Szerző: ÉS
2019.09.20.
Széky János: „A bírák is bírálhatók”
Beszélgetés Mészáros Lajos volt szlovákiai alkotmánybíróval
F E U I L L E T O N
K R I T I K A
Horváth Márk–Losoncz Márk–Lovász Ádám: A valóság visszatérése. Spekulatív realizmusok és újrealizmusok a kortárs filozófiában. Forum Kiadó, Újvidék, 2019, 376 oldal, kb. 4000 Ft
Az öt spekulatív realista, akiket Horváth Márk és Lovász András bemutat: Graham Harman, Timothy Morton, Quentin Meillassoux, Ray Brassier és Iain Hamilton Grant. Graham Harman volt, aki az objektum orientált ontológia (OOO) terminust bevezette, szerinte minden létező úgy működik, mint a fekete lyuk, a valóságot tűzfalak veszik körül, a dolgokat kölcsönös visszahúzódás jellemzi, és a világ nem tiszta immanencia, minden dolog tartalmaz egy transzcendens oldalt. Timothy Morton a hipertárgy fogalmával segít: „minden entitás, amely az emberhez viszonyítva – vagy más objektumokhoz képest – térben és időben nagyságrendekkel nagyobb hatóképességgel bír”. (Mint például a klímaválság.) De aztán a metaforikus nyelvhasználat olyan kalandokba húzza, mint annak állítása, hogy a hipertárgyak rosszindulatú, kiterjedt kísértetként szippantanak minket magunkba, és nincs mit tenni, a környezetvédelem széplélek-szindróma, némiképpen és elég sajnálatosan Trump (vagy legalábbis Elon Musk)-konform sötét ökológiája „a természet alantasságát, rettenetes jellegét hangsúlyozza”, és megint: nincs mit tenni, „meg kell tanulnunk szeretni az undorítót, az érzéketlent és a jelentés nélkülit”.
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.
Takáts József: Ex libris
Mark Amadeus Notturno: Hayek és Popper a racionalitásról, az ökonomizmusról és a demokráciáról
+ – 30. Esszék a közelmúltról és a közeljövőrőlFáber Ágoston: Pierre Bourdieu: elmélet és politika
Csunderlik Péter: A „vörös farsangtól” a „vörös tatárjárásig”
Antal Nikolett: „Amerre a legjobb...”
Neszlár Sándor: Egy ács nevelt fiának lenni. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 144 oldal, 2999 Ft
Neszlár veszélyes játékot űz: a gondolatok és asszociációk nyílt közlésével egy különösen erős és személyes, róla alkotott kép kibontására ad lehetőséget. A fent említett látszólagos személytelenség ugyanis egyre közelebb visz ahhoz az értelmezéshez, mely szerint a narratíva gazdája ő maga, így válik minden sor egyre személyesebbé. Hiszen a gondolatok szabad folyásának utat adni, hagyni a kontroll elvesztését, sebezhetővé teszi, és ez a sebezhetőség, a másik közel engedése egyfajta statementté válik; az írás céljává és eszközévé egyszerre. Veszélyes játék ez a struktúra abban az értelemben is, hogy olvasás közben kevés kapaszkodót kapunk, kalandozunk a futó szerző-elbeszélővel együtt, miközben igenis zavar az ismeretlenség. Az 1111 mondat 1111 kilométer, s mint Az Ezeregy éjszaka meséiben, amíg fut, addig egészen biztosan ír is. Kétféle függőség vagy belső kényszer egymásra vetítése, melyek között a szünetek tényleges, valós, alkotás közbeni szüneteket is jelentenek. „Amerre a legjobb, ezt tetováltatni a lábadra.” Amerre a legjobb, arra tartani. S ez a kötet valóban arra tart, ahol a legjobb.
Kállay Eszter: Egyenlőtlen tánc
Zadie Smith: Swing Time – Egymásnak születtünk. Fordította Dudik Annamária Éva. Helikon Kiadó, Budapest, 2019, 596 oldal, 4299 Ft
Aimee (életrajzi részleteiben Madonnára emlékeztető) karaktere a naivitást, az egyenlőtlenségekre és osztálykülönbségekre vak világnézetet testesíti meg, amelyben minden döntés individuális, és amelyben a gazdag emberek nincsenek tisztában saját kiváltságaikkal; sőt, a gazdagság mint egyfajta jóság jelenik meg, mint az egyetlen olyan hatalom, amely által a világ jobbá tehető. Ez a gondtalan, reflektálatlan hozzáállás a regény során újra és újra felbukkanó, fehér színészekkel teli musicalekben is megjelenik, amelyeket a narrátor és Tracey kislánykorukban rajongással néznek. Aimee és a narrátor anyja mindketten ijesztő mennyiségű energiával és tenni akarással képviselik saját nézőpontjukat: a kettő akkor ütközik leginkább, amikor Aimee egész stábjával lányiskolát kezd építeni egy nyugat-afrikai faluban anélkül, hogy tekintettel lenne a helyi sajátosságokra, míg a narrátor anyja képviselőként éppen azzal foglalkozik, hogy Nagy-Britannia hogyan játszik össze a nyugat-afrikai diktatúrákkal.
