2020. július 22., szerda

PALINTŐL TRUMPIG - HOGYAN ROMBOLTA LE AZ AMERIKAI POPULIZMUS A REPUBLIKÁNUS PÁRTOT?

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: JAEL HIBERT
2020.07.17.


Steve Schmidt egész életében konzervatív volt, és a Republikánus Párt korifeusa. 2008-ban ő irányította a Barack Obamával szemben végül is alulmaradt John McCain elnökválasztási kampányát. John McCain biztos esélyesnek látszott a jelölő párt szemszögéből, politikai pályája három és fél évtizeden ívelt át (négy évig volt a szövetségi Képviselőház tagja, harmincegyig szenátor). A szilárd republikánus bástyát, Arizona államot képviselte. A pártja lelkesen támogatta. Nemcsak hosszú közszolgálat állt mögötte, hanem hat évig volt hadifogoly Vietnámban, és általános tisztelet övezte, amiért nem egyezett bele, hogy az észak-vietnámiak – minthogy tengernagy volt az apja – az Egyesült Államok iránti békítő gesztusként elengedjék. Azt mondta fogvatartóinak, hogy amíg fogolytársait nem engedik haza, nem élhet vissza a családi kapcsolatából fakadó előnnyel. Politikusként megkapta a „maverick”, azaz különc, feketebárány címkét, mert gyakran kiszavazott a pártjából.

Egyszóval a republikánus főnökök tökéletes jelöltnek látták azzal az Obamával szemben, akinek politikai életrajza sokkal rövidebb volt, és akinek ellene szólt az is, hogy az akkor uralkodó konszenzus szerint az amerikaiak nem készültek még fel arra, hogy egy fekete jelöltre szavazzanak. McCain egyetlen gyenge pontja az volt, hogy ingadozva képviselte a pártja társadalmi platformját, amit akkor (ahogy most is) a vallásos jobbszárny diktált. Olyan kényes és megosztó kérdésekben, mint a törvényes abortusz vagy a melegjogok, nem adott meggyőző bizonyságot a párthűségéről. Egy hónappal az elnökjelölő konvenció előtt Schmidt olyan alelnökjelöltet keresett mellé, aki feledtetné, mennyire gyenge szálak fűzik McCaint a szavazóbázis nagy részét adó vallásos jobboldalhoz – és erre a szerepre Sarah Palin alaszkai kormányzót találta a legalkalmasabbnak. Palin evangelikális keresztény volt, és a fegyverviselés lelkes híve. Eleinte ő is tökéletes választásnak látszott. A konvención elmondott beszéde után sok republikánus, aki addig csak lagymatagon támogatta McCaint, megújult hévvel küzdött tovább. Szavazók sokasága állt a McCain–Palin jelöltpáros mellé, mert az utóbbi személyében megtalálta a legkisebb közös többszöröst. Palin nem tudott mondani sem könyvet, sem magazint, amit elolvasott volna, sőt, igazából büszke volt tájékozatlanságára. Gúnyolódott viszont az „eliteken”, ami az amerikai szóhasználatban a magasan képzett és felkészült embereket jelenti.

Obama győzelme után a kétségbeesés egy rasszista és evangelikális felhangú jobboldali mozgalom táborába sodorta az amerikaiak millióit. A Tea Party mozgalmat bőkezűen finanszírozták az olajbáró Koch testvérek, Amerika második legnagyobb magáncégének tulajdonosai. Charles és a 2019-ben elhunyt David Koch hozta létre a paradox elnevezésű Amerikaiak a Jólétért Alapot, ami a vallásos jobboldali fehér Obama-gyűlölőket szólította meg azzal az üzenettel, hogy az elnök szocialista, és el fogja venni a fegyvereiket. A Koch testvérek a szakszervezetek és minden szociális kormányprogram – kiváltképp a mindenkire kiterjedő egészségbiztosítás – ellen voltak. Amikor 2009 augusztusában a politikusok szétszéledtek Washingtonból a választókerületeikbe, hogy megvitassák nézeteiket az Obama-kormányzat egészségügyi reformjavaslatáról, a Koch testvérek a polgárok százezreit szervezték meg, hogy lármásan tiltakozzanak a program ellen. A Tea Party új értelmet kapott, a célja az lett, hogy bármi áron kisiklassa Obama politikáját. A reformot ellenzők többsége munkásosztálybeli, kis jövedelmű amerikai volt, aki rászorult volna a megfizethető egészségügyi ellátásra. A fekete elnök elleni gyűlöletük azonban erősebb volt saját szükségleteiknél, és tovább harsogták a Kochék propagandagépezete által kreált jelszavakat. Az Obamacare néven emlegetett javaslatcsomagból végül is törvény lett, de kiábrándító kompromisszumot jelentett a progresszívok számára, hiszen korántsem tudta megoldani a kis jövedelműek súlyos gondjait. Napjainkban negyvenmillióra becsülik az egészségbiztosítás nélküli amerikaiak számát. Nem meglepő módon azok, akik élvezik az Obamacare előnyeit, félnek attól, hogy elveszítik – még ha eltökélt republikánusok is...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése