, politikai érdekképviseletünk (értsd: a szlovákiai magyarok szlovákiai politikai érdekképviseletének) szétverését, Malina Hedviget, a magyar köztársasági elnök part(határ)vonalról való hazatessékelését, mindent. Adjuk meg az esélyt ennek a két jeles férfiúnak, hogy bebizonyítsák, más idők jönnek, új szelek fújnak, a szuverenitás... Eljövend a nemzetállamok reneszánsza! De ezt inkább hagyjuk! A nacionalisták internacionáléja. A szocialistákat, meg a keresztényeket szintén hagyjuk: az egyik nem az, a másik nem ez. Tényleg ne feszegessük!

Ha már ily őszinte kebelbarátok lettek, adódott (akkor!) a felvetés, miből állna nekik, hiszen ez politikai döntés kérdése, hogy annullálják példának okáért a Beneš-dekrétumokat? De aztán másként lett.
***
Miközben még ki sem hűlt az államférfiúi vállakat kölcsönösen lapogató tenyerek melege, a szlovák parlament egy olyan alkotmánymódosítást hajtott végre, ami – mérvadó jogászok véleménye szerint – ha közvetlenül nem is vonja maga után, de a nemzeti kisebbségi jogok csorbulásának, csorbításának széles teret enged. Mondhatnám, hogy játékteret. De ez nem játék. Közben a magyar kormányfő, a magyar külügy diszkréten hallgat. Szeressük egymást, gyerekek!

...

ITT NÉZHETŐ MEG