AKI SZÁLLÓRA KÜLDENÉ A HAJLÉKTALANOKAT, PRÓBÁLJON MEG HÚSZ EMBERREL EGYÜTT ALUDNI

ABCÚG BLOG
Szerző: MIZSUR ANDRÁS
2018.11.20.

Hiába próbálja a kormány erővel szállóra terelni a hajléktalanokat, egyelőre ez nem nagyon sikerült. Egyrészt azért, mert a szállók még az ott dolgozók szerint is embertelenek, zsúfoltság, veszekedések és bogarak nehezítik az elalvást. Másrészt a hajléktalanok többsége pletykák alapján próbálja eldönteni, hol töltse az éjszakát, és sokszor az utcán találják meg az áhított biztonságot. A szociális munkások közben az egyre nagyobb terheket nyögik, és alig néhányan próbálnak százakat ellátni.

“Na, ez meg minden este horkol” – bökött a magas, vékony férfi az ágyszomszédja felé, aki éppen a paplanját próbálta huzatba gyömöszölni. A másik elengedte a füle mellett a megjegyzést, de ahogy a takaróval bajlódott, néhány másodpercre közénk állt. “Éppen beszélgetek, kiállnál a képből?” – vetette oda megint, de erre sem kapott választ. “Mondom, kiállnál a képből? Beszélgetünk!”

A következő másodpercben már a szoba közepén, az emeletes ágyak között lökdösték egymást. “Na jó, most lett elegem, szólok a szociális munkásnak!” – csattant fel a magasabbik, és eltűnt a folyosó végén.

Az Előd utcai a főváros egyik legrosszabb hírű hajléktalanszállója, amit valaha börtönnek és gladiátorképzőnek is neveztek. Elnézve a kőbányai, erődszerű épületet, az ablaktalan folyosókat és egy korábban elkobzott, kardméretű kést, ez nem is tűnik óriási túlzásnak. Ide szinte mindenkit, még a részegeket is beengedik, legfeljebb megkérik őket, hogy pár óráig józanodjanak a bejáratnál. “A tizenharmadik kerületben dolgozom egy építkezésen. Ha megiszok utána egy-két sört, már be se engednek a többi szállóra. Ezért jövök ki Kőbányára. Jár az embernek az a sör munka után” – mondta egy férfi, aki este hat körül éppen kapunyitásra várt...

ITT OLVASHATÓ