Szerző: SZÉKY JÁNOS
2019.09.20.
– A magyar politikai intézményrendszer sajátossága volt 2010-ig, pontosabban a végleges Alaptörvény elfogadásáig az Alkotmánybíróság rendkívül fontos szerepe. Mennyire volt fontos a szlovákai Alkotmánybíróság a magyarországihoz képest, és miben különbözött a feladatköre?
– Mindkét alkotmánybíróságnak nagyon fontos szerepe volt a rendszerváltozásban. A magyar testület talán jobban eleget tett ennek a szerepnek, de azt hiszem, megállta a helyét Szlovákia Alkotmánybírósága is. Az alkotmánybíróságok feladata: fékezni a hatalmat. És ha csak az első, Milan Čič-féle, 1993 és 2000 közötti Alkotmánybíróságra gondolok, erre jellemző volt az, hogy ellenállt Vladimír Mečiarnak, főleg az időszak utolsó éveiben. Eleinte, úgy mondanám, kereste önmagát a doktrinális döntéseiben, de miután 1996 decemberében kizárták a parlamentből a Gaulieder nevű képviselőt, aki kilépett a Mečiar-féle kormányzó párt frakciójából, az Alkotmánybíróság kimondta, hogy ez alkotmányellenes. Vagy például amikor világossá váltak Ivan Lexa hírszerzési főnök, eufemisztikusan szólva, „kisiklásai”...
– A magyarországi olvasónak magyarázatul: bűncselekményei, melyek miatt később elszökött az országból...
– ...akkor végrehajtó hatalom ide vagy oda, az Alkotmánybíróság talán az egyik legjelentősebb és emberi szempontból legbátrabb határozatát hozta meg. Kimondta, hogy amikor ifjabb Michal Kováčot, az akkori köztársasági elnök fiát, állítólag titkosrendőri közreműködéssel, Ausztriába hurcolták, majd az állam nem segítette hazatérését, akkor durván sérültek az indítványozó – ifjabb Kováč – szabadságjogai. Mečiar erre azt mondta, hogy az Alkotmánybíróság a társadalomnak egy beteg eleme, és elvette Čič professzortól még a fehér Tatra 613 szolgálati autóját is, amit a Cseh-szlovák Alkotmánybíróságtól örökölt. Az első időszakban azért nem voltak olyan jelentős és annyira szép döntések, mint Magyarországon, mert eleve más jellege volt az alkotmánybíráskodásnak. Magyarországon akadémikus bíráskodás volt, a törvények felülvizsgálata állt a középpontban, létezett az actio popularis – tehát bárki kérhette egy jogszabály alkotmányosságának vizsgálatát –, Szlovákiában pedig ilyen nem volt. Az absztrakt normakontrollal – a jogszabályok alkotmányosságának vizsgálatával – bár ugyanolyan fontos, mint Magyarországon, az Alkotmánybíróságnak kevesebb munkája volt, mert Szlovákiában mindig is le volt szűkítve azoknak a köre, akik az Alkotmánybírósághoz fordulhatnak: harminc képviselő vagy a legfőbb ügyész, a köztársasági elnök, ombudsman, öt vagy hat szubjektum. Magyarországon elég volt egy levél a nyugdíjasoktól, ha elégedetlenek voltak a nyugdíjtörvénnyel, és válaszul tisztította az Alkotmánybíróság a jogrendszert. De attól még nagyon fontos döntések voltak például az abortusztörvénnyel kapcsolatban. Képviselők egy csoportja megtámadta az 1976-os abortusztörvényt, amelynek lényege az, hogy az első trimeszterben az anya dönthet a megszületendő gyermek sorsáról. Ennek az ügynek az előadó bírája voltam. Amúgy is liberális konzervatív beállítottságú vagyok, az élet kérdésében konzervatív. Szerettem volna, ha szigorítják a törvényt: az anya dönthet, de vezessék be azt, ami nyugati demokráciákban már elfogadott, és adjanak háromnapos határidőt az anyának, ne dönthessen hirtelen, azonnal. Beszélgessen pszichológussal és hasonlók. Ezzel kisebbségben maradtam, mint sok más ügyben, de végül a kisebbségi véleményem alapján a parlament két év múlva módosította a törvényt, és azt már nem támadták meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.