JÓ KIS KOMPROMISSZUM - AVAGY AZ ELLENZÉK BUKÁSA

NÉPSZAVA

Szerző: TÖMPE ISTVÁN

2022.07.09.

Több elemző szerint az előválasztás nem hozta meg az elvárt eredményt, drága és kontraproduktív volt. Nem azok és nem úgy kerültek a mai parlamentbe, akikre az előválasztások során, vagy éppen a rendszer kiötlőinek idealisztikus gondolataiban számítani lehetett volna.

Előválasztások

Az ellenzéki pártok együttműködése az előválasztások előtt is távol volt az ideálistól. Csakhogy erősödött az ellenzéki szavazók összefogásra irányuló követelése, az idő szorított, miközben a DK és az MSZP még mindig gyanakvással méregette egymást, a kisebbek pedig túlélési gyakorlatokat folytattak. A legtöbben mégis így okoskodtak: minek szétszavazni, ha együtt biztosabb a győzelem. A pártok tudomásul vették a közhangulatot, amúgy sem bírtak egymással. Az előválasztás frappáns megoldásnak tetszett, afféle biztatás a túlélésre. Rádöbbentek, hogy a választásig tartó rövid időszakban nincs érvényes elszigetelt növekedési pálya, ahhoz korábban (és más ágyakban) kellett volna ébredni. Igaz lehet ez a DK-ra és a Jobbikra is, de akkoriban a Momentum stratégiája is a széles szövetség lehetett. Az MSZP a Párbeszéddel együtt itt érezte a megújulás esélyét, az LMP pedig alkalmat látott arra, hogy a zöld mitológiát politikai erővé varázsolja.

A szabályokat kezdettől fogva úgy szerkesztették, hogy a pártelitek stabilan tarthassák magukat. Persze az együttműködési mechanizmust nem csak a bizalom, hanem a bizonytalanság és az egymással szemben táplált gyanúper is áthatotta, ennek fő jele az egyetértési, vagyis a vétójog volt. A szövetség (a Hatok) falat húzott önmaga köré: az ellenzéki térfél egészére kizárólagos jogot formáltak (ami a Kutyák miatt is, kezdettől kérdéses volt), a jelöltekről tárgyalások során ők állapodtak meg. Közben több kívül rekedt szervezet is részese akart lenni a rendszer leváltásának, de a Hatok – amíg lehetett – ellenálltak, miközben befogadó magatartásuk "üzemmódi" feltétel lett volna, őket azonban nem ilyen fából faragták. Talán ennél a pontnál kezdődött meg az ellenzéki szavazók elszivárgása. A pártok és gyakran lejárt szavatosságú holdudvaraik nem tudták elég okosan kezelni a külsőket.

Az előkészítés bürokratikusan haladt: mindent többször megrágtak, a pártelnökök technikai kérdésekben is magukhoz vonták a döntést. A tapasztalat szerint ilyesminek három oka lehet: a kompetencia (ismeret) hiánya, a bizonytalanság és a bizalmatlanság. Mellettük ott volt néhány irritáló formula is: ha a Hatokon kívüli jelölt érkezett, előre csatlakoznia kellett valamelyik frakcióhoz. Ám ha a helyiek visszautasították, nem volt befogadás, ez pedig nem egyszer előfordult. A pártelnökök folyamatosan üzleteltek egymással; nem egy esetben korábban már elfogadott és a választókerületben már kampányoló jelöltet cseréltek le, felháborodást okozó figurákat viszont csak súlyos külső nyomásra váltottak le. A pártelitek választását az egyéni körzetekben elért választási eredmények minősítették.

Az előválasztási viták során a pártok nem különösebben törekedtek karakteres vélemények megfogalmazására. Az előválasztás fő problémája nem az éles tónus, sokkal inkább a szürkeség, vagy éppen a vita elmaradása lett. A televízióban fellépők némelyike színvonalasan szerepelt, mások hervasztóan unalmas perceket produkáltak. Azt pedig, hogy senki nem lépett fel árnyékminiszterként (ismerve bár a hivatalos indokot), én kommunikációs alaphibának látom. Talán gyakrabban lehetett volna élesebb, színvonalasabb a fellépés, a pártkongresszusi unalom helyett. Ám a legtöbb esetben elmaradt a komoly szakmai előkészítés, ezt pedig csak a kormányzásba belefáradt kormány engedheti meg magának. Meggyőző és izgalmas tervek helyett fonnyadt szóvirágokat dobtak a nézők közé, holott magam is több meggyőző és izgalmas tervvel találkoztam...

ITT OLVASHATÓ