2019. szeptember 26., csütörtök

MEGMUTATJUK, KI ÁLL MOST A TV2 MÖGÖTT, DE HAMAROSAN ELREJTŐZHET A TULAJDONOS

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2019.09.25.


Kiváló üzleti érzékét és megbízhatóságát a végvári katonák által a portyák során megszerzett zsákmány elosztása és elárverezésére rendezett aukciók rendezettebbé tételében is sikerrel alkalmazta”.

Mások mellett ezt is megtudhatjuk a vállalat honlapján arról az Abraham Goldmannról, akiről a TV2 – mostanra valószínűleg lezáruló – átvételében központi szerepet játszó cég a nevét kapta. Elosztás ebben a tranzakcióban is volt, a rendezettebbé tétel viszont elmaradt. Sőt, az amúgy sem egyszerű tulajdonosi szerkezetű kereskedelmi tévé köré olyan céghálót húztak, hogy komoly kutatómunka kell annak kiderítésére, kik a végső haszonélvezők. Most azonban még legalább nagyjából meg lehet ezt tenni, de a tulajdonosok már gondoskodtak róla, hogy ne sokáig tudhassuk biztosan, ki áll a tévé mögött.
A NER tükre

A TV2 elmúlt nagyjából hatéves történetében tényleg minden benne van, amit a jelenlegi gazdasági és politikai elit, azaz a NER működéséről tudni érdemes. Bizalomhiány, céges trükközések, biztosítékok, biztosítékok biztosítékai, a politikai ellenfelek kijátszása, a média irányba állítása...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.