A KÖZÜGYEKBEN VALÓ RÉSZVÉTELRŐL

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2018.12.03.

...Az a baj, hogy még a "magasan kvalifikált értelmiség" sem képes különbséget tenni a politika, politikus és a politizálás fogalmak között. A politikustól való undor, a politika megvetése senkit nem ment föl a közügyekben való részvétel alól - a politizálás ugyanis ezt jelenti. Vannak kevésbé érintett foglalkozások és vannak kitüntetettek. Utóbbi művelőinek az eltartott kisujja, midőn a politikától való tartózkodásukat taglalják, valójában inkább nevetséges, mint bosszantó, engem mégis felháborít. Pedig nincs igazam, a gyávaság természetes emberi tulajdonság. Lehet, még az is természetes, hogy valaki büszke a gyávaságára. De akkor legalább mondja azt, hogy én fennen hirdetem, és dicsérem a gyávaságot, emberek, kövessetek, garantált a visszafejlődés, lehetünk alázatos rabszolgák, a gyávaságé a jövő. Sosem csináltam közügyet abból, hogy a renitens mentalitásommal kinyilvánítom, miszerint azt a rendszert még nem fedezték föl, ami nekem megfelelne, de 1994-ben mégis elég látványosra sikeredett, amit még évekkel korábban elkezdtem, mert végül 128-unkat távolítottak el a Rádióból, ez már feltűnt a közvéleménynek. Más kérdés, hogy nem történt semmi az akkori "hatalommal", folytathatták a választásokig az ostoba és szánalmasnak látszó dúlásukat (akkor még nem tudtam, milyen, máig ható károkat okoznak). Akkor odajött hozzám egy zenei szerkesztő, kifejezte együttérzését, és mentegetődzött, hogy ő behódolt, dehát neki két gyereket kell eltartania. Mondtam, semmi baj, nekem hármat, de nem vagyunk egyformák, ő képes felelősen viselkedni, én meg nem, ettől megnyugodott.Sánta Ferenc könyvében, Az ötödik pecsétben van egy zseniális motívum (a regény különben is a magyar irodalom legtetején tartózkodik, kár, hogy ezt kevesen tudják), a szabadulás érdekében kétszer pofon kell vágni a kikötött, vérző foglyot. Ezt egyedül Gyuricza Miklós, az órás teszi meg, akiről így mindenki azt hiheti, gyáva, bármilyen aljasságra képes. Otthon sok kisgyerek várja, a sajátjai és idegenek, akiknek az élete tőle függ - a világirodalom egyik legszörnyűbb döntési kényszere. Ha Sánta soha semmi mást nem írt volna, ezzel a könyvvel akkor is a legkiválóbbak között volna a helye.
Nem én voltam mindannyiszor felelőtlen, amikor a gyerekeimet veszélyeztettem a hatalommal való szembenállásom által? Jó kérdés, mi? A válaszom az, hogy nem. Ha azt kockáztattam volna, hogy kivégeznek, más lett volna a helyzet? Erre a válaszra is van fundamentumom, 1956-ban pontosan tudtam, hogy az életemet kockáztatom, amikor a Rádiótól nem haza mentem, meg akkor is, amikor nem szálltam fel a teherautóra, amin anyám várt a Gyarmat utcában, hogy indulunk Ausztriába.
Akkor nem voltak gyerekeim, akkor nem voltam felelős senkiért.
Ezekhez képest most mi van? Mit félt a könyvkiadó és a többi ócskalelkű, gyáva alak, aki tehetne valamit azért, hogy vége legyen ennek a gyalázatnak? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy egyelőre nem az életét félti, azt még nem fenyegeti senki.
Egyelőre.

ITT OLVASHATÓ