2019. szeptember 14., szombat

"A SZÍNHÁZNAK CSAK EGY GONDOLATOT KELL ELINDÍTANIA A FEJEKBEN" - INTERJÚ CSEH DÁVID PÉTERREL

SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ...
Szerző: FLAISZ JÁNOS
2019.09.13.


Cseh Dávid Péter még csak 23 éves, de már olyan szerepeket tudhat a háta mögött, mint A Notre Dame-i toronyőr Quasimodója, a Lady Budapest Péterje, az Abigél Kőnig tanár ura vagy éppen a Rómeó és Júlia Parisa. Ez utóbbi musicalben szeptember 14-én új szerepben mutatkozik be, a három jó barát egyikét, Mercutiót alakítja majd a Papp László Sportarénában. Emellett az ő fordításában mutatták be májusban az Izgass fel! című thriller-musicalt, melynek egyik főszerepét is játssza, de az idei évadban két másik zenés darabhoz is ír magyar szöveget. Dáviddal, aki saját bevallása szerint fanatikusa a Broadway-musicaleknek a Rómeó és Júlia próbája közben beszélgettem hivatásról, zenés színházról, jövőbeni tervekről és arról a bizonyos thriller-musicalről...

Hogyan jellemeznéd magad három szóban?

Nem tudom, ki lehet-e egy szóval fejezni, hogy nagy az igazságérzetem. (nevet) Ezen kívül maximalista vagyok, a harmadikon meg gondolkodnék még egy kicsit. (mosolyog)

A maximalizmus miben nyilvánul meg: a művészi vonalon vagy az élet minden területén?

Mindenben. Szimmetria mániás vagyok, szeretem a – saját felfogásom szerinti – rendet. Igyekszem a lehető legtöbbet kihozni mindenből. Ami jobban érdekel, annál ez felerősödik, gondolok itt például a színészetre vagy a műfordításra. Az éjszakáimat is szívesen áldozom fel fordításra, szövegírásra, és nem csak akkor, ha a határidők megkövetelik. Mondhatni, igazi „workaholic” vagyok – meg is van, legyen ez a harmadik szó!

Az igazságérzet hogyan fér össze egy olyan műfajjal, mint a musical, ahol kettős- és hármas szereposztások vannak?

Ezen a téren nincs ezzel gondom, irigységbe vagy rossz érzésbe nem szokott átfordulni a dolog. Az igazságérzet inkább az emberek viselkedéséhez köthető: ha valakit úgy kezelnek, ahogy nem érdemli meg, vagy ha valakit nem becsülnek meg a munkája miatt, azt jobban tudom sérelmezni.

Honnan jött az ötlet, hogy zenés színházzal foglalkozz?


Otthon, Nagynyárádon a szüleimmel együtt tagjai voltunk a helyi templomi kórusnak, ott énekeltünk mindnyájan. Általuk szép lassan megismertem az olyan klasszikus magyar darabokat, mint például a Valahol Európában és az István, a király. A kórus később átalakult egy művészeti egyesületté, akikkel az évek alatt színvonalas amatőr előadásokat vittünk színpadra nyaranta. Tizenkét éves voltam, amikor a templomkertben előadtuk az István a királyt, amiben Torda szerepét játszottam. Amatőr előadás volt ugyan, de 1500 ember jött el megnézni minket, fantasztikus érzés volt. A bemutatót a következő években további előadások követték, többek között a Valahol Európában, A dzsungel könyve, az Anconai szerelmesek, vagy Az oroszlánykirály. Az Operettszínházzal kicsit később találkoztam: a Mozart! volt az első darab, amiből részleteket láttam az interneten, ezt követte a Rómeó és Júlia, és már nem volt visszaút. Onnantól kezdve egyre jobban kezdtek érdekelni a musicalek: eleinte csak azok, amiket itthon is bemutattak (Rudolf, Elisabeth, stb.), később pedig a külföldi daraboknak is utánajártam. 14-15 éves lehettem, amikor tudomást szereztem a Pesti Broadway Stúdió létezésről, onnantól kezdve pedig feltett szándékom volt az érettségi után oda felvételezni. Sikerült, így kerültem be a Budapesti Operettszínházba...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.