Gervai András: „Beszorítva az éjszaka és nappal közé”
Martin Pollack: Az amerikai császár. A nagy galíciai kivándorlás. Fordította Halasi Zoltán. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2019, 279 oldal, 2990 Ft
Pollack Az amerikai császárral visszatér erre az elátkozott vidékre, ahonnan a XIX. század nyolcvanas éveitől kezdve milliónyi szegényparaszt, zsellér és zsidó vándorol el az USA-ba, de Kanadába, Brazíliába és Argentínába is, kerítők, embercsempészek pedig évente tízezernyi fiatal lányt csábítanak külföldi bordélyokba. Pollack levéltári kutatáson alapuló, érdekes részletekben gazdag, izgalmas dokumentumregényében az exodus okait, körülményeit világítja meg, és a kivándorlási biznisz haszonélvezőit, császárait leplezi le.
Károlyi Csaba: Örök remény
Az ÉS könyve szeptemberben – Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 406 oldal, 3990 Ft
Nagyon trükkös a narráció. Bár egy szereplő beszél egyes szám első személyben, mégis mindentudó az elbeszélés. Karl tudja azt is, ami rejtve kell, hogy legyen előtte. Bár sok mindent hallhat Kristóftól vagy apjától, de ő olyan intimitásokat is elárul például Olga életéről, amelyeket semmiképpen nem tudhat. Ez a rejtett mindentudás, ami ugyanakkor Karl labilis személyéhez kötött, végig feszültségben tartja az elbeszélést. Az előző regénynek, a Kitömött barbárnak is nagy bravúrja volt a különleges elbeszélésmód (Már az Örök völgy és a Halál Budán is sokat kísérletezett a narratív struktúrákkal, melyeket talán a Misikönyv idején gondolt végig először komolyan a szerző.) A Kitömött barbárban Kazinczy felesége, Törtök Sophie volt az elsődleges narrátor, aki férje halála után, Angelo Soliman kitömött testét nézve emlékezik Ferenc szavaira, aki meg fölidézte neki Soliman történetét. A jó regény egyik titka, hogy jól kell megválasztani az elbeszélésmódot. A választás megint eredeti.
Cserhalmi Luca: Bolyongani a fák között
(Cseke Szilárd Deeper In című kiállítása október 6-ig látogatható a Rugógyár Galériában.)
Wagner István: A festészet összeköt
(Faistauer, Schiele, Harta & Co – Malerei verbindet, Salzburg Museum Neue Residenz, megtekinthető október 13-ig.)
Marosi Ernő: Márta + Péter = 160
(A köszöntő elhangzott a székesfehérvári Csók István Képtárban, szeptember 7-én.)
Stőhr Lóránt: A megértés tere
(Szabó Réka: A létezés eufóriája)
A létezés eufóriája azonban nem táncfilm, bár számos jelenetében táncolnak, hanem dokumentumfilm – méghozzá a legnemesebbek közül való. Szabó Réka a táncelőadás közben-után még első dokumentumfilmjét is megrendezte, amivel azonnal elnyerte a rangos Locarnói Filmfesztiválon a Kritikusok Hetének nagydíját és a Szarajevói Filmfesztivál emberi jogi díját. Tartok tőle, egyszeri küldetés volt az elismert táncos-koreográfustól a dokumentumfilm-rendezés, mert ez még járt Fahidi Évának, hogy a színpadon túl a mozival együtt járó szélesebb nyilvánosság is megismerje és csodálja őt.
Ruff Borbála: Egy meg egy az egy
(Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája. Előadja Ficza István és Nagy Zsolt. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)
Milyen megfontolásból olvassa fel A lélek legszebb éjszakájának novelláit két ennyire különböző habitusú és temperamentumú színész? Miként lehetséges, hogy alakításukban az elbeszélő Maros Dániel, a Közel-Keletről és Észak-Afrikából tudósító újságíró-fotóriporter – tudjuk, ő Jászberényi alteregója – egyszer kiábrándult, az alkoholtól és a cigarettától rekedtes hangú, önpusztító fiatal férfi, máskor pedig olyan, mint egy nyegle úri fiú? Hetyke, cinikus, felsőbbrendű. És végül: beleoltható-e ezt a két eltérő előadásmód akár egyetlen szövegbe?
