ANNYIT SEM ÉRNEK, MINT A GYEREKEK LÁBUJJÁN A KÖRÖM

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY  BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2019.04.02.

Van egy fiú, aki megnyert egy versenyt. Aztán mégsem nyerte meg. Mert ő így akarta, mert ő tiszta küzdelemben, tiszta, nyílt tekintettel akar továbbra is sportolni. Az történt, hogy még tavaly Péter megnyert egy versenyt az országos korosztályos evezős bajnokságon, ám nem volt benne biztos, hogy ő ért először a célba, ezért kikérte a célfotót, amely azt mutatta, második lett. Péter ezután lemondott az aranyéremről. Bejárta a világsajtót a 14 éves magyar evezős története, nemzetközi fair play díjat kapott, hiszen azt mondta, nem szeretett olyan aranyérmet kapni, amit nem érdemel meg.

Azért jutott eszembe a kissrác, mert nagyon sok érzelmi kis csillag és korrekt kisgyerek él közöttünk. Akiket nem villogtat a sajtó. Ők nem állnak a kamerák előtt magukat felmagasztalva. Teszik hétköznapi kis dolgaikat, amiben a becsületesség a főszereplő. Alig figyelünk rájuk, mert ahhoz nem a magába beleszerető hatalomban kellene élnünk. Olyan átkozott hatalomban, amelyik ellehetetlenít kisfiúkat, kislányokat; amiben a pénz, a kapcsolatok zárják ki a jövő nemzedéket a méltó, élhető világból. De hiszen Orbániádában egyetlen erkölcsi, de inkább erkölcstelen tettekben gondolkodnak: csak a másét vigyük el; csak nekünk, csak a mi életünk a fontos, a csak mi kategória létezik. Ha ezeken a kibuggyant agyú embereken múlna egy országnyi közösség humánuma, akkor már régen ott lennék a pokol legmélyebb karimájában. Szerencsére nem, bármennyire fogja az ostort ez a diktárori, lebutító, egyen bábúra nevelni akaró szaros elit. Van nekünk szép, emberi és nemesítő közös életünk. Történetünk száz, ezer is. Ugye?

Gábor semmiféle díjat nem kapott amikor talált egy pénztárcát a bevásárló kocsiban az egyik áruházban. Azt látta, hogy egy nénike tolta azt előtte. Gábor nem szólt senkinek, fogta a pénztárcát, kinyitotta, ötvenezer forint meg némi apró volt benne. Kiment az áruházból, körülnézett, látja-e a nénikét. Látta, ment a buszmegálló felé, a táskájában kotorászva, kétségbeesett arccal, könnyes szemekkel. A postára indult, hogy befizesse a számlákat. Amikor Gábor átadta neki az elhagyott vagyont, le kellett ülnie egy padra, mert örömében, meghatottságában nem érezte jól magát. Gábor segítette. A nénike csak annyit tudott szólni: – Kisfiam, nekem nincs másom, hadd adjak neked egy nagy puszit, így köszönjem meg a jóságodat. Gábor lehajolt, megsimogatta a nénike fejét, örült a puszinak, és máris futott vissza a szüleihez, akik semmit sem tudtak az esetről. Jóval később mesélte el nekik a fiú. Azt mondta az édesanyjának: – Nekem ez természetes volt, anya, láttad volna a nénike arcát. Én ezt örökre megőrzöm...

ITT OLVASHATÓ