Herczog Noémi: Az ifj. Gatsby
(F. Scott Fitzgerald műve alapján Kovács Adrián–Vecsei H. Miklós–ifj. Vidnyánszky Attila: A nagy Gatsby)
A pörgős partimusicalben, a világégés utáni nihilben, ahol felfújható cápák, talán metaforikus tőzsdecápák röpködnek a levegőben, furcsán hat a szeretet parancsát kissé szektásan szánkba rágó finálé. A téridegen tanulságjelleget próbálja enyhíteni, amikor Tom rákérdez, hogy ez az volt-e. Miközben világos, hogy a múltat a jelen fölé helyező Gatsby ebben a produkcióban nem más, mint ifj. Vidnyánszky és alkotótársai. Nem először teszik le voksukat a múlt értéktöbblete mellett, különösen a reformkorban játszódó Kinek az ég alatt… illeszthető ebbe a sorba. A színházi kihívás tehát az, hogy sikerül-e hitelesen beépíteni az erkölcsi tanulságot a showbusinessbe.
Fáy Miklós: Tömegigény
(MoZart – Sony, 2019)
Ami Daniel Behlét illeti, az ő jövője nagyon simának látszik, ilyen Mozart-hangra mindig szükség van, legalábbis nekem mindig szükségem van, hogy megerősítsenek, ezek a Mozart-tenorok nem zérók, hanem valóban hősök, csak a rossz beidegződések miatt kerülnek a második sorba a különböző Don Giovannik és Sarastrók vagy Papagenók mögött. Ha nem Mozartban, akkor ritkább operákban is van hely nekik, Händelt énekelhetnének vagy Gluckot – amennyire tudom, ezeket Behle meg is teszi.
Siba Antal: Vita, kultúra
(Kampány a televízióban)
Az egyetlen eddigi komolynak mondható megnyilvánulás az ATV előválasztási vitája volt. Kulturált, informatív műsor, amelyben a néző valamennyire megismerte a jelöltaspiránsokat. Volt a műsornak győztese, vesztese, volt remek műsorvezetés.
Aztán semmi...
Csengery Kristóf: Százéves újonc
(Ginette Neveu – The Complete Recordings. Warner Classics)
Azt gondolhatnánk, ilyen élet és halál után az utókor nyomatékosan számon tartja Ginette Neveu művészetét. Nem lévén otthonos a francia zeneélet berkeiben, nem tudom, szülőhazájában van-e kultusza a hegedűművésznőnek, azt azonban állíthatom, hogy magyar vonósoktól a nevét sem hallottam az elmúlt fél évszázadban, és felvételeivel sem találkoztam a Magyar Rádió műsoraiban. Ginette Neveu tehát a tájékozott és sokszínű magyar zenei emlékezetben ismeretlen személy, így most, hogy születésének centenáriumán a Warner Classics négy CD-t tartalmazó albumban jelentette meg újra összes felvételét, mindez jó alkalom arra, hogy a „százéves újoncot” elhelyezzük zenei értékrendünkben.
I R O D A L O M
Egyik délután, mikor kimerészkedtem a vécéből a kézmosóhoz – előtte hosszan figyeltem, hogy csönd legyen, hogy ne zárjanak be újra –, meglepődtem, mert a szőke, reménytelen szerelmem ott állt a valószerűtlen ellenfényben.
Vannak pillanatok, amikor világos döntéshelyzet előtt állunk, és minden ellenkező híresztelés ellenére ezekből nincs olyan sok. Amikor nem tudsz nem dönteni, mert a hallgatás is elköteleződés. Amikor tudod, hogy a döntésed eredménye nemcsak a következő percre fog hatni, hanem beláthatatlan módon fogja felforgatni az életed. Nem úgy, ahogy a dominók dőlnek el sorban, hanem ahogy a pillangó szárnya csap hurrikánt.
Azt mondta az én szőke szerelmem, hogy megmutatja a kukiját, ha én megmutatom a puncim.
És én beleegyeztem.
Gyorsan le is húzta a nadrágját és a kisgatyáját. A látvány meglepően semlegesen hatott rám, mintha csak az egyik természetkönyvének látnám egy szokatlanabb illusztrációját. De, amikor én is kelletlenül elkezdtem volna lehúzni a szoknyámat, ő azt mondta, ne most, hanem máskor, majd akkor, amikor ő kéri.
Így emlékszem. Az ablakon keresztül, mint egy ismeretlen világ visszhangja, szűrődött át a boldog gyerekzsivaly, átkozottul messziről.
Barnás Ferenc: A temetés
Szédültem. Közben Mamát láttam mindenütt. Nem láttam, éreztem. Nem emlékszem arra, hogy sírtam-e, bár a lányom valamikor felém nyújtott egy zsebkendőt, amit elvettem tőle. Letörölni az arcunkról fél liter unicumot, öt üveg sört, a félelmet és a félöntudatlanságot. Tudtuk, hogy ez bármikor bekövetkezhet, hisz Mama leukémiás volt, két évvel korábban, 80 éves korában diagosztizálták nála. Mégsem akartunk gondolni arra, hogy meghalhat, vagy ha gondoltunk is rá, nem akartuk elképzelni, hogy mindez ránk nézve milyen következményekkel jár. Mindannyian meghaltunk. A testvéreimmel nem beszélgettem erről, de tudtam, hogy ugyanezt gondolják. Nem gondolták, élték. Már egyikünk sem az volt, aki korábban, elveszítettük magunk; hallod és látod, ami volt, de ez már nem igaz, már sohasem lesz igaz, pedig valamikor benne éltünk: játszani, vidámnak és tehetségesnek lenni, akkor is, ha nem vagyunk azok, a tehetség nem képesség, hanem akarat, dicsőség a jóakaratú embereknek. Mackóra öltönyt húzni, kapcát cipőbe gyűrni, kinevetni a világot, mindent és mindenkit, közben a Mindenhatóra gondolni, a Lélekre, a Fiúra és Johann Sebastian Bachra. Aztán megint viccelődni. Hány temetésen énekelte a Mentsd meg, Uram, a lelkét az örök kárhozattólt! Most meg itt ültünk a fekete terítővel leterített asztalka előtt.
Mi és a nincs...
Neumann Ottó: Selejtezés
„Hiába tanulta meg Petőfi Sándor Magyar vagyok című versének mind az öt versszakát az a nyolcadikos fiú, akit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara felkért, hogy szavaljon a március 14-i rendezvényen. A verset ugyanis a szervezők miatt nem mondhatta el.”
(444.hu)
„Kár volt tűsarkút húznod!”
A buszmegállótól meredek utcán kell felkaptatni a helyszínig.
„Vajon miért nem a hivatalában találkozunk? Betegállományban van, ahogy a titkárnője mondta? Mese habbal! Ha gyengélkedik, el lehetett volna halasztani ezt az egészet.”
Luxusházak vagy inkább villák. Autó nem áll egyik kapu előtt sem, persze, itt mindenkinek van garázsa.
„Még azt sem döntötted el, hogy melyik habitus illik a helyzethez. Szerény tekintélytisztelő megilletődöttség, hisz mégis csak egy kormánytaggal fogsz beszélni, te, a kezdő újságfirkászocska? Vagy lépj fel harcos, igazságkereső riporterként? A kettő egészséges ötvözete lenne a legjobb.”
Nem lakáj nyitja a kaput Magdinak, hanem személyesen a kormánybiztos. Puha kézfogása és túlzóan meleg mosolya mintha jelzések lennének, hogy regisztrálta: a látogató egy hölgy, aki ráadásul kifejezetten szép.
– Kávé? Tea? Láttam, hogy nem kocsival jött, akkor talán egy konyak?
Nagy Lea: Sophie Brasserie
(06. 04. Első naplóbejegyzés)A férjem egy ideje eljárogat esténként egy francia étterembe. Egyre többször költi ott el minden pénzét különleges vacsorákra. Az étterem a Deuˆle folyó mentén helyezkedik el. Eleinte csak hétfőnként és péntekenként járt oda a barátaival, de mostanra általánossá vált, hogy majdnem mindennap ott eszik, szerda és szombat kivételével. Ugyanis ezek a mi napjaink, ehhez igazán ragaszkodtam. A férjem régen rajongott a főztömért. Ajváros, kapribogyós balkán spagettik, forró, áfonyás házikuglófok és a hétvégi spanyol desszertek boldog világa volt a miénk. Persze, valahol azért a lelkem mélyén sejtettem, és bizarr módon érdekelt, sőt mi több izgatott is annak a gondolata, hogy egy nap ráun a főztömre, és gasztronómiai kalandozásokba kezd. Így hát jobbnak láttam megbeszélni vele a dolgot, hogy ez nekem is rendben van, ha ő is ezt akarja, és így nem kell bujkálni, hogy a Sophie Brasserie étteremben tölti élete esti óráit. Mindezt kihívásnak fogtam fel, ez legalább elterelte a gondolataimat, komoly csatába kezdtem, ugyanis a hét azon két napján, amikor velem volt, egzotikusabb ételekkel készültem neki, hogy visszaszerezzem a szerelmes ízlelőbimbóit, melyek már apadozni látszottak egy ideje.
Purosz Leonidasz: Erős vár
Purosz Leonidasz: Húsz óra, tizenhat nekrológ
Csehy Zoltán: Nemes Nagy Ágnes átkölt egy reneszánsz széphistóriát
Csehy Zoltán: Kaland
Csehy Zoltán: Wilfried Knight pornósztár halála
Csehy Zoltán: Štúr szobra Párkányban
Pallag Zoltán: Jössz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.